Ez volt a magyar labdarúgó-válogatottnak a 2023-as évben a hetedik mérkőzése, 2023. október 14-én, a szerb válogatott ellenfeleként, amely egyúttal a magyar labdarúgó-válogatott 983. hivatalos mérkőzése volt. A mérkőzés a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság európai selejtezőjének hetedik fordulója volt. A mérkőzést 2–1-re a magyar válogatott nyerte meg egy majdnem teltházas összecsapáson, a Puskás Arénában 58.215 néző foglalt helyet.
Helyszín A találkozó Budapesten, a Puskás Arénában került megrendezésre. Az MLSZ (Magyar Labdarúgó-szövetség) közleménye szerint óriási érdeklődés mellett, 2023. szeptember 22-én 3 óra alatt az összes, eladásra kínált belépőjegy gazdára talált a mérkőzésre. A magyar csapat négy hazai Eb-selejtezőjére több mint 30 ezer bérletet értékesítettek a sorozat kezdete előtt, így az elmúlt évekhez képest alacsonyabb volt a megvásárolható jegyek száma.
Játékvezető A találkozó játékvezetője a 34 éves francia François Letexier volt, aki 2016 óta bíráskodik a francia élvonalban és 2017 óta a FIFA játékvezető-keretének a tagja. Letexier először fújta a sípot magyar érdekeltségű mérkőzésen. Ő vezette a 2023-as Manchester City–Sevilla 2023-as UEFA-szuperkupa-mérkőzést.
A Bédée-ben született játékvezető munkáját partjelzőként a szintén francia Cyril Mugnier valamint Mehdi Rahmouni, míg negyedik játékvezetőként Jérémy Stinat segítette. A Transfermarkt statisztikái alapján a mostani szezonban ő dirigált a már említett Szuperkupa döntőt túl az Atletico Madrid–Feyenoord Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen, illetve a Royal Antwerp–AEK Athén Bajnokok Ligája selejtezőn is.
Örökmérleg a mérkőzés előtt
SorszámIdőpontHelyszínEredményKiírás1/9472020.10.11.Belgrád1–0 (1–0)2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája (B liga)2/9502020.11.15.Budapest1–1 (1–1)2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája (B liga)3/9672022.03.24.Budapest0–1 (0–1)felkészülési4/9812023.09.07.Belgrád2–1 (2–1)2024-es Európa-bajnokság selejtezője MGyDVG+G–GkT (%)Forrás 4 2 1 1 4 3 +1
Jelölések Az eredmények magyar szempontból értendők.
A selejtezőcsoport állása a mérkőzés előtt
Keretek : A táblázatokban szereplő adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.
A magyarok keretét 2023. szeptember 3-án hirdette ki Marco Rossi szövetségi kapitány. A csapatból kimaradt a Csehország ellen megsérült középhátvéd, Willi Orbán. A magyar válogatottba a Szerbia és Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre az alábbi játékosok kaptak meghívást.
Név Születési idő és életkor Gól Klub Utolsó válogatottság Érték* K Gulácsi Péter 51 0 RB Leipzig 2022.09.26-án<div>Olaszország ellen 5.000.000 € K Demjén Patrik 0 0 MTK— 550.000 € K Dibusz Dénes 30 0 Ferencváros 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 2.800.000 € K Szappanos Péter 1 0 Paksi FC 2022.11.20-án<div>Görögország ellen 500.000 € V Balogh Botond 1 0 Parma 2021.11.12-én<div>San Marino ellen 750.000 € V Bolla Bendegúz 11 0 Servette 2023.06.17-én<div>Montenegró ellen 2.700.000 € V Botka Endre 23 1 Ferencváros 2023.06.20-án<div>Litvánia ellen 1.000.000 € V Fiola Attila 54 2 Fehérvár FC 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 500.000 € V Lang Ádám 61 1 Omónia 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 700.000 € V Mocsi Attila 0 0 Rizespor — 1.200.000 € V Nagy Zsolt 13 2 Puskás Akadémia 2022.11.20-án<div>Görögország ellen 600.000 € V Szalai Attila 37 1 Hoffenheim 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 14.000.000 € V Szalai Gábor 0 0 Kecskeméti TE — 500.000 € KP Kalmár Zsolt 33 3 Fehérvár FC 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 1.000.000 € KP Kata Mihály 2 0 MTK 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 400.000 € KP Kerkez Milos 10 0 Bournemouth 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 18.000.000 € KP Nagy Ádám 73 1 Pisa 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 1.700.000 € KP Nego Loïc 29 2 Le Havre 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 1.000.000 € KP Callum Styles 14 0 Barnsley 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 3.500.000 € CS Ádám Martin 15 2 Ulszan Hyundai 2023.09.07-én<div>Szerbia ellen 1.000.000 € CS Csoboth Kevin 5 0 Újpest 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 850.000 € CS Gazdag Dániel 20 4 Philadelphia Union 2023.06.20-án<div>Litvánia ellen 8.000.000 € CS Horváth Krisztofer 1 0 Kecskeméti TE 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 600.000 € CS Sallai Roland 44 11 Freiburg 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 10.000.000 € CS Szoboszlai Dominik 34 7 Liverpool 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 70.000.000 € CS Varga Barnabás 5 2 Ferencváros 2023.09.10-én<div>Csehország ellen 900.000 €Játékosok értéke összesen: 147.750.000 €A keret átlagéletkora: 27,0 évA keret átlag válogatottságok száma: 21,8Szövetségi kapitány: Marco Rossi
A szerb keretet október 6-án hirdették ki. A csapatból kimaradt Luka Jović (Milan), Uroš Račić (Sassulo), Darko Lazović (Verona), Marko Grujić (Porto) és Mihailo Ristić (Celta Vigo). Október 9-én Mihajlo Ilić és Stefan Mitrović árkerült a szerb U21-es csapat keretébe. Dušan Vlahović hátfájás miatt nem tudta vállalni a játékot, kikerült a szerb keretből, senkit nem hívott be a helyére Dragan Stojković szövetségi kapitány.
Név Születési idő és életkor Gól Klub Utolsó válogatottság Érték* K Vanja Milinković-Savić 15 0 Torino 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 6.000.000 € K Predrag Rajković 29 0 Mallorca 2023.06.16-án<div>Jordánia ellen 10.000.000 € K Đorđe Petrović 2 0 Chelsea 2023.01.26-án<div>USA ellen 9.000.000 € K Boris Radunović 0 0 Cagliari — 1.500.000 € V Nikola Milenković 46 3 Fiorentina 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 18.000.000 € V Strahinja Eraković 5 1 Zenyit 2023.06.16-án<div>Jordánia ellen 9.000.000 € V Nemanja Gudelj 56 1 Sevilla 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 4.000.000 € V Miloš Veljković 26 0 Werder Bremen 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 5.500.000 € V Erhan Mašović 3 0 VfL Bochum 2023.06.16-án<div>Jordánia ellen 8.000.000 € V Strahinja Pavlović 29 2 Red Bull Salzburg 2023.09.07-én<div>Magyarország ellen 25.000.000 € V Srđan Babić 5 0 Szpartak Moszkva 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 4.000.000 € V Aleksa Terzić 5 0 Red Bull Salzburg 2023.06.09-én<div>Svédország ellen 4.000.000 € V Mihajlo Ilić 0 0 FK Partizan — 1.800.000 € V Filip Mladenović 26 1 Panathinaikósz 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 900.000 € KP Mijat Gaćinović 23 2 AÉK 2020.11.18-án<div>Oroszország ellen 3.500.000 € KP Saša Lukić 38 2 Fulham 2023.06.20-án<div>Bulgária ellen 12.000.000 € KP Nemanja Maksimović 45 0 Getafe 2023.09.07-én<div>Magyarország ellen 6.000.000 € KP Ivan Ilić 12 0 Torino 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 19.000.000 € KP Filip Kostić 56 3 Juventus 2023.09.07-én<div>Magyarország ellen 15.000.000 € KP Lazar Samardžić 3 0 Udinese 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 20.000.000 € KP Sergej Milinković-Savić 45 7 El-Hilál 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 50.000.000 € KP Filip Đuričić 41 5 Panathinaikósz 2023.06.16-án<div>Jordánia ellen 1.800.000 € CS Aleksandar Mitrović 83 55 El-Hilál 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 28.000.000 € CS Dušan Tadić 100 21 Fenerbahçe 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 5.500.000 € CS Nemanja Radonjić 41 5 Torino 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 4.000.000 € CS Stefan Mitrović 2 0 Crvena zvezda 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 3.500.000 € CS Andrija Živković 38 1 PAÓK 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 6.000.000 € CS Dušan Vlahović 23 13 Juventus 2023.09.10-én<div>Litvánia ellen 70.000.000 € CS Petar Ratkov 0 0 Red Bull Salzburg — 4.000.000 €Játékosok értéke összesen: 355.000.000 €A keret átlagéletkora: 26,8 évA keret átlag válogatottságok száma: 27,5Szövetségi kapitány: Dragan Stojković * A Transfermarkt 2023. október 12-i adatai alapján.
Mérkőzés előtti nyilatkozat
A mérkőzés
Az összeállítások
K1 Dibusz DénesV5 Fiola AttilaV2 Lang ÁdámV4 Szalai AttilaKP7 Nego LoïcKP8 Nagy ÁdámKP17 Callum StylesKP11 Kerkez MilosCS20 Sallai RolandCS19 Varga BarnabásCS10 Szoboszlai Dominik Cserék:CS9 Ádám MartinCS13 Kalmár ZsoltKP14 Bolla BendegúzKP16 Kata MihályKP21 Botka EndreFel nem használt cserék:K12 Gulácsi PéterK22 Szappanos PéterV3 Balogh BotondV6 Mocsi AttilaCS16 Gazdag DánielV18 Nagy ZsoltCS23 Csoboth KevinSzövetségi kapitány: Marco RossiK23 Vanja Milinković-SavićV2 Strahinja PavlovićV4 Nikola MilenkovićV16 Strahinja ErakovićKP13 Aleksa TerzićKP20 Sergej Milinković-SavićKP6 Nemanja GudeljKP14 Andrija ŽivkovićCS8 Mijat GaćinovićCS9 Aleksandar Mitrović CS22 Saša LukićCserék:KP7 Nemanja RadonjićCS10 Dušan TadićKP11 Filip KostićCS18 Petar RatkovKP21 Filip ĐuričićFel nem használt cserék:K1 Predrag RajkovićK12 Boris RadunovićV3 Filip MladenovićKP5 Nemanja MaksimovićV15 Srđan BabićKP17 Ivan IlićCS19 Lazar SamardžićSzövetségi kapitány: Dragan Stojković
Negyedik játékvezető: Jérémy Stinat VAR videóbíró: Jérôme Brisard
Asszisztensek: Cyril Mugnier (partvonal) Mehdi Rahmouni (partvonal)
Statisztikák A mérkőzés statisztikái
38% Labdabirtoklás 62% 2 Gól 1 4 Sárga lap 2 1 Piros lap 0 3 Szöglet 10 0 Les 3 26 (31%) Támadások száma 57 (69%) 10 Lövés 16 2 Kaput nem talált lövés 7 4 Kaput eltalált lövés 5 4 Blokkolt lövés 4 4 Kapus védés 2 343 Passz 600 269 Sikeres passz 525 78% Passz hatékonyság 88% 8 Szabálytalanságok 7
A selejtezőcsoport állása a mérkőzés után
További eredmény a csoportban 2023. október 14. 0–2
Örökmérleg a mérkőzés után
SorszámIdőpontHelyszínEredményKiírás1/9472020.10.11.Belgrád1–0 (1–0)2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája (B liga)2/9502020.11.15.Budapest1–1 (1–1)2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája (B liga)3/9672022.03.24.Budapest0–1 (0–1)felkészülési4/9812023.09.07.Belgrád2–1 (2–1)2024-es Európa-bajnokság selejtezője5/9832023.10.14.Budapest2–1 (2–1)2024-es Európa-bajnokság selejtezője MGyDVG+G–GkT (%)Forrás 5 3 1 1 6 4 +2
Jelölések Az eredmények magyar szempontból értendők.
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek Magyar Labdarúgó-szövetség Szerb labdarúgó-szövetség 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság (selejtező – G csoport)
Források
Kategória:A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései Szerbia ellen 1014