Interlachen az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Oregon állam Multnomah megyéjében, a Kék- és a Fairview-tó között elhelyezkedő önkormányzat nélküli település.

Körülbelül 140 család lakja. Az 1930-ban létrejött lakástulajdonosi szövetség állításuk szerint az állam legrégebbi ilyen szervezete.

Története A térség 1830 körül a csinúk indiánok egy törzsének temetkezési helye volt.

Az 1920-as években portlandi és greshami üzletemberek a Kék-tóban rejlő potenciált kihasználva a tó partjára üdülőt terveztek; a Portland News-Telegram szerint szállások, sportpályák és klubház is épültek volna, azonban erre a nagy gazdasági világválság miatt nem került sor. A Kék-tavi Regionális Park később magánkézbe került.

A Ridge Avenue (ma Interlachen Lane) a helység két tavát választotta el; az első lakóházak az 1920-as években épültek. A közműveket az 1930. december 4-én létrejött lakástulajdonosi szövetség üzemeltette.

Jegyzetek

Fordítás

További információk HomeTownLocator A lakástulajdonosi szövetség honlapja A talajvíz-szennyezettség hatásait kutató tanulmány

Kategória:Multnomah megye települései