Jugoszlávia megszállása, (amelyet áprilisi háborúnak, vagy 25-ös hadműveletnek is neveznek) a tengelyhatalmak náci Németország vezette támadása volt a Jugoszláv Királyság ellen, amely a második világháború alatt 1941. április 6-án kezdődött. Az invázió parancsát a „25. számú führeri direktívában” tették közzé, amelyet Adolf Hitler a tengelypárti kormányt megdöntő jugoszláv államcsínyt követően 1941. március 27-én adott ki.
Az invázió a Luftwaffe (Német Légierő) Belgrád és a Jugoszláv Királyi Légierő (VVKJ) létesítményei elleni elsöprő légitámadásával, valamint a német szárazföldi erők Délnyugat-Bulgária felőli támadásaival kezdődött. Ezeket a támadásokat további német csapások követték Romániából, Magyarországról és az Ostmarkból (a mai Ausztria, akkor Németország része volt). Az olasz erők invázója április 11-ig a légi és tüzérségi támadásokra korlátozódott, amikor az olasz hadsereg Ljubljana, valamint az Isztriai-félsziget és Lika irányába, valamint a dalmát partok mentén támadt. Ugyanezen a napon a magyar csapatok bevonultak a szerbek által 1918-ban megszállt, majd elcsatolt Bácskába és Baranyába, de az olaszokhoz hasonlóan nagyobb ellenállásba nem ütköztek. Az Albánia olasz protektorátusának északi részeit ért jugoszláv támadás kezdetben sikerrel járt, de a jugoszláv erők többi részének összeomlása miatt ennek nem volt folytatása.
A Jugoszláv Királyi Hadsereg hirtelen összeomlását a történészek számos módon magyarázzák, ideértve a rossz kiképzést és felszerelést, az ellenségeskedés gyors leállítására vágyó tábornokokat, valamint a horvátok, a szlovének és német ötödik hadoszlop tevékenységét. Ez utóbbit azonban többen kérdőjelezik olyan történészek, akiknek az a véleményük, hogy az ötödik hadoszlop csekély hatással volt az események végső kimenetelére. Az invázió 1941. április 17-én ért véget, amikor fegyverszünetet írtak alá a jugoszláv hadsereg feltétel nélküli megadásáról, amely április 18-án délben lépett életbe. A Jugoszláv Királyságot ezután a tengelyhatalmak megszállták és felosztották. Szerbia és Bánság nagy része német megszállási övezet lett, míg Jugoszlávia más területeit a szomszédos országok, Magyarország, Olaszország, Albánia és Bulgária annektálta. Horvátország Független Horvát Állam néven (szerbhorvátul: Nezavisna Država Hrvatska, rövidítve: NDH), magában foglalva a Szerémséget és Bosznia-Hercegovinát a tengelyhatalmak bábállama lett. Olaszország 1940. október 28-i elakadt görögországi inváziója, valamint a németek által vezetett görögországi invázió (Marita hadművelet) és Kréta megszállása (Merkur hadművelet) mellett a Jugoszlávia elleni invázió a Németország balkáni hadjáratának (németül: Balkanfeldzug) a részét képezte.
Előzmények 1940 októberében a fasiszta Olaszország megtámadta a Görög Királyságot, hogy aztán a vártnál nagyobb görög ellenállás miatt visszaszoruljon Albániába. A német diktátor Adolf Hitler felismerte, hogy szövetségese, az olasz diktátor Benito Mussolini segítségére kell mennie. Hitler ezt nemcsak azért tette, hogy helyreállítsa a tengelyhatalmak megcsappant presztízsét, hanem azért is, hogy megakadályozza Nagy-Britanniát abban, hogy bombázza a romániai olajmezőket, ahonnan náci Németország olajának nagy részét szerezte.
1940-ben és 1941 elején Magyarország, Románia és Bulgária mind csatlakoztak a háromhatalmi egyezményhez és ezáltal csatlakoztak a tengelyhatalmakhoz. Hitler ezután Jugoszláviát is nyomás alá helyezte, hogy csatlakozzon az egyezményhez. A régens, Pál herceg engedett ennek a nyomásnak, és 1941. március 25-én bejelentette Jugoszlávia csatlakozását az egyezményhez. Ez a lépés rendkívül népszerűtlen volt a szerb szervezetek, a nemzetvédelem, a Csetnik Szövetség, a szerb ortodox egyház, a jugoszláv katonai szervezetek szerbek uralta tisztikara, valamint a szerb lakosság nagy része, és a liberálisok, valamint a kommunisták körében. Katonatisztek (főleg szerbek) 1941. március 27-én államcsínyt hajtottak végre, lemondásra kényszerítették a régenst, és a 17 éves Péter herceget nagykorúsítva, királyként államfővé nyilvánították.
Előkészületek 250px|bélyegkép|jobbra|Tüntetés Belgrádban 1941. március 27-én A jugoszláviai puccs hírére Hitler március 27-én Berlinbe hívta katonai tanácsadóit. A puccssal egy napon kiadta 25-ös számú direktíváját, amely Jugoszláviát ellenséges állammá nyilvánította. Hitler a puccsot személyes sértésként fogta fel, és annyira feldühödött, hogy szavai szerint elhatározta, hogy „katonailag és államként is elpusztítja Jugoszláviát” („Jugoslawien militärisch und als Staatsgebilde zu zerschlagen”) és ezt „könyörtelen keménységgel”International Military Tribunal, The Trial of German Major War Criminals, Judgement: The Aggression Against Yugoslavia And Greece , p. 32. és „anélkül, hogy megvárnák az új kormány esetleges hűségnyilatkozatát” fogja végrehajtani.
Magyarország 1940. november 20-án csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, de december 12-én Jugoszláviával „örök barátsági szerződést” kötött. A német háborús direktíva 1941. március 27-i kihirdetése után a magyar vezetés kettészakadt. Horthy Miklós kormányzó és a katonaság a jugoszláviai invázióban való részvétel mellett döntött, és másnap mozgósították a hadsereget. Teleki Pál miniszterelnök azonban igyekezett megakadályozni a német csapatok áthaladását Magyarországon, és hangsúlyozta, hogy a Jugoszláviával kötött szerződés akadálya a németekkel való együttműködésnek. 150px|bélyegkép|balra|gróf Teleki Pál magyar miniszterelnök
Április 1-jén Jugoszlávia, első világháborús szerb gerillacsapatai után, amelyek ellenálltak a központi hatalmaknak létrehozta a csetnik parancsnokságot. A parancsnokság egy gerillaháború vezetésére szolgált, arra az esetre, ha az országot megszállják. A hadsereg főhadiszállását Újvidékről a közép-szerbiai Kraljevóba helyezték át. Április 2-án, miután a német nagykövetet már konzultációra visszahívták, a nagykövetség megmaradt munkatársait arra utasították, hogy hagyják el a fővárost, és figyelmeztessék a baráti nemzetek nagykövetségeit is, hogy szintén evakuálják őket. Ez csalhatatlan jele volt annak, hogy Jugoszláviát hamarosan megszállják.
Április 3-án Hitler kiadta a 26-os direktívát, amely részletezte az invázió támadási tervét és az inváziós erők parancsnoki beosztását, valamint Magyarországnak területeket ígért. Ugyanezen a napon Teleki öngyilkosságot követett el. Horthy kompromisszumra törekedve aznap este közölte Hitlerrel, hogy Magyarország betartja a jugoszlávokkal kötött szerződést, de Horvátország kiválása és Jugoszlávia megszűnése esetén annak hatálya is megszűnik. Mivel a Független Horvát Állam kikiáltásával április 10-én ez a forgatókönyv megvalósult, Magyarország csatlakozott az invázióhoz, hadserege pedig már másnap átlépte a jugoszláv határt.
A szembenálló erők A tengelyhatalmak erői Az invázió élén a német 2. hadsereg állt a 12. hadsereg, és az 1. páncéloshadsereg elemeivel, valamint egy független páncéloshadtesttel és a Luftwaffe elsöprő erejű támogatásával kombinálva. A 19 német hadosztályból öt páncéloshadosztály, két gépesített gyalogos hadosztály és két hegyivadász hadosztály volt. A német haderőbe három jól felszerelt független gépesített gyalogezred is tartozott, és több mint 750 repülőgép támogatta. Az olasz 2. hadsereg és 9. hadsereg összesen 22 hadosztályt és 666 repülőgépet sorakoztatott fel a hadműveletre. Az invázióban a magyar 3. hadsereg is részt vett, több mint 500 repülőgép támogatásával. 250px|bélyegkép|jobbra|Mönichkirchen vasútállomás épülete
A hadművelet a „Frühlingssturm” (Tavaszi vihar) kódnevet viselte, és a Führer mobil parancsnoki vonata a „Führersonderzug” „Amerika” különleges kódnévvel Mönichkirchenben a fegyveres erők műveleti vezérkarának (Wehrmachtführungsstabes) „Atlas” kódnevű különvonata mellett állomásozott. Az „Atlas” csak április 11-én, jóval a műveletek megindulása után érkezett Mönichkirchenbe, az „Amerika” pedig csak másnap ért oda. Mönichkirchenre azért esett a választás, mert a közeli vasúti alagút menedéket nyújthatott egy esetleges légitámadás esetén. Mindkét vonat április 26-án tért vissza Berlinbe.
Miután északnyugaton megkezdődött az olasz invázió, III. Viktor Emánuel olasz király, hogy közel legyen a fronthoz, a Moruzzo közelében fekvő Brazzaccóba, a Pirzio Biroli család tulajdonában lévő villába költözött.
Németország a saját területén (Ausztria) kívül három ország területéről támadta Jugoszláviát: Magyarországból, Romániából és Bulgáriából. A német csapatok különböző ürügyekkel és különböző időpontokban vonultak be ezekbe az országokba. Az első ország, amelyet német katonaság igénybe vett, Románia volt. A hivatalos ok a román fegyveres erők kiképzése volt, azonban az igazi cél Románia kőolajkészleteinek védelme és a Szovjetunió elleni támadás előkészítése volt. A Wehrmacht körültekintőbben vonult be Bulgáriába, először azzal az indokkal, hogy légi védelmet nyújtson a Románia olajmezőit támadó erőkkel szemben, később pedig azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy Olaszországot támogatva megtámadja Görögországot. A német csapatok csak akkor léptek be Magyarországra, amikor a Jugoszlávia elleni támadást már megtervezték, és Magyarország részvételét biztosították.
Románia részvétele 250px|bélyegkép|balra|Hitler és Antonescu Münchenben 1941. június 10-én II. Károly román király Besszarábia és Észak-Bukovina szovjet megszállása után 1940. július 2-án Adolf Hitlernek írt levelében javasolta, hogy Németország küldjön katonai missziót Romániába. A Károly lemondását követő napon, 1940. szeptember 7-én, a román kormány tovább sürgette a német missziót. Berlinben szeptember 19-én döntöttek Románia megsegítéséről, Magyarországot pedig szeptember 30-án kérték meg, hogy járuljon hozzá a német katonáknak az országon történő átszállításához. Az első német csapatok október 10-én érkeztek Romániába. Két nappal később (október 12.) „Heil!” kiáltások közepette vonultak be Bukarestbe. A német csapatok jelenlétének hivatalos magyarázata az volt, hogy a román hadsereg kiképzésére jöttek. Hitler október 10-i utasítása a csapatokat figyelmeztette, hogy „el kell kerülni Románia katonai megszállásának a legkisebb látszatát is”. Október második felében a román kormány vezetője, Ion Antonescu kérte a katonai misszió további kibővítését. A németek boldogan teljesítették a kérést, mivel a ploiești-i olajmezők és finomítók létfontosságúak voltak háborús erőfeszítéseikhez. Románia fontos kiindulópontja volt a Szovjetunió elleni támadásnak is, amely a német csapatok jelenlétét az 1939. augusztus 23-i Molotov–Ribbentrop-paktum megsértésének minősítette.
November közepére Romániában felsorakozott a 13. gépesített gyalogos hadosztály, amelyet a 4. páncélosezreddel, mérnöki és híradós egységekkel, hat vadászgéppel, két felderítő Luftwaffe-századdal, valamint valamennyi légelhárító tüzérséggel erősítettek meg. Összesen hetven ütegből álló tüzérséget szállítottak Romániába. November 23-án Románia aláírta a háromhatalmi egyezményt. Ekkor Németország arról tájékoztatta Romániát, hogy nem várható, hogy részt kell vennie egy Görögország elleni támadásban, de Németország Románia területét akarja felhasználni arra, hogy bázist biztosítson egy német támadáshoz. Antonescu november 24-én találkozott Wilhelm Keitellel, az „Oberkommando der Wehrmacht” főnökével, hogy megvitassák a közös védekezést. A találkozó eredményeként december végén a 16. páncéloshadosztály is Romániába került. Őket 1941 januárjában követte a 12. hadsereg és az első páncéloshadsereg, valamint a tervezett dunai átkeléshez szükséges nehéz hidász berendezések. 1941 januárjára a németek teljes romániai létszáma már 170 639 fő volt. A 12. hadsereg azon elemei, amelyek Romániából Jugoszláviát akarták megszállni, Temesvár közelében gyülekeztek.