Ray Anthony olasz származású amerikai zenekarvezető, trombitás, dalszerző, filmszínész. A Glenn Miller Orchestra utolsó élő tagja.
Pályakép
Ray Anthony egy olasz családban született a pennsylvaniai Bentleyville-ben, ahonnan az ohiói Clevelandbe költöztek. Anthony trombitálni tanult. 1940-41-ben Glenn Miller zenekarában játszott. Szerepelt Glenn Miller Sun Valley Serenade című filmjében is, mielőtt a második világháború idején belépett az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetébe.
Anthony a háború után saját zenekart alapított. A Ray Anthony Orchestra az 1950-es évek elején vált népszerűvé a „The Bunny Hop”, a „Hokey Pokey” és a Dragnet című dalok révén. 1952-ben az „At Last” már a második helyen szerepelt slágerlistán; ez a dal lett legnépszerűbb akkor az Egyesült Államokban, 1962-ben készült „Worried Mind” című felvétele pedig jelentős rádiós siker lett.
1953-ban Ray Anthony és zenekara Helen O’Connell-vel és Bob Eberlyvel Perry Como televíziós műsorában beugróként szerepelt (CBS tévé).1953-54 között Anthony a TV's Top Tunes című televíziós sorozat zenei igazgatója volt, és ő maga is szerepelt az 1955-ös Daddy Long Legs című filmben. 1956 és 1957 között szerepelt egy rövid életű televíziós varietéműsorban (The Ray Anthony Show). Több filmben is szerepelt az 1950-es évek végén. Az 1959-60-as televíziós szezonban vendégszerepelt David Hedison „Five Fingers” című kémsorozatának „Operation Ramrod” című epizódjában. Anthony és tenekara szerepelt a „The Girl Can't Help It” (1956) című filmben. 1957-ben felvették a „This Could Be The Night” című film zenéjét, amelyben Julie Wilson énekel.
Miután Mamie Van Doren 1958-ban „kegyetlenségre” hivatkozva beadta Ray Anthony ellen válókeresetét, 1961-ben elváltak. Anthony rövid filmes karrierje nagyjából ugyanebben az időben ért véget, azonban folytatta zenei karrierjét. Legújabb slágerlemeze a Peter GunnA Peter Gunn egy nagysikerű amerikai televíziós sorozat volt. témájával, amely a Billboard Hot 100 listáján a 8. helyezést érte el. A „Peter Gun theme” kislemez B-oldala tartalmazza a „Tango For two” című norvég dalt, amelyet Bjarne Amdahl és Alf Prøysen írt. A „Tango for two” 1958-ban a Radio Luxembourg egyik legsikeresebb dala lett. Végül a rádiós DJ-k annyira belefáradtak a dal lejátszásába, hogy mérgükben összetörték a lemezt.
Ray Anthonyt a maga idejében az egyik legmodernebb big band zenekarvezetőnek tartottak. Az 1980-as évek elején Anthony megalakította azt a big bandet, amelyben Buddy Rich, Harry James, Les Brown és Alvino Rey is játszott.
Anthony közeli barátja volt a Playboy alapítójának, Hugh Hefnernek.
Albumok
1950: Dance Time (split album with Jan Garber [one side by each]) 1951: Arthur Murray Favorites: Fox Trots 1952: Houseparty Hop 1952: Campus Rumpus! 1953: The Young Man With The Horn 1953: The Anthony Choir 1954: I Remember Glenn Miller 1954: Ray Anthony Plays TV's Top Tunes 1954: Arthur Murray Swing Fox Trots 1955: Golden Horn 1955: Swingin' On Campus! 1955: Standards By Ray Anthony 1955: Big Band Dixieland 1956: Dream Dancing 1956: Jam Session at the Tower 1957: Dancers in Love 1957: Star Dancing 1957: Young Ideas 1957: This Could Be The Night 1958: Moments Together 1958: The Dream Girl 1958: Dancing Over the Waves 1958: Anthony Plays Steve Allen 1959: Anthony Italiano 1959: Sounds Spectacular 1959: More Dream Dancing 1960: Like Wild!: Capitol 1960: Dancing Alone Together: Torch Songs For Lovers 1960: The New Ray Anthony Show 1961: That's Show Biz 1959: Swing-Dance-Dream to 'The Unsinkable Molly Brown' 1961: Dream Dancing Medley 1961: The Twist: Capitol 1962: Worried Mind: The Soul Of Country Western Blues 1962: I Almost Lost My Mind: The Soul Of Big City Rhythm & Blues 1963: Smash Hits of '63! 1964: Charade and Other Top Themes 1961: My Love, Forgive Me (Amore Scusami) 1964: Swim, Swim, C'mon and Swim 1966: Dream Dancing Today 1966: Hit Songs to Remember 1966: To Each His Own 1967: Today's Trumpet 1968: Ray Anthony Now 1969: Lo Mucho Que Te Quiero (The More I Love You) 1969: Love Is For The Two Of Us [AKA Great Country Music Hits] 1970: I Get The Blues When It Rains [reissue of Ray Anthony Now] 1971: Direction '71: My Sweet Lord 1971: Dream Dancing in Hawaii 1972: Dream Dancing Around The World 1975: A Little Bit Country 1976: Great Golden Hits 1978: Touch Dancing 1978: Swing Goes On Vol. 10 1978: Dance Along: Sunnyvale 1980: Big Band Series/Original Recording 1981: Volume II-Big Band Series 1987: Best 20 1988: A Música De Glenn Miller 1988: 1988 & All That Jazz 1989: Ray Anthony 1993: In The Miller Mood Vol. II
Film (válogatás)
1941: Sun Valley Serenade 1955: Daddy Long Legs 1956: The Girl Can’t Help It 1956-1957: The Ray Anthony Show 1. (tévéshow) 1957: This Could Be the Night 1958: High School Confidential! 1959: The Beat Generation 1959: Five Pennies 1959: The Big Operator 1959: Girl's Town 1968: The Ray Anthony Show 2. (tévéshow)
Díjak
1990: Hollywood Walk of Fame
Jegyzetek
Források https://www.allaboutjazz.com/musicians/ray-anthony https://www.cmgworldwide.com/2023/03/20/ray-anthony-breaks-100/ https://www.allmusic.com/artist/ray-anthony-mn0000405113#biography https://walkoffame.com/ray-anthony/ http://www.spaceagepop.com/anthony.htm
Fordítás
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Élő személyek Kategória:1922-ben született személyek Kategória:Századik életévüket betöltött amerikaiak