A 3 nindzsa nem hátrál (eredeti cím: 3 Ninjas: High Noon at Mega Mountain) 1998-ban bemutatott amerikai harcművészeti filmvígjáték Sean McNamara rendezésében, a Három kicsi nindzsa filmsorozat negyedik, befejező része. A főbb szerepekben Hulk Hogan, Loni Anderson és Victor Wong látható, a korábbi filmek gyerekszínészei nem tértek vissza.
Az Amerikai Egyesült Államokban 1998. április 10-én bemutatott film lesújtó kritikákat kapott és a sorozat legrosszabb részeként tartják számon.
Cselekmény A nyári vakáció alatt a három nindzsa – a 15 éves Rocky, a 14 éves Colt és a 9 éves Tum-Tum – nagyapjuk akadálypályáján vesz részt, ahol a sötétség miatt kénytelenek látásuk helyett a többi érzékszervükre hagyatkozni. Mori kihallgatja Rocky és Colt beszélgetését és csalódottan veszi tudomásul, hogy a két idősebb fiú nem akarják folytatni az edzéseket, mert már "felnőttesebb" dolgok érdeklik őket.
Hazatérve Tum-Tum is elszomorodik, mert a Dave Dragon főszereplésével készült kedvenc sorozatát törlik a műsorról. Másnap a gyerekek találkoznak új szomszédaikkal, köztük egy Amanda nevű komputerzseni fiatal lánnyal. A gyerekek a Mega Mountain vidámparkban tervezik megünnepelni Tum-Tum születésnapját, Amanda, valamint Rocky barátnője, Jennifer és több társuk is velük tart. Tudtukon kívül egy Mary Ann "Medúza" Rogers nevű bűnöző csatlósaival együtt el akarja foglalni a vidámparkot és túszul ejteni a látogatókat. A park tulajdonosát, Harry Jacobsont megfenyegetik: ha nem fizet 10 millió dollárt, akkor manipulálják a vidámparki játékokat, ezzel életveszélybe sodorva a vidámpark vendégeit. Tum-Tum és Colt Dave műsora után autogramot akar szerezni a sztártól, de azt a szemük láttára elhurcolják Medúza emberei. A gyerekek felfedezik a terroristák ténykedését, szembeszállnak velük és értesítik a hatóságokat. A kiérkező rendőröknek az FBI-t kell erősítésként hívniuk, mert Medúza emberei tüzet nyitnak rájuk. Megtorlásul Medúza az egyik emberével, C.J.-vel felgyorsíttat egy hullámvasutat. Amanda számítástechnikai eszközeivel át tudja venni az irányítást a gép felett, megmentve az utasokat.
Medúza három együgyű unokaöccsét, Carlt, Buelowot és Zedet küldi a terveit meghiúsító gyerekek után, de a fiatal nindzsák legyőzik őket. Dave beoson az irányítóközpontba és magánakcióba kezd, azonban hamar elfogják és ártalmatlanná teszik. Medúza visszanyeri az irányítást Amandától és fejjel lefelé megállítja a hullámvasutat, ezután Dave-t a többi vendéggel együtt bezáratja egy rögtönzött börtönbe. A kamerafelvételek alapján Medúza unokaöccsei felismerik Jennifert és fogságba ejtik, ezzel próbálva előcsalogatni annak barátját, Rockyt. Rocky a lány megmentésére indul, legyőzi és a rendőrök kezére juttatja Medúza Lothar Zogg névre hallgató helyettesét. Eközben Dave is összeszedi a bátorságát, legyőzi az őröket és kiszabadítja a túszokat. Jacobson helikopterről dobálja le a váltságdíjat tartalmazó pénzeszsákokat, Amanda az utolsót tönkreteszi egy miniatűr helikopterrel és a pénzzápor felfordulást okoz a park vendégei körében.
Amanda Medúza fogságába esik, aki a maradék pénzzel el akar menekülni. A fiúk egy földalatti helyiségben legyőzik a bűnözőnő nindzsáit, de Medúza tönkreteszi a világítást és az éjjellátó készüléket viselő csatlósait küldi rájuk. A gyerekek visszaemlékeznek korábbi edzésükre és a vaksötétben is diadalmaskodnak támadóik felett. Amandát egy bomba mellett megbilincselve találják meg: kiszabadítják a lányt és a robbanóeszközt oxigénpalackokhoz erősítve, torpedóként Medúza menekülőhajója felé irányítják, majd a megérkező Dave erejét felhasználva kilövik azt. A hajó megsemmisül, a kiérkező rendőrség letartóztatja a robbanás elől a vízbe ugró és a partra menekülő bűnözőket.
A hősként ünnepelt gyerekek a sajtónak azt nyilatkozzák, Dave az igazi hős, így övé lesz a dicsőség és visszakapja műsorát. Rocky és Colt biztosítja Morit afelől, hogy nem akarják abbahagyni az edzéseket. Amandát is meghívják magukkal edzeni a következő nyárra, amit ő örömmel elfogad. A film legvégén megünneplik Tum-Tum születésnapját.
Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Samuel "Rocky" Douglas Jr. Mathew Botuchis Glósz Viktor Jeffrey "Colt" Douglas Michael O'Laskey II Halasi Dániel Michael "Tum-Tum" Douglas James Paul Roeske ll Bíró Attila Dave Dragon Hulk Hogan Barbinek Péter Jennifer Lindsay Felton Sam Douglas FBI-ügynök Alan McRae Jessica Douglas Margarita Franco Mori Tanaka nagypapa Victor Wong Versényi László Mary Ann "Medúza" Rogers Loni Anderson Kiss Erika Lothar Zogg Jim Varney Végh Péter Carl Kirk Baily Zed Brendan O'Brien Buelow Travis McKenna C.J. Dwayne Carrington Harry Jacobson Pat Mahoney
Fogadtatás A Rotten Tomatoes weboldalon a film 7 értékelés alapján 0%-on áll. A Variety kritikája szerint „csak a korlátozott koncentrálóképességgel rendelkező gyerekek fogják élvezni ezt a lagymatag kung-fu ostobaságot”. Anita Gates (The New York Times) úgy vélte, „szomorú, amikor Hulk Hogan nyújtja a film legmeghatóbb alakítását”. Szerinte a film végtelenül unalmas, de a kisgyerekek talán élvezik majd.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1998 filmjei Kategória:Amerikai akcióvígjátékok Kategória:Amerikai gyerekfilmek Kategória:Amerikai harcművészeti filmek Kategória:Nindzsafilmek Kategória:TriStar Pictures-filmek Kategória:Sean McNamara-filmek