Vay Miklós (Tiszalök, Szabolcs vármegye, 1893. június 14. – 1982. október 15.) magyar földbirtokos, mezőgazdász, vállalkozó, országgyűlési képviselő.
Élete 1893-ban született Tiszalökön, református vallású, földbirtokos családban. Középiskolái befejezését követően a magyaróvári és a kassai gazdasági akadémiákon tanult tovább és ott szerzett oklevelet, nem sokkal ezután pedig bevonult katonának. Az első világháború alatt leginkább orosz hadszíntereken teljesített harctéri szolgálatot, többször kitűnt vitéz magatartásával s több katonai kitüntetést szerzett.
A Szabolcs vármegyei közéletben már fiatalabb korában is szerepet vállalt, de az országos politikába csak 1931-ben kapcsolódott be, amikor először választotta meg a tiszalöki kerület egységespárti programmal – a párt hivatalos jelöltjével szemben – országgyűlési képviselőnek. Az 1935. és 1939. évi választáson ugyanott szerzett mandátumot, előbb a Nemzeti Egység Pártja, utóbb a Magyar Élet Pártja színeiben. Főként gazdasági és gazdatársadalmi tárgyú vitákban szólalt fel. Elnöke volt a Magyar Gazdatisztek Országos Egyesületének és tagja a képviselőház földművelésügyi bizottságának.
Jegyzetek
Források Az 1939–1944 közti országgyűlés almanachja az Országgyűlési Könyvtár online archívumában; online hozzáférés: 2023. december 30. Vay Miklós oldala a Magyar Nemzeti Névtér adatbázisában; hozzáférés: 2023. december 30. Vay Miklós oldala a Petőfi Irodalmi Múzeum adatbázisában; hozzáférés: 2023. december 30.
Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1931–1935) Kategória:Országgyűlési képviselők (1935–1939) Kategória:Országgyűlési képviselők (1939–1944) Kategória:Magyar mezőgazdászok Kategória:Tiszalökiek