A 3761-es jelzésű autóbuszvonal Miskolc, Sajószentpéter és Alacska között húzódó regionális vonal, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.

Útvonala A miskolci autóbusz-állomásról, a Búza térről indul. Útját a 26-os főúton kezdi el, annak négysávos szakaszán, északi irányban, a Szentpéteri kapun keresztül. Többek között erre található a miskolci húszemeletes, a megye központi kórháza, valamint az útból ágazik ki az egykori miskolci repülőtér felé vezető szakasz is, egy bevásárlóközponti csomópontban. A megyeszékhelyet a és a közös vonalszakaszával párhuzamosan hagyja el.

Miskolcról északnyugati irányban távolodik el, valamint öt kisebb elágazás mentén. Ezek sorjában a szirmabesenyői, a már évek óta nem üzemelő Borsodi Ércelőkészítő Műi, a sajókeresztúri, a sajóbábonyi és a piltatanyai elágazások. A 8 kilométer alatt az összes Szirmabesenyő, Sajókeresztúr, Sajóvámos, Sajóbábony és Sajóecseg irányába tartó buszjárattól elválik. Első településének közelében a 2023 decemberében átadott elkerülőjéhez – 260-as főút – tartozó körforgalmon túl Sajószentpéterre hajt be. A Sajó parti városnak délkeleti részén indul neki, kiágazik belőle a 27-es főút, valamint azzal együtt eltávoznak az Edelény irányába közlekedő autóbuszok, átgázol a központján a parasznyai elágazásig, ahová becsatlakoznak a célállomásáig tartó 4051-es buszok is. A kisváros alacskai bekötőútjánál elhagyja a 26-os főútat.

Végállomására az Alacska-patak folyásának mentén, valamint sík területen érkezik. Alacska teljes területe autóbuszok által járt, egészen nyugati csücskében helyezkedő buszfordulójáig halad.

Közlekedése Indításai munkanapokon és szabadnapokon történnek, legtöbbször iskolai napokon. A vonal kettő buszjáratból kapcsolódik össze, Miskolc és Sajószentpéter között főként a 3765-ös, Sajószentpéter és Alacska között a 4051-es buszok közlekednek.

Megalakulása a 2020 júliusában esedékes új térségi menetrendhez köthető.

Törzsjárművei

Miskolc és Alacska között kizárólag szóló autóbuszok lelhetőek fel. az FLZ-192 rendszámú Mercedes-Benz Conecto, a JHF-088 rendszámú Volvo Alfa Regio, az NWX-327 rendszámú Volvo 8700, az NZM-436 rendszámú Credo Econell 12, az SWR-579 rendszámú Volvo 8900 autóbuszok.

ViszonylatIndításszámKözlekedési rendMiskolc, aut. áll. – Alacska, Kossuth út aut. ford.4 pártanítási napokon1 pártanszünetben munkanapokon2 oda, 1 visszaszabadnapokon

Megállóhelyei

! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| <small>végállomás ||0.0 km |align=left| |- |1|| Miskolc, Leventevezér utca ||1.2 km |align=left| |- |2|| Miskolc, megyei kórház ||1.9 km |align=left| |- |3|| Miskolc, repülőtér bejárati út ||2.8 km |align=left| |- |4|| Miskolc, Stromfeld laktanya ||3.9 km |align=left| |- |5|| Szirmabesenyői elágazás ||5.0 km |align=left| |- |6|| Sajókeresztúr, ipari park bejárati út ||6.9 km |align=left| |- |7|| Sajókeresztúri elágazás ||7.8 km |align=left| |- |8|| Sajóbábonyi elágazás ||9.4 km |align=left| |- |9|| Piltatanyai elágazás ||11.3 km |align=left| |- |10|| Sajószentpéter, Kossuth utca 32. ||13.1 km |align=left| |- |11|| Sajószentpéter, edelényi elágazás ||14.0 km |align=left| |- |12|| Sajószentpéter, posta ||14.6 km |align=left| |- |13|| Sajószentpéter, parasznyai elágazás ||15.2 km |align=left| |- |14|| Sajószentpéter, alacskai elágazás ||15.6 km |align=left| |- |15|| Sajószentpéter, Kukucska telep bejárati út ||16.5 km |align=left| |- |16|| Sajószenpéter, III. akna bejárati út ||17.3 km |align=left| |- |17|| Sajószenpéter, IV. akna bejárati út ||18.2 km |align=left| |- |18|| Alacska, Ady Endre út ||19.3 km |align=left| |- |19|| Alacska, élelmiszerbolt ||19.6 km |align=left| |- |20|| <small>végállomás||20.4 km |align=left|

Jegyzetek

Források

Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése