Szakál Ádám Márton (Gödöllő, 1978. november 12.–) magyar piarista szerzetes, tanár, tartományfőnök.

Életrajza Gödöllőn töltötte gyermekkorát, majd középiskolai tanulmányait a kecskeméti piaristáknál végezte. Érettségi után, 1997-ben belépett a piarista rendbe, ahol 2004-ben örökfogadalmat tett, 2005-ben pedig pappá szentelték. Eközben teológiát tanult a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, illetve 2007-ben földrajz–történelem szakos tanári diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Tanári munkáját 2005-ben kezdte a budapesti piarista gimnáziumban. Osztályfőnökként 2007-től két osztályt vitt végig (7-től 12. osztályig), harmadik osztálya 2019/2020-ban volt 7. osztályos.

Eközben továbbra is a budapesti Kalazantinum növendékház közösségének tagja maradt, mint a magiszter sociusa, majd pedig 2011-től 2013-ig házfőnök. Ekkor, 2011-től vette át a budapesti piarista kápolna igazgatását is. 2012-től a gimnázium egyik igazgatóhelyettese lett, 2015 és 2019 között pedig a Kalazancius Mozgalom budapesti koordinátora volt.

A magyar rendtartomány vezetésében 2015-től vett részt, amikor a tartományi káptalanon ifjúságpasztorációért és hivatásgondozásért felelős asszisztenssé választották. Négy év után, a következő káptalanon e tisztségbe nem választották meg ismét, viszont ifjúságpasztorációért felelős tartományfőnöki delegátusnak és a tartományi Ifjúságpasztorációs Szolgálat Bizottság vezetőjévé nevezték ki, illetve ismét a Kalazantinum házfőnöke lett.

Miután 2020. szeptember 3-án Szilvásy László tartományfőnök lemondott, Pedro Aguado piarista rendfőnök és a generálisi kongregáció szeptember 18-án őt nevezte ki magyarországi tartományfőnökké. Ekkor megvált házfőnöki, igazgatóhelyettesi, osztályfőnöki, kápolnaigazgatói és delegátusi feladataitól, de megmaradt a budapesti piarista gimnázium óraadó tanárának. A gödi rendházba költözött, onnét járt be három éven át Budapestre a rendtartomány ügyei intézni és tanítani.

A magyarországi piarista rendtartomány következő, Mátraverebély-Szentkúton tartott káptalanja 2023. február 28-án Zsódi Viktort választotta tartományfőnöknek. Szakál Ádám ismét a Kalazantinum rendházi közösség tagja, a piarista szerzetesnövendékek magisztere lett, miközben továbbra is tanít a budapesti piarista gimnáziumban.

Írásai

Interjúk

Jegyzetek

Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Gödöllőiek Kategória:Piarista diákok Kategória:Magyar piarista szerzetesek Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Élő személyek