Kamenyeczky István (Kunágota, 1921. augusztus 2. – Bécs, 2000. július 4.) magyar szobrász; a végtelen életláncolat szobrásza.
Életpályája és munkássága Dohánykertész édesapját hamar elvesztette, őt és két testvérét – öccsét és húgát – édesanyja és nagyanyja nevelte fel. Először Battonyára költöztek, majd – lánytestvére után – ő is Makóra került. Stenger István makói kőfaragómester figyelt fel rá. Az ipariskola tanára, Loós János értékelte képességét, művészi hajlamát; sokszor mentesítette a tanterv elméleti órái alól, a szertárban külön szakmai feladatokban gyakorolhatta magát. Egy lelki konfliktus miatt öngyilkosságot kísérelt meg. Végül is Szegeden, Fábián Lajos kőfaragómesternél szabadult fel kiváló minősítéssel, ahol inasként és segédként dolgozott. 1948-ig Makón élt. Az ipariskolában Loós János kerámiaműhelyt létesített, az égetőkemencét Kamenyeczky készítette el. Megalakították a LoNKa (Loós János, Nagy Gyula, Kamenyeczky István) nevű kerámia üzemet. 1948-ban Pestre költözött, ahol szakmájában helyezkedett el, és esti tagozaton valamint magánúton végezte el a gimnáziumi tanulmányait. 1951-ben felvételizett a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakára. Az első év végén mintázásból utasították el.Ehhez hozzájárult tanárával szembeni bíráló magatartása, személyes összeütközése is 1954-ben tett érettségi vizsgát. Vésnökként, kőfaragóként dolgozott magáncégeknél és állami vállalatoknál. 1956-os forradalomban részt vett a fegyveres harcokban, ezért 1956. november 10-én Andaunál átlépte az osztrák határt; Ausztriában telepedett le. 10 évig Lilienfeld egyik kolostorában kő- és fafaragó restaurátorként dolgozott. 1957–1961 között a bécsi Akademie der Bildende Künste (Bécsi Képzőművészeti Akadémia) hallgatója volt. Tagja volt a bécsi Művészeti Egyesületnek és a Szecessziónak. 1993-ban agyvérzés érte, ettől kezdve tolókocsival közlekedett.
Kiállításai
Egyéni 1971 Bécs, London 1974 Innsbruck 1975 Bécs 1976 Böbingen 1977 München 1978 Oberwart 1987 Budapest Válogatott, csoportos 1948 Makó 1968 Varsó 1969-1971, 1973-1974, 1977-1979, 1982, 1986 Bécs 1975 Linz 1976 Kismarton 1982 Budapest
Szobrai Köztérkép.hu Kovách Aladár síremléke (1980) Anton Bruckner (Bécs, 1988) A szabadság világítótornya (Miklóshalma, 1991) Memento - 1956 (Kapuvár, 2007)
Jegyzetek
Források Tóth Ferenc: Makói képzőművészek – képzőművészek Makón; Bába Kiadó, Makó–Szeged, 2010. Kamenyeczky István, a végtelen életláncolat szobrásza - Sulinet.hu Magyar Hírek, 1981. március 7-i száma
További információk
Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek kiállítása. Szerkesztette: Baranyi Judit. Budapest, Műcsarnok, 1982.
Kategória:1921-ben született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Makóiak