A szülészeti abúzus (szülészeti erőszak vagy tiszteletlen ellátás) általában a helyi konszenzus által megalázónak vagy méltóságon alulinak ítélt interakciókat vagy körülményeket, valamint annak megélt vagy annak szánt interakciókat vagy körülményeket jelenti. Bowser és Hill 2010-es átfogó elemzése a bántalmazó vagy tiszteletlen ellátás hét kategóriáját határozta meg, ideértve a fizikai bántalmazást, a beleegyezés nélküli klinikai ellátást, az egészségügyi titoktartást nem figyelembevevő ellátást, a méltatlan ellátást, a diszkriminációt, az ellátás hiányát és az egészségügyi intézményekben való fogvatartást.
Ez a bánásmód a nők elleni erőszak egyik formájának és a nők jogainak megsértésének tekinthető. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanulmányai szerint a szülészeti abúzus világszerte visszatérő probléma az intézményekben, és súlyos következményekkel járhat mind az anyára, mind gyermekére nézve, ugyanis megakadályozhatja a nőket abban, hogy várandósgondozásra járjanak vagy más egészségügyi szolgáltatást vegyenek igénybe a jövőben.Retrieved 3 August 2017 A serdülők, a nem házas nők, az alacsony társadalmi-gazdasági státuszú nők, a migráns nők, a HIV- fertőzött nők és az etnikai kisebbségekhez tartozó nők esetében nagyobb a kockázata annak, hogy szülészeti abúzust tapasztalnak.
A szülészeti abúzus definíciója és formái A WHO megjegyzi, hogy a szülészeti abúzust még nem sikerült egyértelműen meghatározni, vagy tudományosan mérni, annak általában az egészségügyi szakemberek által az éppen szülő páciensekkel szemben tanúsított hanyag, fizikailag bántalmazó és/vagy tiszteletlen bánásmódot tartják. Az ilyen rossz bánásmód a nők emberi jogai megsértésének minősül.
A szülészeti abúzus széles spektrumon fordulhat elő, és a következő módokon nyilvánulhat meg: az egészségügyi titoktartást figyelmen kívül hagyó ellátás, méltatlan ellátás, diszkrimináció, nyílt fizikai bántalmazás, beleegyezés nélküli ellátás, ellátatlanság és/vagy az intézményekben való fogvatartás formájában.
Epidemiológia és következmények A WHO vizsgálatokat végzett a szülészeti abúzus elterjedtségére vonatkozóan. Tanulmányaik azt mutatják, hogy az egészségügyi intézményekben szülõ nők világszerte és gyakran tapasztalnak tiszteletlen, bántalmazó és/vagy elhanyagoló bánásmódot.
Egy 2020-as, Ghánában, Guineában, Mianmarban és Nigériában végzett tanulmány szerint a megfigyelt nők több mint 40%-a, a megkérdezett nőknek pedig 35%-a tapasztalt rossz bánásmódot szülés közben. Ezenkívül a serdülők, a migráns, HIV-fertőzött és etnikai kisebbségekhez tartozó nők a többieknél nagyobb valószínűséggel tapasztaltak bántalmazást a szülés során.
A szülõ nők nagyon kiszolgáltatottak, és gyakran nem tudják megvédeni magukat a bántalmazás ellen, így a szülészeti erőszak következményei súlyosak lehetnek mind az anyára, mind a gyermekre nézve. A szülés során elkövetett bántalmazás következtében a nő és az egészségügyi szolgáltató között kialakuló bántalmazó-bántalmazotti kapcsolat gyakran ahhoz vezet, hogy a nő általános bizalmatlanságot alakít ki az egészségügyi szolgáltatásokkal szemben. A következmények közé tartozhat, hogy a bántalmazott nők a jövőben vonakodnak várandósgondozást, vagy szülés alatti orvosi segítségnyújtást, vagy más egészségügyi szolgáltatásokat igénybe venni.
Földrajzi megoszlása Észak- és Dél-Amerika Egyes források említik, hogy az észak-amerikai szülészek és nőgyógyászok jó része, különösen az 1950-es és 1980-as évek között, a „férjöltésnak” nevezett gyakorlatot folytatott, amelynek lényege, hogy a nő hüvelyébe a gátmetszés vagy a szülés során bekövetkező természetes szakadás után további öltéseket helyeztek el. Ezt az eljárást állítólag azért végezték, hogy növeljék a férj jövőbeni szexuális örömét, de az eljárás gyakran hosszú távú fájdalmat és kellemetlenséget okozott a nőnek. Nincs bizonyíték arra, hogy a férjöltés széles körben elterjedt volna Észak-Amerikában, viszont egyes dél-amerikai országok, például Brazília gátmetszési gyakorlatáról szóló tanulmányokban ezt gyakran említik.
Újabban figyelmet kapott az észak-amerikai orvosok várandós nőkkel való bánásmódja. Egyre inkább terjed az a gondolat, hogy a nők döntési joga bizonyos helyzetekben sérült. Azokban az esetekben, amikor a nő és a magzat élete veszélyben van, a nőnek joga van megtagadni az ellátást olyan eljárások esetében, mint a császármetszés, a gátmetszés vagy a vákuummal segített kitolás. A nőket gyakran kényszerítik ezekre az invazív eljárásokra, annak ellenére, hogy az ilyen kényszerítésekről kiderült, hogy hosszú távú károkat okozhatnak, és sok nő a nemi erőszakhoz hasonlítja ezt a tapasztalatot.
A „szülészeti erőszak” kifejezést különösen a latin-amerikai országokban használják, ahol törvény tiltja az ilyen bántalmazást. Ilyen törvények számos latin-amerikai országban léteznek, köztük Argentínában, Puerto Ricóban és Venezuelában.
Két mexikói állami kórház szülészeti erőszakkal kapcsolatos kutatása, amely a 2012-es év egy hónapjának szülésekkel kapcsolatos tapasztalatait elemezte, megállapította, hogy a létesítményekben nyíltan előfordult fizikai bántalmazás, szóbeli bántalmazás és diszkrimináció. Az államilag támogatott egészségügyi biztosítást használó nőket érte a legtöbb diszkrimináció az egészségügyi dolgozók részéről.
Afrika Tanzánia Tanzánia olyan afrikai ország, ahol történelme van a szülészeti abúzusnak. 2011-ben Shannon McMahon és munkatársai azt vizsgálták, hogy a szülés közbeni bántalmazás gyakoriságának csökkentését célzó beavatkozások hatékonyak voltak-e. A nőkkel készített interjúk során a megkérdezett nők kezdetben semlegesnek vagy jobbnak nevezték tapasztalataikat. Miután azonban bemutatták nekik a bántalmazás különböző aspektusait, túlnyomó többségük arról számolt be, hogy szülés közben valójában bántalmazást élt át. 2013–2014-ben Hannah Ratcliffe és mások tanulmányt készítettek, hogy feltárják a nők szülés közbeni tapasztalatainak javítására irányuló lehetséges beavatkozásokat. „Nyílt szülésnapot” vezettek be, amely megkönnyítette a páciensek és a szolgáltatók közötti kommunikációt, és továbbképzést nyújtott a szüléssel kapcsolatos eljárásokról. A csapat egy „tiszteletteljes szülészeti ellátás workshopot” is megvalósított, amelynek célja beszélgetés kialakítása volt az egészségügyi személyzet és a betegek között egymás tiszteletével kapcsolatban. Azt tapasztalták, hogy ez a megközelítés sikeresen segítette a rendszerek újjáépítését anélkül, hogy túl sokba került volna. A nők szüléssel kapcsolatos elégedettsége 60%-kal nőtt. Ratcliffe tanulmányával azonos időszakban Stephanie Kujawaki és mások összehasonlító vizsgálatot végeztek a beavatkozásokkal teli és a beavatkozások nélküli szülésekről. A vizsgálat kiindulópontjának adatait 2011–2012-ben vették fel, a vizsgálat második felét pedig 2015-ben végezték. Azt találták, hogy az általuk végzett beavatkozások után 66%-kal csökkent a szülő nőket sújtó bántalmazás és a tiszteletlenség a szülés során. Ez a tanulmány azt mutatja, hogy a közösségi és egészségügyi rendszer reformjai segíthetnek megváltoztatni és átalakítani azokat a normákat, amelyekben a nőkkel rosszul bánnak a szülés során. Etiópia Az ellátás során megtapasztalt rossz bánásmód azt is eredményezheti, hogy az anyák nem fognak többet visszatérni egészségügyi intézménybe. Etiópiában a 2019-es Mini Demográfiai és Egészségügyi Felmérés azt mutatta, hogy míg a várandós nők 74%-a megkezdte a terhesgondozást valamilyen intézményben, már csak 48% szült egészségügyi intézményben, és csupán 34% részesült szülés utáni kétnapos kontrollvizsgálatban. 2022-ben végeztek egy intézményi alapú keresztmetszeti felmérést azon nők körében, akik az adatgyűjtési időszakot megelőző három hónapon belül szültek Nyugat-Etiópiában. Összesen 760 nő vett részt a felmérésben. A nők több mint egyharmada (37,4%) tapasztalt személyközi bántalmazást, 29,9% kapott nem megfelelő minőségű ellátást, 50,9%-ukkal az egészségügyi szolgáltató rossz kapcsolatot alakított ki, és 6,2%-uk szembesült az egészségügyi rendszer korlátaival.
Ázsia India 2014–2015-ben Shreeporna Bhattacharya és T. K. Sundari Ravindran azt tűzte ki célul, hogy kérdőív segítségével kvantitatív módon meghatározza a szülészeti abúzus gyakoriságát az észak-indiai Varanasi kerületben. A vizsgálat középpontjában a körzet két vidéki tömbje állt, ahol magas az intézményi szülések aránya, és az alanyokat véletlenszerűen választották ki a területen élő nők közül. Bhattacharya és Ravindran arról számolt be, hogy a bántalmazó viselkedés előfordulásának gyakorisága 28,8% volt, a „bántalmazó viselkedés” vagy „abúzus” általános kifejezésként szerepelt. A bántalmazás két leggyakoribb formája a méltatlan ellátás (19,3%) és a fizikai bántalmazás (13,4%) volt. Ezen felül a betegek 8,5%-a számolt be arról, hogy elhanyagolták vagy elutasították, 5,6%-a a titoktartási kötelezettséget figyelembe nem vevő ellátást kapott, 4,9%-uk pedig a tisztaság hiánya miatti megaláztatással szembesült. A szerzők azt is megjegyzik, hogy az alanyok 90,5%-ától a szabályoknak nem megfelelő módon, pénzt követeltek az ellátásért. A korreláció szempontjából nem volt szignifikáns kapcsolat a társadalmi-gazdasági státusz és a bántalmazás között, bár a szülés során komplikációkkal szembesülő nők négyszer nagyobb valószínűséggel éltek át bántalmazást a létesítményekben.
Jordánia Fatima Alzyoud és munkatársai a szülés közbeni bántalmazást tanulmányozták Jordániában, különösen az elhanyagolást és a szóbeli bántalmazást. A vizsgálat helyszíneként négy állami anya- és gyermekegészségügyi központot használtak, a kutatás alanya pedig 390 jordániai nő volt, 18–45 év között. A Szüléssel kapcsolatos verbális abúzus és elhanyagolási skála (CVANS) azt találta, hogy legutóbbi szülésük során az alanyok 32,2%-a tapasztalt elhanyagolást, és 37,7%-a verbális bántalmazást. Negatív korreláció volt az életkor és az elhanyagolás/szóbeli bántalmazás között.
Európa Magyarország Magyarországon a szülészeti adatgyűjtés a Tauffer-statisztikára korlátozódik. Az anyák szubjektív élményét nem vizsgálják, visszajelzéseiket nem gyűjtik szisztematikusan, így a magyar szülészeti gyakorlatban a rendszerhibák, ártalmak rejtve maradnak. A szülészeti erőszakban érintett nők tapasztalataival alulról szerveződő társadalmi csoportok foglalkoznak, pl. a Másállapot Mozgalom és az EMMA Egyesület. 2026. év eleji állapot szerint eddig két tudományos konferencián hangzott el előadás a szülészeti erőszak témájával kapcsolatban.
Két bírósági per hozható összefüggésbe a Magyarországon előforduló szülészeti abúzussal. Magyarországon 2011 előtt az otthonszülésben segítő szakemberek működési engedélyét visszavonhatták. Az anyáknak joga volt bárhol szülni (otthon, taxiban, etc.) de a rendezetlen szabályozás miatt az intézeten kívüli szülésben segítő szakember a segítségadás miatt elveszíthette az egészségügyi működési engedélyét. 2009-ben az akkor várandós Ternovszky Anna beperelte a TASZ Társaság a Szabadságjogokért segítségével a magyar államot, hogy törvényi szabályozás születhessen az otthonszülés ügyében, ez volt a "Ternovszy v Hungary" ügy. 2010. december 14-én a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy "a magyar állam megsértette az Európai Emberi Jogi Egyezményben foglalt magánélethez való jogot az otthonszülés szabályozatlanságával". Az ügy következményeképpen a magyar állam 2011-ben megalkotta az "otthonszülés rendeletet" az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól (35/2011. (III. 21.) Kormányrendelet), mely törvényileg szabályozza, hogy mely kismamák milyen körülmények között szülhetnek otthon szaksegítséggel.