Az jelzésű regionális autóbuszvonal Miskolc, Bükkábrány, Mezőkövesd és Eger között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.

Útvonala Az autóbuszvonal Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye és Heves vármegye megyeszékhelyeit, Miskolcot és Egert köti össze, útvonalára fűzve a Mezőkövesdi járás központját és további kettő várost – Nyékládháza, Emőd, Mezőkövesd –, valamint Mályi, Vatta, Bükkábrány, Mezőnyárád és Andornaktálya településeket, valamint a miskolci Déli Ipari Parkot.

Az autóbuszjárat Andornaktálya és Eger között gyorsított (a forgalmasabb állomásokon és megállóhelyeken áll meg), azon kívül minden állomáson és megállóhelyen megáll. Miskolc és Mezőkövesd között a 3-as főúton és a 3303-as mellékúton (A miskolci Déli Ipari Parkhoz a 304-es főút vezet); Mezőkövesd és Andornaktálya között a 2502-es mellékúton és a 253-as főúton; Andornaktálya és Eger között a 2501-es és a 2503-as mellékúton közlekedik.

Útja során összeköttetést biztosít az ország északkeleti régiójának kettő megyeszékhelyével és a közbenső számos településsel. Miskolcon belül a Búza térről a Vörösmarty városrészen át közlekedik és Hejőcsaba felé hagyja el a várost, de a Déli Ipari Parkon át. A két székhely kapcsolatát a legrövidebb főúti szakaszon végzi, bükkábrányi, mezőnyárádi és mezőkövesdi kitérésekkel megszakítva (utóbbi 2023-ban megépült buszállomását kihagyva). Egert Andornaktályán, az egri ipari parkon, Tihaméron és Maklárihóstyán át éri el. Végállomása a városi buszállomás.

Közlekedése Az autóbuszjárat 2020. december 10. óta tanítási napokon reggelente, csak Eger felé közlekedik jelenlegi formájában (korábban egy másik autóbuszvonal birtokolta az 1381-es jelzést). Az alap, 1380-as buszoktól az eltérő számozást a Déli Ipari Park és Bükkábrány déli részének feltárása, illetve megállási rendje által kapta. A járat tanszüneti munkanapokon és hétvégéken is közlekedik rövidített útvonalon, 3749-es számmal Mezőkövesdig.

Miskolc és Mezőkövesd között a 3749-es, Mezőkövesd és Eger között a 4015-ös buszok útján haladnak. További járatokkal szolgálnak Miskolc és Eger között azonos útvonalon gyorsjáratként az 1380-as buszok.

Viszonylat Indításszám Közlekedési rendMiskolc, aut. áll. → Eger, aut. áll.1 odatanítási napokon

Járművek Az autóbuszvonalon szóló autóbuszok közlekednek, melyeket a mezőkövesdi járműtelephely adja legtöbbször a Credo Econell 12, de elvétve a Credo EC 12 és a Volvo Alfa Regio típusok személyében.

Megállóhelyei

! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |0|| végállomás ||0.0 km |align=left| |- |1|| Miskolc, Vörösmarty út ||1.0 km |align=left| |- |2|| Miskolc, Lévay József utca ||1.8 km |align=left| |- |3|| Miskolctapolcai elágazás ||3.2 km |align=left| |- |4|| Miskolc (Hejőcsaba), gyógyszertár ||4.3 km |align=left| |- |5|| Miskolc (Hejőcsaba), cementgyár ||5.0 km |align=left| |- |6|| Miskolc, Görömböly bejárati út ||5.8 km |align=left| |- |7|| Miskolc, harsányi útelágazás ||6.5 km |align=left| |- |8|| Miskolc, Déli Ipari Park ||8.6 km |align=left| |- |9|| Miskolc, harsányi útelágazás ||10.1 km |align=left| |- |10|| Miskolci Állami Gazdaság ||12.5 km |align=left| |- |11|| Mályi, Agroker bejárati út ||13.3 km |align=left| |- |12|| Mályi, téglagyár ||14.0 km |align=left| |- |13|| Mályi, bolt ||14.8 km |align=left| |- |14|| Mályi, lakótelep ||15.4 km |align=left| |- |15|| Nyékládháza, Szemere utca 53. ||17.8 km |align=left| |- |16|| Nyékládháza, Pótkerék Csárda ||19.6 km |align=left| |- |17|| Emőd, Adorjántanya bejárati út ||22.2 km |align=left| |- |18|| Emőd, ABC áruház ||24.5 km |align=left| |- |19|| Emőd, Bagolyvár Csárda ||25.7 km |align=left| |- |20|| Vatta, Kossuth utca 30. ||30.2 km |align=left| |- |21|| Vatta, híd ||31.0 km |align=left| |- |22|| Bükkábrány, bolt ||36.9 km |align=left| |- |23|| Bükkábrány, Vörösmarty utca ||37.6 km |align=left| |- |24|| Mezőnyárád, felső ||39.1 km |align=left| |- |25|| Mezőnyárád, posta ||39.7 km |align=left| |- |26|| Mezőnyárád, kultúrház ||40.5 km |align=left| |- |27|| Mezőnyárád, temető ||41.1 km |align=left| |- |28|| Tardi elágazás ||44.1 km |align=left| |- |29|| Klementina, bejárati út ||45.4 km |align=left| |- |30|| Mezőkövesd, transzformátorállomás ||48.0 km |align=left| |- |31|| Mezőkövesd, gimnázium ||49.6 km |align=left| |- |32|| Mezőkövesd, Szent László tér ||50.1 km |align=left| |- |33|| Mezőkövesd, Mátyás király út ||50.5 km |align=left| |- |34|| Mezőkövesd, Váci Mihály utca ||51.8 km |align=left| |- |35|| Andornaktálya, szociális otthon ||63.2 km |align=left| |- |36|| Andornaktálya, községháza ||64.6 km |align=left| |- |37|| Andornaktálya, iskola ||65.6 km |align=left| |- |38|| Eger, Kistályai út ||66.8 km |align=left| |- |39|| Eger, Erzsébet-völgy ||67.6 km |align=left| |- |40|| Eger, ZF Hungária Kft. ||68.8 km |align=left| |- |41|| Eger, Hadnagy utca ||70.2 km |align=left| |- |42|| Eger, színház ||71.5 km |align=left| |- |43|| végállomás ||72.2 km |align=left|

Jegyzetek

Források

Kategória:A MÁV-Volán autóbuszvonalai Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése Kategória:Heves megye autóbusz-közlekedése