Teemu Keisteri, művésznevén Windows95man finn képzőművész, videóművész, fotós, táncos és lemezlovas. Ő képviselte Finnországot Henri Piispanennel közösen a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Malmőben, a No Rules! című dallal.
Pályafutása Képzőművészként 2008-ban az Ukkeli (szó szerint "Öreg") elnevzésű karakterével ismerték meg szélesebb körökben Finnországban. Lemezlovasként a művészeti stílusához és a megjelenéséhez az 1990-es évek végéből merít ihletet, abból az időszakból, amikor a Windows 95 operációs rendszert gyártották. Az ebből származó művésznevét eredetileg a 2013-as helsinki Flow Fesztiválon alkotta meg.
Keisteri a lahti Design Institute of Design-ban tanult fényképészetet. Elmondta, hogy a tanulmányai során jött rá, hogy inkább képzőművész lesz, mint fotós. Keisterinek saját művészeti galériája van Kalleria néven Kallioban, Helsinkiben.
2024. január 10-én az Yle bejelentette, hogy Windows95man néven az előadó résztvevője lesz a 2024-es Uuden Musiikin Kilpailu nemzeti válogatónak. Henri Piispanennel közösen a No Rules! című versenydalukkal megnyerték a február 10-én rendezett döntőt, ahol a nemzetközi zsűri, valamint közönség pontjai alakították ki a végeredményt, így ők képviselhették hazájukat az Eurovíziós Dalfesztiválon. A verseny május 7-én rendezett első elődöntőjéből hetedik helyezettként jutottak tovább a döntőbe, ahol a tizenkilencedik helyen végeztek.
Diszkográfia EP-k Yaksa Yaksa (2019) Epic Tax Party (2021)
Kislemezek No Rules! (2024)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Finn zenészek