A rendszerváltás utáni kilencedik köztársaságielnök-választást Magyarországon 2024. február 26-án tartották. Ahhoz, hogy valaki hivatalosan is köztársaságielnök-jelöltté válhasson, az alaptörvény alapján az Országgyűlés legalább negyven tagjának írásbeli ajánlása szükséges.

A választás szabályai bélyegkép|Novák Katalin|223x223px

A köztársasági elnököt a korábbi elnök megbízatásának lejárta előtt legalább harminc, legfeljebb hatvan nappal, ha pedig a megbízatása idő előtt szűnt meg, a megszűnéstől számított 30 napon belül kell megválasztani. A köztársaságielnök-választást az Országgyűlés elnöke tűzi ki.

Köztársasági elnökké megválasztható minden magyar állampolgár, aki a választás napjáig a 35. életévét betöltötte. Köztársasági elnököt az országgyűlési képviselők egyötödének támogatásával lehet jelölni. A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja meg. A titkos választás első fordulója eredményes, ha az országgyűlési képviselők 2/3-a (66,67%-a) támogatja valamelyik jelöltet. A második szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök az, aki – tekintet nélkül a szavazásban részt vevők számára – a legtöbb érvényes szavazatot kapta. Ha a második szavazás is eredménytelen, ismételt jelölés alapján új választást kell tartani. A két lehetséges fordulót 2 egymást követő napon be kell fejezni.

A köztársasági elnököt e tisztségre legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.

A megválasztott köztársasági elnök a korábbi elnök megbízatásának lejártakor, illetőleg a megbízás idő előtti megszűnése esetén a kiírt választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalába, hivatalba lépését megelőzően az Országgyűlés előtt esküt tesz.

A választás oka A 2022. március 10-én megválasztott Novák Katalin 2024. február 10-én az állami televízióban mondott beszédében bejelentette lemondását a köztársasági elnöki címről, miután személyét több támadás is érte egy, a bicskei pedofilbotrányban érintett személynek adott elnöki kegyelemmel kapcsolatban.

Jelöltek Korai jelöltek

Kormánypárti esélyesek

Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Merkely Béla, magyar orvos, intervenciós kardiológus, sportorvos szakorvos, egyetemi tanár Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter Stumpf István, jogász, szociológus, egyetemi tanár Trócsányi László, korábbi alkotmánybíró, korábbi párizsi nagykövet, korábbi igazságügyi miniszter, európai parlamenti képviselő. Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter. Maróth Miklós, filológus, egyetemi tanár.

Ellenzéki esélyesek

Iványi Gábor, metodista lelkész.

Sulyok Tamás jelölése 2024. február 22-én a Balatonalmádiban megtartott közös frakcióülésen tárgyalták a kormánypártok a Fidesz és a KDNP az államfő kérdését. A frakcióülést követő sajtótájékoztatón Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be, hogy a kormánypártok Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik államfőnek.

További jelöltek

2024. február 12-én a Mi Hazánk Mozgalom bejelentette, hogy Csath Magdolna, Szent-Györgyi Albert-díjas közgazdászt, a közgazdaság-tudomány doktorát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektori főtanácsadóját jelölik államfőnek. A párt közleményében kifejtette, hogy: „Csath Magdolna személyével egy pártok felett álló, életpályájával már bizonyított köztársasági elnöke lenne Magyarországnak”. 2024. február 13-án a Párbeszéd-Zöldek bejelentette, hogy Kaltenbach Jenő jogtudóst, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok korábbi országgyűlési biztosát jelöli köztársasági elnöknek. 2024. február 14-én az LMP – Magyarország Zöld Pártja bejelentette, hogy Hack Péter jogtudóst, egyetemi tanárt, volt országgyűlési képviselőt jelöli köztársasági elnöknek.

Közvetlen államfőválasztás A közvetlen államfőválasztás intézménye az 1990-es rendszerváltás óta többször is felmerült. Először a négyigenes népszavazás eredménye hiúsította meg a bevezetést, majd az érdektelenségbe fulladt 1990-es népszavazás miatt - ahol egyébként a többség 85%-ék a közvetlen államfőválasztás mellett döntött. - nem került bevezetésre a közvetlen államfőválasztás.

Novák Katalin lemondása után a Demokratikus Koalíció, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, a Jobbik-Konzervatívok, a Párbeszéd-Zöldek és a Mi Hazánk Mozgalom is közleményben követelte a közvetlen államfőválasztás intézményének bevezetését.

Választás Köztársasági elnökválasztás, 2024. február 26. (első forduló)JelöltJelölő pártSzavazatok száma% (összes képviselő)% (összes szavazat)% (érvényes szavazat)Sulyok TamásFidesz-KDNP13467,6791,7896,40Érvényes szavazat13970,2095,21100,00Érvénytelen szavazat73,544,79Összes szavazat14673,74100,00Nem szavazott5226,26Összes képviselő198100,00

Jegyzetek

Kategória:Magyarországi köztársaságielnök-választások magyarköztársaság Köztársaságielnök-választás Magyarországon