A Kegyetlen nyár (eredeti cím: Cruel Summer) 2021-től vetített amerikai ifjúsági drámasorozat, amelyet Bert V. Royal alkotott. A főbb szerepekben Olivia Holt, Chiara Aurelia, Froy Gutierrez, Harley Quinn Smith és Brooklyn Sudano látható.
Amerikában 2021. április 20-án a Freeform, Magyarországon 2023. szeptember 12-én a Cool TV mutatta be.
2023 decemberében két évad után először törölték a sorozatot, de 2026-ban feltámasztják 3. évaddal és ráadásul visszatér az 1. évadból Kate Wallis.
Ismertető 1. évad 1993 és 1995 között Skylinben két tizenéves lány él. Az édes, szociálisan esetlen Jeanette felvirágzik, miután a gyönyörű, népszerű Kate nyomtalanul eltűnik, és Jeanette még Kate életének különböző aspektusait is átveszi. Több mint egy évvel később Jeanette országosan megvetetté válik, miután Kate-et élve megmentik, és azzal vádolja Jeanette-et, hogy tanúja volt az elrablásának, de nem jelentette azt. Miközben jogi csata kezdődik, a családoknak és a barátoknak meg kell állapítaniuk, hogy ki mond igazat; Jeanette és Kate azonban talán titkol valamit.
2. évad 1999 és 2000 között Chathamben három tizenéves barát él. Megan, a feltörekvő programozó, és családja egy évre befogadja otthonukba Isabellát, egy külföldi cserediákot. Megan és Isabella között barátság alakul ki, amely hamarosan bonyolulttá válik, amikor mindketten romantikus kapcsolatba kerülnek Luke-kal, Megan gyerekkori legjobb barátjával. Néhány hónapon belül a dolgok gyorsan kibogozódnak, amikor egy kiszivárgott szexvideó miatt Megan és Isabella Luke meggyilkolásának első számú gyanúsítottjaivá válnak.
Szereplők Főszereplők Szereplők Színész Magyar hang Leírás 1. évad Kate Wallis Olivia Holt Pekár Adrienn Népszerű lány, aki nyomtalanul eltűnik. Jeanette Turner Chiara Aurelia Kántor Kitty Kovcka lány, aki Kate eltűnése után átveszi Kate életét. Jamie Henson Froy Gutierrez Baradlay Viktor Kate, és később Jeanette barátja. Mallory Higgins Harley Quinn Smith Gulás Fanni Jeanette egyik legjobb barátnője az újonnan szerzett népszerűsége előtt, később pedig Kate legjobb barátnője. Angela Prescott Brooklyn Sudano Tamási Nikolett A bár tulajdonosa és Greg új barátnője. Martin Harris Blake Lee Moser Károly A Skylin Gimnázium új igazgatóhelyettese, aki fogva tartotta Kate-et. Vince Fuller Allius Barnes Maszlag Bálint Jeanette egyik legjobb barátnője az újonnan szerzett népszerűsége előtt. Ben Hallowell Nathaniel Ashton Kálmán Barnabás Jamie legjobb barátja. Greg Turner Michael Landes Széles Tamás Jeanette és Derek apja, Cindy volt férje és Angela barátja. 2. évad Megan Landry Sadie Stanley Intelligens középiskolás és programozó, aki a középiskola után a Washingtoni Egyetemre szeretne menni informatika szakra. Isabella LaRue Lexi Underwood Cserediák, aki egy évig a Landry családnál él. Luke Chambers Griffin Gluck Megan legjobb barátja, aki egy jól ismert családból származik. Parker Tanaka Lisa Yamada Megan és Luke barátja. Myer seriff Sean Blakemore Chatham seriffje. Debbie Landry KaDee Strickland Megan egyedülálló anyja.
Mellékszereplők Szereplők Színész Magyar hang Leírás 1. évad Cindy Turner Sarah Drew Madarász Éva Jeanette és Derek anyja és Greg volt felesége. Derek Turner Barrett Carnahan Rohonyi Barnabás Jeanette bátyja, Cindy és Greg fia. Denise Nicole Bilderback Törtei Tünde Jeanette ügyvédje. Joy Wallis Andrea Anders F. Nagy Erika Kate gazdag, egocentrikus, déli akcentussal beszélő anyja. Rod Wallis Ben Cain Bordás János Joy második férje és Kate mostohaapja. Jason Douglas Nick Marshall Megyeri János Kate ügyvédje. 2. évad Brent Chambers Braeden De La Garza Luke bátyja. Jeff Nile Bullock Megan és Luke egyik barátja, aki mindig filmezi a körülötte zajló életet a kamerájával. Ned Ben Cotton Haragtartó magányos ember, aki neheztel Steve Chambersre, aki Megan programozó mentora lesz. Steve Chambers Paul Adelstein Luke apja. Tom Galvin David James Lewis Megan ügyvédje. Rebecca Jessica Hayles Isabella ügyvédje és tanácsadója. Lily Landry Jenna Lamb Megan húga.
Magyar változat Bemondó: Zahorán Adrienne Magyar szöveg: Csányi Edina Hangmérnök: Nikodém Norbert Vágó és szinkronrendező: Galgóczi Adrián Gyártásvezető: Balog Gábor
A szinkront a Balog Mix Stúdió készítette el.
Évados áttekintés ÉvadEpizódokEredeti sugárzásEredeti adóMagyar sugárzásMagyar adó Évadpremier Évadfinálé Évadpremier Évadfinálé1102021. április 20.2021. június 15.Freeform2023. szeptember 12.2023. szeptember 25.Cool TV2102023. június 5.2023. július 31.2025. augusztus 9.2025. szeptember 6.
Epizódok 1. évad (2021)
2. évad (2023)
A sorozat készítése 2019. szeptember 25-én a Freeform próbaepizódot rendelt be Last Summer névvel. 2020. január 17-én berendelték az első évadot. A sorozatot Bert V. Royal készítette, aki Jessica Biel, Michelle Purple és Max Winkler mellett a sorozat vezető producere is lett. A sorozatban részt vevő produkciós cégek az Entertainment One és az Iron Ocean Productions. 2020. május 18-án a sorozat új címet kapott: Kegyetlen nyár. 2021. június 15-én a Freeform megújította a sorozatot a második évadra. 2021. július 6-án jelentették be, hogy Royal az első évad után kilépett a sorozatból, miután nézeteltérései támadtak a csatorna egyik vezetőjével. 2022. április 21-én Elle Triedmant nevezték ki a második évad új showrunnerének.
Forgatás Az első évadot hat hónapon át forgatták Dallasban. 2022. április 21-én kezdődött a második évad forgatása, és 2022. szeptember 7-én fejeződött be Richmondban.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2021-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2023-ban befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:A Freeform saját gyártású műsorai Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:Televíziós thrillersorozatok Kategória:Amerikai televíziós antológiasorozatok