Connie Britton, születési nevén Constance Elaine Womack amerikai színésznő.
A Péntek esti fények című sorozatban Tami Taylor szerepéről lett ismert, mellyel két Primetime Emmy-jelölést kapott. 2011-ben Vivien Harmon szerepét játszotta az FX Amerikai Horror Story című sorozatának első évadában, amelyért szintén jelölték ugyanerre a díjra. Az Amerikai Horror Story nyolcadik évadában ismét eljátszotta ezt a szerepet. Később Rayna Jaymes country-énekesnő szerepében tűnt fel a Nashville című sorozatban, újabb Emmy-jelölést szerezve.
Fiatalkora
Constance Elaine Womack néven született Bostonban, Linda Jane és Edgar Allen Womack Jr. gyermekeként. Apja fizikus volt, illetve egy energiacég vezetője. A marylandi Rockville-ben nőtt fel. Hétéves korában szüleivel és ikertestvérével, Cynthiával együtt a virginiai Lynchburgbe költözött, ahol az E. C. Glass High Schoolban tanult. Tanulmányait a Dartmouth Főiskolán és a Beijing Normal Universityn folytatta. 1989-ben diplomázott. Ekkor New Yorkba költözött, ahol két évig tanult a Neighborhood Playhouse School of the Theatre iskolában Sanford Meisnerrel.Connie Britton on Off Camera with Sam Jones, November 12, 2015
Pályafutása
Magánélete
A Dartmouth College-en ismerkedett meg John Britton bankárral. 1989-ben Manhattanbe költöztek, 1991-ben összeházasodtak, majd 1995-ben elváltak. Az 1980-as években egy kis ideig Pekingben élt Kirsten Gillibranddel, a későbbi amerikai szenátorral. 2011-ben örökbe fogadott egy etióp kisfiút. 2012-ben Nashville-be költözött, amikor elvállalta az ugyanilyen című televíziós sorozat főszerepét.
2023 januárjában megerősítette, hogy kapcsolatban áll David Windsor televíziós producerrel.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1995 A McMullen fivérek The Brothers McMullen Molly McMullen 1998 Ne nézz vissza! No Looking Back Kelly 2001 Az utca törvénye One Eyed King Helen Reilly Fullajtár Andrea A fantomfestő The Next Big Thing Kate Crowley 2004 Looking for Kitty Marcie Petracelli Péntek esti fények Friday Night Lights Sharon Gaines Árkosi Kati 2005 Special Ed Abby Életmentő The Life Coach Connie 2006 The Lather Effect Valinda The Last Winter Abby Sellers 2009 Csajok a pácban Women in Trouble Doris Hunter 2010 Rémálom az Elm utcában A Nightmare on Elm Street Dr. Gwendoline Holbrook Román Judit 2011 Conception Gloria 2012 Wing It Parenthood (rövidfilm) Sharon Shoshonnesy Míg a világvége el nem választ Seeking a Friend for the End of the World Diane Kisfalvi Krisztina The Fitzgerald Family Christmas Nora Fitzgerald 2013 Angyalok éneke Angels Sing Susan Walker Horváth Lili Kamatylista The To Do List Jean Klark 2014 Itthon, édes otthon This Is Where I Leave You Tracy Sullivan Zakariás Éva 2015 Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni Me and Earl and the Dying Girl Marla Gaines Frajt Edit BeSZERvezve American Ultra Victoria Lasseter Fehér Anna 2017 Beatriz, mint vendég Beatriz at Dinner Kathy Vándor Éva Marston professzor és a csodanők Professor Marston and the Wonder Women Josette Frank Ősi Ildikó 2018 The Land of Steady Habits Barbara 2019 The Mustang pszichológus Botrány Bombshell Beth Ailes Spilák Klára 2020 Ígéretes fiatal nő Promising Young Woman Dean Elizabeth Walker Spilák Klára Joe Bell Lola Bell 2022 Breaking Lisa Larson Szerencse lánya Luckiest Girl Alive Dina Bertalan Ágnes 2024 Winner – A helyes döntés Winner Billie Winner Bálint Adrienn 2025 Álomlista The Life List Elizabeth Spilák Klára
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1995 Pins and Needles Cammie Barbash eladatlan próbaepizód 1995–1996 Ellen Heather Clarke 3 epizód 1996 Peren kívül Escape Clause Leslie Bullard tévéfilm 1996–2000 Kerge város Spin City Nikki Faber 100 epizód 1998 Ámor nyila Cupid Madeleine 1 epizód 2000–2001 A szökevény The Fugitive Maggie Kimble Hume 3 epizód2001 The Fighting Fitzgeralds Sophie Fitzgerald 10 epizód Az elnök emberei The West Wing Connie Tate 4 epizód Child Star: The Story of Shirley Temple Gertrude Temple tévéfilm 2003 Lost at Home Rachel Davis 6 epizód 2005 Life as We Know It Dianne 1 epizód 2006 24 24 Diane Huxley 6 epizód 2006–2011 Friday Night Lights – Tiszta szívvel foci Friday Night Lights Tami Taylor 76 epizód 2011 Amerikai Horror Story: A gyilkos ház American Horror Story: Murder House Vivien Harmon 12 epizód 2012–2018 Nashville Nashville Rayna Jaymes / önmaga 98 epizód 2013 Tömény történelem Drunk History Patricia Shaheen 1 epizód 2014 Family Guy Family Guy önmaga (hangja) 1 epizód 2016 American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügy The People v. O. J. Simpson: American Crime Story Faye Resnick 2 epizód 2017 Amerikai fater American Dad! önmaga (hangja) 1 epizód 2017–2019 SMILF SMILF Ally 2018 Amerikai Horror Story: Apokalipszis American Horror Story: Apocalypse Vivien Harmon 1 epizód Aljas John Dirty John Debra Newell 8 epizódvezető producer 2018–2020 911 L.A. 9-1-1 Abby Clark főszereplő (1. évad)vendégszereplő (3. évad) 2020 Make It Work! önmaga különkiadás 2021 A Fehér Lótusz The White Lotus Nicole Mossbacher 2022– Mamas narrátor dokumentumsorozatvezető producer 2023 Kedves Edward Dear Edward Dee Dee főszereplő
Jegyzetek
További információk
Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Bostoniak