Lurrie Bell, bluesgitáros és énekes. Édesapja a híres blues harmonikás Carey Bell volt. Apja után 2024-ben őt is beiktatták a Blues Hall of Fame tagjai közé.
Pályafutása
Bell hatévesen kezdett gitározni. Csodagyerek volt. Tinédzser korában már a chicagói blues legendáival, köztük Eddy Clearwaterrel, Big Walter Hortonnal és Eddie Taylorral lépett fel. Az 1970-es évek közepén csatlakozott a Koko Taylor's Blues Machine-hez, és négy évig velük turnézott. 1977-ben apja „Heartaches and Pain” című albumán debütált, továbbá Eddie C. Campbell „King of the Jungle” című lemezén is játszott. Ekkortájt alapította meg a The Sons of Blues együttest FFBilly Branch]] szájharmonikással. A zenekar felvételei közül három szám szerepelt az Alligator Records Living Chicago Blues Vol. című válogatásban, amelyet 1978-ban adták ki.
1989-ben jelent meg első önálló munkája, az „Everybody Wants To Win” (JSP Records). Bár Bell karrierje jó irányba haladt, és a blues fiatal csodagyerekeként felhívta a bluesrajongók figyelmét világszerte, sok éven át küzdött érzelmi problémákkal és a kábítószerrel. 1995-ben állt talpra a sikeres „Mercurial Son” című albummal. Ezt követően albumok sorozatát adta ki, és egyre gyakrabban kezdett fellépni chicagoi klubokban és a bluesfesztiválokon.
Bell szerepel a Gettin' Up – Live at Buddy Guy's Legends, Rosa and Lurrie's Home című 2007-es CD- és DVD-kiadásban, ahol apjával, Carey-vel játszik. Nem sokkal a megjelenés után Carey Bell meghalt (2007).
Diszkográfia
Szólóalbumok 1989: Everybody Wants To Win 1995: Mercurial Son 1997: 700 Blues 1997: Young Man's Blues 1998: Kiss Of Sweet Blues 1998: The Blues Caravan Live At Pit Inn 1982 1999: Blues Had A Baby 2001: Cutting Heads 2007: Let's Talk About Love 2012: The Devil Ain’t Got No Music 2013: Blues in my Soul 2016: Can't Shake This Feeling
Carey Bellel 1977: Heartaches and Pain 1982: Going on Main Street 1984: Son of a Gun 1986 Straight Shoot 1990: Dynasty 1994: Harpmaster 1995: Deep Down 1997: Father & Son The Blues Collection 2004: Second Nature 2007: Gettin' Up, Live at Buddy Guy's Legends, Rosa's and Lurrie's Home
Másokkal 1981: American Folk Blues Festival '81 1982: The Sons of Blues Live '82 1982: Chicago's Young Blues Generation és Billy Branch 1994: Be Careful How You Vote és Sunnyland Slim 1998: Chicago's Hottest Guitars: Chicago Blues Session, Vol. 25 és Phil Guy 2009: Live at Chan's: Combo Platter No. 2 (és Nick Moss & The Flip Tops) 2009: Chicago Blues A Living History és Billy Branch, John Primer, Billy Boy Arnold
Díjak 2007: Living Blues Awards 2008: Living Blues Awards 2012: Palmarès 2012 de l'Académie du Jazz 2015: Lurrie Bell named „Best Traditional Male Blues Artist” – Blues Music Awards 3 Grammy-díj jelölés
2014-ben Bell Blues Music Award-ot nyert a „Blues in My Soul” című számmal (Song of the Year).). Négy másik kategóriában is jelölték hasonló díjra. 2015-ben Bell Blueszenei Díjat nyert a „Traditional Blues Male Artist” kategóriában. Bell 2016-os „Can't Shake This Feeling” című albumát Grammy-díjra jelölték (a legjobb hagyományos bluesalbum kategória). Matthew Skoller szájharmonikája kiemelkedő szerepet kapott az albumon.
Jegyzetek
Források https://www.3arts.org/artist/lurrie-bell/ https://www.allmusic.com/artist/lurrie-bell-mn0000168978#biography https://www.nga.ch/bios/Lurrie_Bell.pdf https://abrasho.wordpress.com/2012/06/13/lurrie-bell-2/ https://www.facebook.com/ChicagoBluesLegend/ https://www.last.fm/music/Lurrie+Bell Fordítás
Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Blues Hall of Fame beiktatottak Kategória:Afroamerikaiak Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Chicagóiak Kategória:Gitárosok