Richard M. Bay (1941 vagy 1942–) amerikai amerikaifutball-játékos és birkózó, atlétikai igazgató, edző, a New York Yankees alelnöke és operatív igazgatója.

Fiatalkora Illinois államban nőtt fel; háromszor volt az állam birkózóbajnoka, 2000-ben pedig a Chicago Tribune az egyik legjobb birkózónak nevezte. A Michigani Egyetemen amerikaifutball-játékos és konferenciabajnok birkózó volt. 1964–1965-ben a birkózók csapatkapitánya volt.

2000-ben a Michigani Egyetem, 2008-ban pedig a nemzeti birkózószövetség dicsőségcsarnokának tagja lett.

Pályafutása Michigan Wolverines 1965-ben diplomát szerzett, ezután négy évre a Michigan Wolverines birkózóedzője lett. Utolsó két szezonjában a csapat a Big Ten Conference és a National Collegiate Athletic Association bajnoka lett. Bayt 1974-ben az év birkózójának választották, ekkor lemondott. Szezon Eredmény ÁllásÖsszesítettKonferenciaHelyezésRájátszás Big Ten Conference 1970–71 8–2–2 6–1–1 3. 14. 1971–72 9–3–1 7–1–1 3. 15. 1972–73 12–0 9–0 2. 3. 1973–74 14–0 9–0 2. 2.Összesen:43–5–3 – Jelmagyarázat: Konferenciabajnok

U.S. Wrestling Federation A Wolverinestől való lemondása után a Michigani Egyetem öregdiák-szövetségének munkatársa, később igazgatóhelyettese lett. 1976 és 1980 között az országos birkózószövetség vezetője volt, 1980-ban pedig az év birkózójának választották.

Oregon Ducks 1981 januárjától 1984-ig az Oregon Ducks atlétikai igazgatója volt. A forrásokkal való visszaélések miatt 1981 decemberében az NCAA két évre felfüggesztette az amerikaifutball-csapatot, ezért nem vehettek részt bowlmérkőzéseken és tizenkét ösztöndíjat vesztettek el. Bay úgy gondolta, hogy a szankciók nagyobb problémákat nem, csak kisebb kellemetlenségeket fognak okozni.

Bay Bill Dellinger atlétikaedzővel és a Nike alapítóival is konfliktusba keveredett, mivel Bay szerint a Dellinger által alkalmazott gyakorlat, amivel a játékosokat a Nike ingyen felszerelésekkel látta el, sérti az NCAA szabályait. Bill Bowerman adományából új atlétikalétesítmény épült volna, azonban annak felhasználását Bowerman szabályozta volna, ezt pedig Bay nem fogadta el. Távozását követően a létesítmény felépült.

Ohio State Buckeyes 1984 májusában az Ohio State Buckeyes atlétikai igazgatója lett. Érkezésekor bejelentette, hogy mindenkitől komoly hozzáállást és jelentős sikereket vár el. 1984-ben az amerikaifutball-csapat konferenciabajnok lett, 1985-ben pedig megnyerték a Florida Citrus Bowlt. 1987-ben Earle Bruce edzőt kirúgták, azonban Bay nem volt hajlandó közölni a felmondást, helyette lemondott. Később ezen lépéséért elismerték.

New York Yankees 1988 februárjában a New York Yankees igazgatóhelyettese és operatív igazgatója lett, azonban szerinte George Steinbrenner tulajdonos vissza akart élni hatalmával, ezért júniusban lemondott, és a StarBright Group Inc. produkciós cég munkatársa lett. Évekkel később azt nyilatkozta, hogy Steinbrennernek egy „sokak által nem ismert oldala is van”.

Minnesota Golden Gophers 1988 decemberében a Minnesota Golden Gophers férficsapatainak atlétikai igazgatója lett, miután elődjét, Paul Gielt az NCAA által feltárt negyven kihágás miatt kirúgták. Bay regnálása alatt 41 millióért megépítették a Mariucci Arénát és felújították a Williams Arénát. 1990 decemberében az NCAA közzétette, hogy a kihágások Bay alatt is folytatódtak. A vizsgálat szerint a sportolók többször is jogtalanul használtak fel készpénzt, a korábbi kisebbségi ügyekért felelős ideiglenes igazgató pedig kétszázezer dollárt lopott az intézménytől. Bay szerint 1991 decemberében a belső vizsgálat háromszáz oldalas jelentését átnyújtották az NCAA-nek; a 21-ből 18 vádpontot elismertek, de szerintük nem kell szankciókat kiszabni.

Cleveland Indians 1991 szeptemberében a Cleveland Indians baseballcsapatának elnökének választották, megbízatása 1992 januárjában kezdődött. Egyetlen szezonja alatt a csapat 19-cel több győzelmet szerzett az egy évvel korábbihoz képest, és az American League East negyedik helyezettje lett, az MLB pedig az év szervezetének választotta őket. Bay a Richard Jacobs tulajdonossal szembeni nézeteltérések miatt 11 hónap elteltével távozott.

San Diego State Aztecs 1995 és 2003 között a San Diego State Aztecs atlétikai igazgatója volt. Regnálása alatt több létesítmény épült, 1999 februárjában pedig felvette Steve Fisher kosárlabdaedzőt, aki alatt a csapat öt NCAA-tornára jutott ki.

A Kaliforniai Állami Egyetem belső vizsgálata a felszerelések használatával kapcsolatos visszaéléseket tárt fel, ezért az egyetem vezetése Bayt nyomás alá helyezte; szerintük ha nem mondott volna le, kirúgják. Stephen Weber rektor szerint „nem hiszem, hogy Bay az audit legitimációját vagy célját hozzám hasonlóan látja”. Bay szerint a vádpontokra bizonyítékokat kért, de nem kapott.

Jegyzetek

Fordítás

További információk Hivatalos honlap National Wrestling Hall of Fame College Sports Solutions

Kategória:Az Oregon Ducks atlétikai igazgatói Kategória:Amerikai amerikaifutball-játékosok Kategória:Amerikai birkózók Kategória:Illinois-iak Kategória:Az 1940-es években született személyek Kategória:Élő személyek