Losonczy Levente (Győr, 2003. február 7. –) magyar autóversenyző, a túraautós TCR Európa-kupa mezőnyében szereplő ALM Motorsport pilótája, valamint a JAS Motorsport Driver Development Programjának (DDP) tagja, ahol fejlesztőversenyzőként is dolgozik. Korábban a TCR Eastern European Trophy-ban, valamint a TCR olasz bajnokságban is versenyzett. A 2024-es idényben a TCR Európa-kupában, valamint a TCR olasz bajnokságban is indul.
Pályafutása Losonczy Levente gokartozással kezdte pályafutását 2016-ban, majd 2019-ben zárt karosszériás versenyzésre váltott és a közép-európai Renault Clio Kupában indult.
A 2022-es idényben szintet lépett és a túraautós TCR olasz bajnokságban állt rajthoz, valamint bemutatkozhatott a TCR Európa-kupában, a versenysorozat utolsó előtti, Monzában rendezett hétvégéjén.
A 2023-as szezonban a TCR olasz bajnokságban 12 futamon indult, egyszer dobogóra állhatott, és 104 pontjával az összetett 13. helyén zárt. A TCR Európa-kupában 10 versenyt teljesített, 104 pontot gyűjtött és 11. lett az összetett értékelésben.
A JAS Motorsport 2023 decemberében jelentette be, hogy Losonczy Levente is tagja lett a versenyzőket fejlesztő programjának, a Driver Development Programnak (DDP), és az ALM Motorsport által üzemeltetett Honda Civic Type R TCR típusú versenyautóval áll majd rajthoz 2024-ben a TCR Európa-kupában, valamint a TCR olasz bajnokságban. A TCR Európa-kupában a szezon második versenyhétvégéjén pályafutása első győzelmét aratta, Zolderben a második futamon a pole pozícióból rajtolva diadalmaskodott. Ezután a Salzburgringen rendezett hétvége második futamán másodikként végzett, majd Spa-Francorchamps-ban is dobogóra állt, a legendás pályán a második versenyen ért célba harmadikként. Az idény utolsó előtti fordulóján, a csehországi Brnóban megnyerte a második futamot, míg a szezonzáró valenciai hétvégén csapatbajnoki címet szerzett az ALM Motorsporttal.
Teljes TCR Európa-kupa eredménysorozata ÉvCsapatAutó 1234567HelyezésPont 2023 Aggressive Italia Hyundai Elantra N TCR ALG PAU SPA HUN LEC MON CAT 11. 104 10 11 9 KI 9 12 10 10 7 8 2024 ALM Motorsport Honda Civic Type-R TCR VAL ZOL SAL SPA BRN VAL 6. 246 10 8 10 1 5 2 11 3 14 1 7 13 * Szezon folyamatban † Kiesett, de helyezését értékelték, mivel teljesítette a futam 90%-át.
Jegyzetek
Kategória:2003-ban született személyek Kategória:Magyar autóversenyzők Kategória:Győriek Kategória:Élő személyek