Alexander Bernát (Pest, 1850. április 13. – Budapest, 1927. október 24.) magyar filozófus, esztéta, színikritikus és szakfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Életpályája Alexander Márkus zsidó családból származó gyermeke. Egyetemi tanulmányait Pesten, a bölcsészkaron kezdte, majd ösztöndíjjal külföldre utazott: összesen hat évig Bécs, Berlin, Göttingen, Lipcse, Párizs és London egyetemein tanult, ahol filozófiai és irodalmi tanulmányok mellett természettudományokkal és matematikával is foglalkozott.
1876-tól 1904-ig a Markó utcai főreáliskola tanára,Fizikai Szemle 1991/10 - Radnai Gyula: AZ EÖTVÖS-KORSZAK 1878-tól a budapesti tudományegyetemen a filozófia magántanára. 1892-től, a Színiakadémia dramaturgiai tanszékének előadója. A Magyar Tudományos Akadémia levelező (1892), majd rendes tagja (1915). 1904-től 1919-ig a budapesti tudományegyetem első filozófiatörténet professzora volt.1911-től a Nemzeti Színház drámabírálója. Színházi kritikusként a Pester Lloydnál és a Budapesti Hírlapnál is dolgozott. 1881-től Bánóczi Józseffel szerkesztette a Filozófiai Írók Tárát, 1915 és 1919 között az Athenaeum című filozófiai folyóirat szerkesztője volt. 1914–19 között a Magyar Filozófiai Társaságnak előbb alelnöke, majd elnöke lett. 1899-től a Kisfaludy Társaság tagja volt. 1919 őszén azonban politikai okokból mindkét társaság kizárta, december elején pedig akadémiai tagságától is megfosztották, majd 1920-ban egyetemi tanári nyugdíját is megvonták. 1919-től kezdve külföldön – (Svájcban és Németországban) – élt. 1923-ban tért vissza Budapestre, haláláig minden közéleti szereptől visszavonultan a fővárosban élt.
Fia Alexander Ferenc orvos, pszichoanalitikus. Unokája Rényi Alfréd matematikus.
Az általa Bánóczi Józseffel együtt szerkesztett Filozófiai Írók Tárában 1881 és 1919 között az Akadémia támogatásával huszonkilenc kötetben, majd 1925-től 1927-ig immár az Akadémia támogatása nélkül további hat kötetben korabeli filozófiatörténeti munkák mellett a filozófiatörténet klasszikusai jelentek meg a preszókratikusoktól Machig és Bergsonig.Ld. Markó Béla: „Filozófiai Írók Tára (1881–1991)” in: Arisztotelész: Lélekfilozófiai írások, Akadémiai, Budapest, 2006, VI–XIV. és XXI–XXIII. o. ill. David Hume: Értekezés az emberi természetről, Akadémiai, Budapest, 2006, VI–XIV. és XXI–XXIII. o.
Fontosabb művei bélyegkép|250px|jobbra|Alexander Bernát sírja Budapesten. Kozma utcai izraelita temető 5B-11-10 bélyegkép|Emléktáblája a Markó utcában Kant's Lehre vom Erkennen. IV. Capitel. Die transcendentale Deduktion der Kategorien. Budapest, 1876. A philosophia történetének eszméje, tekintettel a történetre általában, Budapest: Eggenberger, 1877 Kant. Élete, fejlődése és philosophiája, Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1881 A XIX. század pesszimizmusa: Schopenhauer és Hartmann, Budapest: Franklin, 1884 (Filozófiai Írók Tára, 5. kötet) Nemzeti szellem a philosophiában, Budapest: Franklin, 1893 A művészet, Budapest: Singer és Wolfner, 1898 Bevezetés a philosophiába, Budapest: Budapest: Blau, 1900 (2. kiadás: Budapest: Népszerű Főiskolai Tanfolyam, 1909) Az újkori philosophia története I–II., Budapest: Blau, 1900 (2. kiadás: Budapest: Népszerű Főiskolai Tanfolyam, 1902–1903) Diderot-tanulmányok, Budapest: Franklin, 1900 (Filozófiai Írók Tára, 15. kötet) Emlékbeszéd Domanovszky Endre lev. tag fölött, Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1901 A philosophia története. Ókor, Budapest: Kun, 1901–1902 Lélektan, Budapest: Népszerű Főiskolai Tanfolyam, 1902 Shakespeare Hamletje, Budapest: Franklin, 1902 Shakespeare nagy tragédiáinak lélektani elemzése, Budapest, 1902 Shakespeare, Budapest: Lampel, 1904 (2. kiadás: 1907, 3., bővített kiadás: 1920) Az akarat, Budapest: Népszerű Főiskolai Tanfolyam, 1904 Taine Hippolyte emlékezete, Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1904 Az emberiség nagy gondolkodói, Budapest: Népszerű Főiskolai Tanfolyam, 1905–1907 Világirodalom, Budapest: klny. Budapesti Szemle, 1907 Művészet, Budapest, Franklin, 1907 Az olvasókönyvről, Budapest: Stampfel, 1907 Nagy gondolkodók a XIX. században, Budapest: Népszerű Főiskolai Tanfolyam, 1910 A háború filozófiájáról, Budapest: Pallas, 1915 A háború mint nemzetnevelő, Budapest: Pallas, 1915 Shakespeare a világirodalomban, Budapest: klny. Budapesti Szemle, 1916 Az egyéniség a filozófiában, Budapest: klny. Athenaeum, 1917 A háború után, Budapest: Lampel, 1918 Madách Imre, Budapest: Hungária, 1923 Spinoza, München, 1923 (rövidebb magyar változat: Budapest: Globus, 1924) Geschichte der Philosophie, München, 1924 Tanulmányok. Philosophia, Budapest: Pantheon, 1924 Recenzió: Dénes Lajos: Alexander Bernát: Filozófia Nyugat, 1924. 18. szám Tanulmányok. Művészet, Budapest: Pantheon, 1924 Tanulmányok. Nagy emberek, Budapest: Pantheon, 1938 A művészet. Válogatott tanulmányok, Budapest: Akadémiai, 1969 Változások pergőtüzében állva. Alexander Bernát írásai világháborúról, bolsevizmusról, hazaszeretetről és fasizmusról; vál., szerk. Turbucz Péter; Bíbor, Miskolc, 2019
Jegyzetek
További információk
Szemere Samu: Alexander Bernát ifjúkori levelei Horváth Cyrillhez (Budapest, 1928) Schöpflin Aladár: Alexander Bernát halálára Nyugat, 1927. 21. szám. Sebestyén Károly: Alexander Bernát, in: Izraelita Magyar Irodalmi Társaság Évkönyve, 1934 (Budapest, 1934), 59–96. o. Magyar Virtuális Enciklopédia Online lexikon Bretter Zoltán: Századvég vagy századelő? Böhm Károly és Alexander Bernát alternatív műveltségeszményei Gábor Éva: Alexander Bernát; Akadémiai, Bp., 1986 (A múlt magyar tudósai) Zóka Péter: Alexander Bernát és a "nemzeti filozófia". Az újkori nyugat-európai bölcselet és a modern nacionalizmuselméletek tükrében; Pannon Írók Társasága, Zalaegerszeg, 2014 (Pannon tükör könyvek) Magyar-zsidó identitásminták; szerk. Dénes Iván Zoltán; Ráció, Bp., 2019 Turbucz Péter: Mozaikok Alexander Bernátról; Kolozsvár, Pro Philosophia, 2021 (A magyar nyelvű filozófiai irodalom forrásai)
Kategória:Magyar filozófusok Kategória:Magyar esztéták Kategória:Magyar színikritikusok Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Pestiek Kategória:1850-ben született személyek Kategória:1927-ben elhunyt személyek Kategória:Shakespeare-kutatók Kategória:Piarista diákok Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek Kategória:A Pester Lloyd vezetői, újságírói Kategória:A Budapesti Hírlap (1881–1938) vezetői, újságírói