thumb|264px|right|A keleti újlatin nyelvek déli csoportja

thumb|right|264px|<center>Vlach Moglena régió

A meglenoromán egy, a tudományos körökben „meglenorománok”-nak nevezett népesség nyelvjárásainak csoportja. Státusza vitatott. Egyes nyelvészek, például Alexandru Graur , önálló nyelvnek tekintik, amely a keleti újlatin nyelvekhez tartozik, a román, az aromán és az isztroromán nyelvvel együtt. Más nyelvészek véleménye az, hogy ez csak a román nyelv egyik dialektusa, a dákoromán, az aromán és az isztroromán dialektus mellett. Ezek között nincs egység a meglenoromán státuszát illetően a többi dialektussal szemben.Sala 1989, 194. o.

A meglenorománt ma már csak kb. személy beszéli, és ezt az elnevezést nem használja a nyelvet beszélő népesség. A kifejezést nyelvészek alkották, mégpedig abból a nézőpontból, hogy ez tulajdonképpen a román nyelv egyik dialektusa. Beszélői magukat vlaș „vlachok”-nak nevezikCapidan, 1925, 5. o. (egyes számban vla vagy vlau̯), nyelvüket pedig azt mondva határozzák meg, hogy vlășește „vlachul” beszélnek. Eredetileg a vlaș nem saját népnév, hanem a szomszédos népek nevezik így őket, és ők magukévá fogadták.A „vlachok” népnév megtéveszthető lehet. Az isztrorománok egy része is használja saját magára. Ezen kívül a görögök, a szerbek és a bolgárok az arománokat is így nevezik, a szerbek és a bolgárok pedig a timok-völgyi románokat is.

A meglenorománt a görögországi Közép-Makedónia régióban, Észak-Macedóniában, Romániában és Törökországban beszélik.

Külső nyelvtörténet és a kutatások története

A meglenoromán nyelv története kevésbé ismert, mint a többi keleti újlatin nyelvé, mert nincsenek régóta fennmaradt szövegek ezen a nyelven. Miközben az aromán nyelv elsőként legkésőbb a 10. században vált le a protoromán nyelvről,Sala 1989; 36. o. a meglenorománról azt feltételezik, hogy másodikként vált le róla, feltehetően a 12. vagy a 13. században, amikor beszélői északról érkezve Moglenában telepedtek le, a Vardar folyó völgyébe.

A meglenoromán nyelvről szóló első említést Johann Georg von Hahn osztrák diplomata és filológus tette 1867-ben, és ugyanakkor megállapította, hogy különbözik az aromán nyelvtől, bár nem nevezte meg ezeket, csupán mint két nyelvjárásról írt róluk.Hahn 1867, 261. o., idézi Capidan 1925, 8. o. Gustav Weigand német nyelvész volt a nyelv első kutatója. Megkülönböztetendő a dákoromántól, az aromántól és az isztroromántól, elnevezte „Meglen”-nek,Weigand 1892, VI. o. és ő jegyzett le és közölt először szövegeket ezen a nyelven.Narumov 2001, 671. o.

Ovid Densusianu úgy vélte, hogy a meglenorománok a Dunától északra fekvő területről származnak, és nyelvüket az ottani románhoz közelinek látta. A mai kutatók közül Petar Atanasov ért egyet ezzel, a meglenorománt a dákoromán archaikusabb stádiumának tekintve.Narumov 2001, 672. o. Ezzel ellentétben Sextil Pușcariu a Dunától délre fekvő területekről származóknak tartotta a meglenorománokat, nyelvüket és az arománokét a román nyelv keleti ágába sorolta, a dákorománt és az isztrorománt pedig a nyugatiba. Theodor Capidan és Gheorghe Ivănescu egyetlen déli dialektusba sorolta a meglenorománt és az arománt. Alexandru Philippide , Alexandru Rosetti és Matilda Caragiu Marioțeanu is közelibbnek látták a meglenorománt az arománhoz, mint a dákorománhoz. Ion Coteanu a meglenorománt az aromán területi változatának vélte, és ez utóbbit más nyelvnek a románnal szemben. Van olyan feltételezés is, hogy a meglenoromán komplex, dákoromán és aromán eredetű.

A Weigand által közzétett szövegekWeigand 1892. után megjelentek még Pericle Papahagi Românii din Meglenia. Texte și glosar (A moglenai románok. Szövegek és szószedet). Bukarest. Tipo-Litografia Tiparul. 1900; Meglenoromânii. Studiu etnografico-filologic (A meglonorománok. Néprajzi és filológiai tanulmányok). 1. és 2. kötet. Bukarest. Institutul de arte grafice „Carol Göbl”. 1902. és Ion Aurel Candrea Candrea, Ion Aurel, Texte meglenite (Meglenoromán szövegek), Grai și suflet. I-II. 1923, 1924. népi irodalmi gyűjteményei. Legutóbb, az 1990-es években, Dionisie PapatsafaPrikozmur din Meglenia (Moglenai mesék), Skopje, Alfa Grafik, 1997, . és Dumitru CiottiCiotti, Dumitru – Papatsafa, Dionisie – Faitär, I. Poizii și adetur din Meglenia (Moglenai versek és szokások), Skopje, 1999. jelentettek meg szövegeket.

Csak egyetlen nem népi irodalmi írás létezik meglenoromán nyelven, a selyemhernyók tenyésztéséről szóló könyvecske,Cum si cată bubili (Hogyan tenyésszünk selyemhernyót). Szaloniki, 1907. román írással és román jövevényszavakkal.

1862 és 1912 között volt néhány kísérlet a román vagy/és az aromán nyelv bevezetésére az oktatásba és a román használatára a meglenorománoknak szóló ortodox liturgiába.

Beszélők száma és földrajzi eloszlásuk

Az első adat a meglenorománok számáról Weigandtól származik, aki 1892-ben 14 000 személyre becsülte.Weigand 1892, XXVIII. o. A különböző későbbi becslések közül a legnagyobb szám 30 000, ami 1904-ből származó adat.Bațaria 1904, 161. o., idézi Coman 2012, 120. o. Ez a szám folyamatosan csökkent a 20. század első felében végbement történelmi események során, amikor Moglena háborús színtér volt, a Balkán-háborúktól kezdve a Görög polgárháborúig. Ezek megtörték a meglenorománok addig viszonylag tömör közösségét, és előidézték szétszóródásukat lakosságcserék és több országba való kivándorlások által: a volt Jugoszláviába (Macedóniába, de még a Vajdaságba is), Törökországba, Romániába. A 20. század második felében a társadalmak modernizációja felgyorsította a meglenorománok szétszóródását sokuk városokba költözése, de még Nyugat-Európába kivándorlása nyomán is. Ezek a jelenségek számos meglonoromán a többségi lakosságba való beolvadását okozták, beleértve vegyes házasságok útján is.P. Atanasov 2014, 32–33. o.

A meglenoromán beszélőinek számáról csak Görögországra és Észak-Macedóniára vonatkozó becslés van, mely 2 800 személyről szól. Ezek főleg a görögországi Közép-Makedónia közigazgatási régióban, ahol Moglena történelmi régió van, Kilkísz és Péla regionális egységekben élnek, L’úmniță (Σκρα – Szkra), Cúpă (Κούπα – Kúpa), Țărnaréca (Κάρπη – Kárpi), Oșíń (Αρχάγγελος – Arhángelosz), Birislắv (Περίκλεια – Períkleja) Lundzíń (Λαγκάδια – Lagkádia) és Nắnti vagy Nǫ́nti (Νότια – Nótia) helységekben. Észak-Macedóniában gyakorlatilag csak Gevgelija városban beszélik még a nyelvet, ahova az Umă (Хума – Huma) egykor meglenoromán többségű falu lakosságának csaknem egésze költözött.Narumov 2001, 671. o. (a helységek neve meglenorománul Capidan átírásával, zárójelben az ország nyelvén).

A nyelv helyzete a 21. század elején

A meglenoromán nyelv jó helyzetben volt a 20. század elejéig, a beszélői hagyományos falusi életmódjának és falvaik elszigeteltségének köszönhetően. Hiányzott a nyelv írásbelisége, de ugyanakkor a beszélői iskolázottsága is, amely csak a városokban, az akkoriban a régiót uraló török állam hivatalos nyelvén történt. Ezért a családokon belül és a falvakban a lakosok csak anyanyelvükön beszéltek. Csupán azok a férfiak voltak két- vagy háromnyelvűek, akik a városokba jártak; ők hoztak idegen elemeket a nyelvükbe.P. Atanasov 2014, 34. o.

A bekövetkező történelmi események és társadalmi jelenségek elindították a nyelv kihalásának folyamatát, amit felgyorsított a beszélői iskolázása, de más nyelven, mint az anyanyelvük. Ehhez az is hozzájárul, hogy a nyelvnek nincs presztízse a beszélői szemében, főleg a fiatalokéban, akik boldogulásuk lehetőségét csak a többség nyelvét beszélve látják.P. Atanasov 2014, 6–7. o.

Nagyon kevés kulturális vagy egyéb szerveződési forma van a meglenorománok körében, amint az megvan az arománok, de még az isztrorománok esetében is. Cerna faluban például (Tulcea megye), az egyetlen olyan romániai helységben, ahol meglenoromán eredetű a lakosok többsége, egy „Altona” nevű hagyományőrző együttes és egy „Altona” egyesület létezik, amelyekben a helybéli „Panait Cerna” általános iskola tanulói vesznek részt. Ez a három entitás és a helyi családok foglalkoznak a meglenoromán kulturális hagyaték megőrzésével.Tulcea-megyei pedagógusok háza, Cerna-i ,,Panait Cerna” általános iskola. Hozzáférés: 2017. május 9. A meglenoromán kihalófélben van, amint azt jelenléte tükrözi a A világ veszélyeztetett nyelveinek UNESCO atlaszában.Moseley 2010.

Területi változatok

Mindegyik meglenorománok lakta falunak megvan a maga nyelvjárása, melyeket többféleképpen csoportosítanak. Van egy két csoportra való felosztás: az egyikbe Umă és Țărnareca tartozik, a másikba L’umniță, Cupă, Oșiń, Birislăv, Nǫnti és Lundziń. Egy másik felosztás három csoportról szól, amelyben Lundziń külön szerepel. Bizonyos nyelvi vonásoknak megfelelően egyéb csoportosítások is vannak: Țărnareca az összes többivel szemben, L’umniță és Cupă a többivel szemben, Umă és Lundziń a többivel szemben. A jövevényszavak tekintetében ellentétbe helyezhetőek külön a görögországi, a macedóniai és a romániai nyelvjárások.

Hangtan és átírás

A meglenoromán nyelv beszédhangjainak rendszere nem egységes. Viszonylag jelentős különbségek vannak a nyelvjárások között.

Magánhangzók

A meglenoromán magánhangzó fonémái a következők:

Nyíltság Elöl képzettség Elöl képzettek Félig elöl képzettek Középen képzettek Félig hátul képzettek Hátul képzettek Zártak 400pxi u

e o

ə

ɛ ɔ

a Zárthoz közeliek Félig zártak Közepesek Félig nyíltak Nyílthoz közeliek Nyíltak

A meglenoromán beszédhangok átírása nem egységes a kutatók körében. Ebben a szócikkben Theodor Capidanét használjuk. Eszerint a magánhangzók a következők:

+ Magánhangzó Leírás Átírás /a/ röviden ejtett áMint a magyar sztenderdnyelvi a-nak megfelelő hang a palóc nyelvjárásban. a /e/ magyar ë e /i/ magyar i i /o/ magyar o o /u/ magyar u u mint az angol about ’-ról/-ről’ szó első magánhangzója ă /ɛ/ magyar e ę mint a német voll ’egész’ magánhangzója ǫ

Hangsúlyos magánhangzók

Hangsúlyos szótagban, több nyelvjárásban úgy az /ǝ/, mint a románbeli Zárt, középen képzett, ajakkerekítés nélküli magánhangzó, mint az orosz вы második hangzója. megfelelője az /ɔ/: lăsǫ́A hangsúly ékezettel van megjelölve. (román lăsắ) ’hagyott’, lǫ́nă (lấnă) ’gyapjú’.

Umă és Țărnareca falvak nyelvjárásában az /ǝ/ megmaradt, beleértve mint a román /ɨ/ megfelelője is: lắnă ’gyapjú’.

L’umniță nyelvjárásában az /ɔ/ is [o]-ként realizálódik, következésképpen a más nyelvjárásokbeli /ɔ/-nak és /ǝ/-nak, valamint a román /ɨ/-nak felel meg: mónă vs. mǫ́nă, mắnă, román mấnă ’kéz’.

Az /ɛ/ együtt létezik az [e̯a] kettőshangzóval Lundziń nyelvjárásában (fę́tă/fe̯átă ’lány’) és ellentétben áll az /e/-vel Lundziń, Cupă, L’umniță, Oșiń és Birislăv nyelvjárásaiban: vidém ’látunk’ vs. vidę́m ’láttunk’.

A hangsúlyos /a/, /e/, /i/, /o/, /ɔ/ és /u/ magánhangzók hosszúak (kivéve Umă és Țărnareca nyelvjárásaiban): āpu [aːpu] ’víz’, cămēș [kǝmeːʃ] ’ingek’, sīn [siːn] ’mell, emlő’, sōră [soːrǝ] ’lánytestvér’, grǭn [grɔːn] ’búza’, sūflit [suːflit] ’lélek’.

Hangsúlytalan magánhangzók

A románnal ellentétben a latin nyelvből örökölt szavakban hangsúlyos szótag előtt a magánhangzók záródtak:

a > ă: ăbínă rom. albină ’méhecske’; e > i: țitáti rom. cetate ’vár’ (erődítmény); o > u: purcár rom. porcar ’kanász’.

L’umniță nyelvjárásában a szókezdeti /ǝ/ m vagy n előtt [ạ]-ként realizálódik. Ezt Capidan jegyzi így, és úgy írja le, hogy /a/ és /ə/ közötti, közelebb az /a/-hoz.Capidan 1925, 96. o. Az [ạ] L’umniță nyelvjárására való korlátozottságát Narumov 2001 jegyzi meg (674. o.). Példák: ạmpirát ’császár’, ạnțili̯ắg ’értek’.

Hangsúlyos szótag után is ugyanazok a magánhangzók záródnak, de az /a/ megmarad, amikor határozott artikulus: cásă ’ház’ vs. cása ’a ház’.

Kettőshangzók

Mindegyik meglenoromán nyelvjárásban megvannak az [aw], [ew], [iw] és [ow] ereszkedő, valamint a [ja], [je], [jo] és [ju]A román nyelv hangtanában a [j]-t hagyományosan félhangzóként kezelik, mikozben a magyaréban mássalhangzóként. emelkedő kettőshangzók. Ezekben a [w] átírása u̯, a [j]-je i̯.

Különböző nyelvjárásokban egyéb kettőshangzók is vannak: