A Budapest Honvéd FC női labdarúgócsapatát 2006-ban alapították. A klub a magyar élvonalban szerepel. Hazai mérkőzéseiknek a Honvéd MFA Utánpótlás Központ ad otthont.

Története A BHSE 2006-ban hozta létre női szakosztályát, amely a kezdetekben Hegyvidék SE néven két másodosztályú bajnoki címmel szerzett hírnevet, majd a 2013–14-es feljutást követően már Budapest Honvéd néven lépett pályára.

Az klub egészen a kupadöntőig menetelt és az élvonalban a második helyen végeztek, azonban 2016-ra szinte teljes mértékben megszűnt a szakág támogatottsága, így csak az utánpótlás bajnokságokban vettek részt.

2022-ben Nikandish Hossein és Lovász Gyöngyi közreműködésével élesztették fel újra a felnőtt részleget, amely a másodosztályban indulhatott a 2022–23-as idényben. Bár a fiatal, javarészt tapasztalatlan, toborzott játékosokból összeállított együttes nem tudott lépést tartani az NB II többi csapatával, a következő idényre az anyaegyesület pártfogásával egy feljutásra is esélyes csapatot sikerült felkészíteni.

Az együttes irányítását a Sparta Prahától érkező, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező edzőjére, a szlovák Martin Masarykra bizták. A Honvéd egy óvás miatt elveszített mérkőzés miatt nem tudott veretlenül végezni a kiírásban és 22 meccsen 21 győzelmet felmutatva, 138–14-es gólaránnyal nyerte meg a bajnokságot és jutott az első osztályba a 2024–25-ös idényre.

Sikerlista Másodosztályú bajnok (3): 2009–10,Hegyvidék SE néven 2011–12, 2023–24

Játékoskeret 2024–2025-ös keret

Korábbi híres játékosok Angyal Petra Aschenbrenner Réka Beke Adrienn Dénes Dorottya Farkas Katalin Gál Henrietta Gyöngyösi Réka Halászi Kinga Kajdy Janka Krár Edina Külüs Zsuzsanna Pára Hanna Romanoczki Kármen Rőhberg Zsanett Tóth Alexandra Vachter Zsófia Krivanjeva Nakshije Fitore Govori Viktoria Dénesova

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar női labdarúgócsapatok Kategória:2006-ban alapított labdarúgócsapatok