Gerőfi Ilona (Kolozsvár, 1880. szeptember 1. – Budapest, 1941. március 27.Halálesete bejegyezve a Bp. XIII. ker. állami halotti akv. 446/1941. folyószám alatt.) színésznő.

Életpályája 1899-ben debütált a színpadon. 1899-ben Romváry Várady Lajos társulatában szerepelt. 1900-ban Szabadhegyi Aladár társulata foglalkoztatta. 1902-től Földessy Sándor társulatában játszott. 1903–1904 között Balla Kálmán szerződtette. 1904–1905 között Palotay Antal társulatában volt. 1905–1906 között Bihari Ákos társulatában szerepelt.

Drámai, szende szerepekben volt látható. Házasságkötése után visszavonult a színészi pályáról.

Családja Szülei: Gerőfi Adolf/Áron és Grün Antónia/Sára voltak. 1909. szeptember 20-án, Budapesten házasságot kötött Kecskeméti Vilmos (1874–1937) újságíróval.Házasságkötése bejegyezve a Bp. VII. ker. állami házassági akv. 1387/1909. folyószám alatt. Két gyermekük született: György és Andor (1911–1998).Kecskeméti Andor születése bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami születési akv. 1743/1911. folyószám alatt.

Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található (1A parcella, 1. sor, 26. sírhely).

bélyegkép|jobbra|200px|Kecskeméti Vilmos újságíró és Gerőfi (Geröffy) Ilona színésznő sírja a Kozma utcai izraelita temetőben. (2022)

Jegyzetek

Források https://mek.oszk.hu/08700/08756/html/II/szin_II.0143.pdf OSZMI

További információk Enyedi Sándor: Rivalda nélkül. Budapest, Teleki László Alapítvány, 1999.

Kategória:1880-ban született személyek Kategória:1941-ben elhunyt személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek