A 2024-es önkormányzati választásokat június 9-én bonyolították le valamennyi magyar településen. Hajdúnánáson a rendszerváltás óta kilencedik alkalommal szavaztak a polgárok az önkormányzat összetételéről. Ez volt az első olyan önkormányzati választás, amelyet az Alaptörvény 11. módosítása óta együtt tartottak az az évi európai parlamenti választásokkal.

A 2020-as időközi választás alkalmával a képviselő-testületi többségét visszaszerző Fidesz-KDNP-vel szemben az immáron egyesületi formában rajthoz álló Összefogás Hajdúnánásért szövetség az előző választástól eltérően polgármester-jelöltet is állított a képviselőjelöltek mellett. A választáson a Mi Hazánk Mozgalom is indult, mind a 8 körzetben állítottak képviselőjelölteket.

A választáson az Összefogás Hajdúnánásért Egyesület győzött: a 2019-es választással megegyezően 4 egyéni és 2 listás mandátummal többséget szereztek a 11 fős testületben, a Fidesz-KDNP 5 mandátumot szerzett. Az egyesület elnöke, Bódi Judit pedig a város első női polgármestereként léphetett hivatalba október 1-jén.

A választás rendszere A települési önkormányzati választásokat az országosan megrendezett általános önkormányzati és európai parlamenti választások részeként tartották meg. A szavazók a helyi képviselők és a településük polgármestere mellett a vármegyei közgyűlések, valamint az Európai Parlament magyarországi képviselőire is ekkor adhatták le a szavazataikat. A választásokat 2024. június 9-én, vasárnap bonyolították le.

A települési képviselőket választókerületenként választhatták meg a polgárok. A település méretétől (lakóinak számától) függtek a választókerületek, s így a megválasztható képviselők száma is. A képviselők nagyjából négyötöde az egyéni választókerületekben nyerte el a megbízatását, míg egyötödük úgynevezett „kompenzációs”, azaz kiegyenlítő listán. A listákra közvetlenül nem lehetett szavazni. Az egyéni választókerületekben leadott, de képviselői helyet nem eredményező szavazatokat összesítették és ezeket a töredékszavazatokat osztották el arányosan a listák között.

Választókerületek VálasztókerületekPolgárokJelölt01150930216703031735304174930515803061626307160430817283∑13 20124 A képviselő-testület létszáma 2024-ben nem változott, maradt 11 fő (2019-hez képest immár ténylegesen is 11 fő, ugyanis Bódi Judit polgármester egyéni képviselői mandátumot is szerzett). A szabályok szerint a települési képviselő-testületek létszáma a település lakosságszámához igazodott. A város lakosságszáma 2023-ban 16.353 fő, míg a választópolgároké 13.201 fő volt.

A képviselők közül nyolcat az egyéni választókerületekben választhattak meg a polgárok, három fő a kompenzációs listákról nyerte el a mandátumot.

Tedej településrész a 8. választókerülethez tartozik 2010 óta. bélyegkép|Hajdúnánás egyéni választókerületei 2010 óta A polgármester-választás tekintetében a város egy választókerületet alkotott, így minden polgár szavazata egyenlő mértékben érvényesülhetett.

Előzmények, kampány A 2019-es választást követően az egyedüli polgármester-jelöltként induló Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP) harmadik ciklusát egy kiegyenlített testület élén kezdte meg: a választáson ugyanis az együttműködő ellenzéki pártok a szavazatok 48%-át megszerezve azonos számú mandátumot szereztek, mint a Fidesz-KDNP (46%). A tárgyalások során a felek a bizottsági helyek egyenlő elosztásában állapodtak meg: ez azt jelentette, hogy két bizottságnak ellenzéki, míg kettőnek kormánypárti elnöke lett. Abban a bizottságban, ahol az ellenzék adta az elnököt, ott a kormánypárt adta a többséget, és fordítva. Szólláth Tibor egy főállású alpolgármesteri posztot ajánlott fel az Összefogásnak, ők azonban csak társadalmi megbízatású alpolgármestert tudtak jelölni Török István személyében. A polgármester emiatt ragaszkodott ahhoz, hogy ne kettő, hanem három társadalmi megbízatású alpolgármestert válasszon meg a testület, a kormánypártok dr. Csiszár Imrét és Nagyné Legény Ildikót jelölték. Emiatt azonban módosítás történt a bizottsági struktúrában is: a Művelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság kikerült a paritásos megállapodás alól, így ott az ellenzék adta az elnököt Bódi Judit személyében és a többséget is. Ez a fajta rendszer mindössze fél évig, a koronavírus-járvány 2020. márciusi kitöréséig működött, amikor is a képviselő-testületek munkáját felfüggesztették, a polgármesterek egy személyben hozhatták meg a döntéseket. Bár Szólláth Tibor előzetesen úgy nyilatkozott, hogy nem hoz meg olyan döntéseket, amik a 6:6-os arány mellett nem mennének át a testületen, az ellenzék tiltakozása ellenére mégis úgy döntött, hogy az ellenzéki többségű MOISB támogatások megítéléséhez való jogkörét a 6:6-os arányú képviselő-testület hatáskörébe emeli. Júliusban már újra üléshezhetett a képviselő-testület, azonban már nem az addigi összetételben: június 16-án ugyanis elhunyt dr. Éles András, az Összefogás képviselője, a város korábbi polgármestere. Az 5-ös körzetben emiatt időközi választást kellett kiírni, melyet 2020. szeptember 20-án tartottak. A választáson négy jelölt indult: Kocsis Áron református lelkipásztor, a helyi Kőrösi Gimnázium hitéleti igazgatóhelyettese, aki független jelöltként indult el a Fidesz-KDNP támogatásával. Egy évvel korábban 10 szavazattal maradt alul Éles Andrással szemben. Az Összefogás Hajdúnánásért szövetség Szűcsné dr. Sebestyén Irén ügyvédet, a város korábbi jegyzőjét (2006-2010) támogatta, aki szintén független jelöltként indult. Először állított jelöltet a városban a Mi Hazánk és a Munkáspárt Jenei Gábor és Dobány László személyében. A kampány szokatlanul intenzív volt, ami eléggé felkorbácsolta az indulatokat a városban, a finisbe az országos média is beszállt. A részvétel ennek megfelelően igen magas, valamivel több, mint 50%-os volt. A választást végül Kocsis Áron nyerte, aki az eskütételekor úgy nyilatkozott, hogy a választást követő napon elhunyt Szabóné Marth Éva korábbi önkormányzati képviselő szellemiségét követve kíván dolgozni a testületben. Az új felállásnak megfelelően a kormánypárti többség átalakította a bizottsági struktúrát: minden bizottság fideszes többségű lett, a három helyett immár csak két bizottságnak maradt ellenzéki elnöke. 2020 novemberében a Covid-járvány miatt ismét felfüggesztették a képviselő-testületek működését, ez a szünet azonban jóval hosszabb volt: a képviselők csak 2021 júniusában térhettek vissza a testületi asztalhoz. A 2022-es országgyűlési választásokat követően Szólláth Tibor kezdeményezte Török István ellenzéki alpolgármester leváltását, melyet a testület kormánypárti többsége meg is szavazott. A polgármester bizalomhiánnyal indokolta döntését, melyet nagyrészt az időközi választás kampányára vezetett vissza. 2022 őszén Nagyné Legény Ildikó társadalmi megbízatásúból főállású alpolgármester lett, így ő lett a polgármester általános helyettesítője is. 2023. június 27-én elhunyt a 4-es körzet Fidesz-KDNP színeiben mandátumot szerzett képviselője, Ötvös János Attila. Egy nem sokkal korábban elfogadott jogszabály-módosítás miatt azonban a következő önkormányzati választás előtti egy évben már nem kerülhetett sor időközi választás megtartására. A megüresedett mandátum betöltésére a Fidesz-KDNP volt jogosult új képviselőt jelölni a 2019-es kompenzációs listájáról. A kormánypártok Tóth Imre mellett döntöttek, aki így 2019-es vereségét követően ismét a testület tagja lehetett, immár harmadik alkalommal. A korábban Ötvös Attila által vezetett Városfejlesztési Bizottság elnöke is ő lett. 2024 januárjában szintén a polgármester kezdeményezésére a kormánypárti többség leváltotta Bódi Juditot, mint a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnökét, így 2019 óta először lett ismét kormánypárti elnöke a bizottságnak Tóth Imre személyében. Tóth Imrét a Városfejlesztési Bizottság elnöki székében Dózsa Miklós váltotta. Innentől már csak egy bizottságnak, az Egészségügyi és Szociális Bizottságnak volt ellenzéki elnöke Bakó Sándor személyében.

A 2019-2024-es ciklus képviselői:

Szólláth Tibor Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) Dr. Csiszár Imre alpolgármester (2. EVK., Fidesz-KDNP) Nagyné Legény Ildikó alpolgármester (8. EVK., Fidesz-KDNP) Oláh Miklós (1. EVK., DK-MSZP-Jobbik-Momentum-LMP-HESZE) Bakó Sándor (3. EVK., DK-MSZP-Jobbik-Momentum-LMP-HESZE) Ötvös János Attila (4. EVK., Fidesz-KDNP) (2023 júniusában elhunyt) Dr. Éles András (5. EVK., DK-MSZP-Jobbik-Momentum-LMP-HESZE) (2020 júniusában elhunyt) Kocsis Áron (5. EVK., Fidesz-KDNP) (2020 szeptemberétől) Dózsa Miklós (6. EVK., Fidesz-KDNP) Bódi Judit (7. EVK., DK-MSZP-Jobbik-Momentum-LMP-HESZE) Kállai Zsolt (kompenzációs lista, DK-MSZP-Jobbik-Momentum-LMP-HESZE) Török István (kompenzációs lista, DK-MSZP-Jobbik-Momentum-LMP-HESZE) (2019. november-2022. április között alpolgármester) Nagyné Juhász Krisztina (kompenzációs lista, Fidesz-KDNP) Tóth Imre (kompenzációs lista, Fidesz-KDNP) (2023 júliusától)

+2019. október-2020. június200x200pxPártKépviselőDK-MSZP-Jobbik-Momentum-LMP-HESZE650%Fidesz-KDNP650% +2020. szeptembertől200x200pxPártKépviselőFidesz-KDNP758,3%DK-MSZP-Jobbik-Momentum-LMP-HESZE541,7% +A képviselő-testület összetétele 2019-benSzervezetekKépviselő-testületi helyekΣDK-MSZP-Jobbik-Momentum-LMP-HESZE462Fidesz-KDNP451Összesen8113 +A képviselő-testület összetétele 2020-banSzervezetekKépviselő-testületi helyekΣFidesz-KDNP561DK-MSZP-Jobbik-Momentum-LMP-HESZE352Összesen8113 2023. szeptember 29-én Szólláth Tibor bejelentette, hogy nem indul újra a polgármesteri címért, visszavonul a politikától. Maga helyett alpolgármesterét, Nagyné Legény Ildikót ajánlotta a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjeként. 2024 áprilisában Nagyné Legény Ildikó bemutatta csapatát is. Tóth Imre kivételével minden hivatalban lévő fideszes képviselő újraindult körzetében, Nagyné Legény Ildikó helyett azonban új jelölt indult a 8-as körzetben. Korábban bejelentett visszavonulása ellenére Szólláth Tibor lett a Fidesz-KDNP kompenzációs listájának vezetője, Nagyné Legény Ildikó a lista második helyén indult.

2024. április 12-én Bódi Judit a közösségi oldalán közzétett videójában jelentette be, hogy az Összefogás Hajdúnánásért Egyesület jelöltjeként elindul a polgármester-választáson. Ezzel egyidőben jelentette be csapatát is: a hivatalban lévő képviselők Török István kivételével mind rajthoz álltak körzetükben, négy körzetben pedig új jelölteket indított az egyesület.

A választáson a Mi Hazánk mind a 8 körzetben állított képviselőjelölteket, ezzel együtt pedig kompenzációs listát is.

Jelöltek +Jelöltállítás áttekintő táblázataSzervezetPolgár-mester-jelöltKépviselőjelöltekEgyénijelöl­tekszámaKompenzációs listanevejellegehatókörenevetípusajelöl­tekszámaMi Hazánk Mozgalompártországos81.Mi Hazánkönálló8Összefogás Hajdúnánásért Egyesülethelyi82.Összefogás Hajdúnánásértönálló9Fidesz – Magyar Polgári Szövetségpártországos83.Fidesz-KDNPközös9Kereszténydemokrata Néppártpártországos4 szervezet2243 lista26

Képviselőjelöltek

Egyéni választókerületi jelöltek Egyéni választókerületek∑0102030405060708Mi Hazánk8Összefogás Hajdúnánásért8Fidesz-KDNP8Összesen3333333324 Az egyéni választókerületekben az ott élő polgárok 1%-ának ajánlását kellett összegyűjteni. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhatott. Az ajánlások gyűjtésére 2024. április 20-tól május 6-ig állt lehetőség. Aláhúzva a hivatalban lévő körzeti képviselők. Ott, ahol nem indult el az addigi képviselő, ott az ő jelölő szervezete van aláhúzva.

Egyéni választókerületi jelöltek

Kompenzációs listák +Kompenzációs listákListaListavezetőJelöltek számaMi HazánkLukács Gáborné8Összefogás HajdúnánásértBódi Judit9Fidesz-KDNPSzólláth Tibor Zoltán93 lista26