A Big Picture konferencia egy magyar televíziózással foglalkozó esemény, amelyet a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) rendez 2013 óta. Az eseményre minden év október végén, illetve november elején kerül sor.

2013–2017

2013

2014

2015

2016

2017 Az évi eseményt 2017. október 19-én rendezték. Itt jelentették be, hogy a TV2 Csoport új műsort indít Appra magyar! címen, valamint a Network4 elődje – a Digital Media and Communications Zrt. bejelentette, hogy átnevezik a Story-csatornákat (Story4, Story5, Galaxy), valamint Film4 néven indit filmcsatornát a cég. Az átnevezések, valamint a csatorna indítása 2018. április 30-án történtek meg.

2018 Az évi eseményt 2018. október 25-én rendezték meg. Itt jelentette be Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, hogy elindul a Dragon's Den (Shark Tank) magyar változata, amelyet nem sokkal az indulása előtt a magyar címet a Cápák között kapta meg. Emellett itt jelentették be, hogy két – egy hazai, és egy külföldi alapuló – sorozatuk is elindul: a Mellékhatás és az Alvilág is. A két sorozat mellett itt jelentették be, hogy visszatér a Survivor és új évadot kap az X-Faktor. Előbbinél csak 2021-ben került képernyőre, míg az utóbbi 2019-ben volt látható. A sorozatokhoz visszatérve azt is bejelentették, hogy elindul a napi sorozatuk, a Drága örökösök, amelyet az eredeti változat 2019 és 2020 között volt látható az RTL klubon.

Temesvári Marietta, a Sony Pictures Television, az Antenna Entertainment elődjének közép-európai régiójának tartalomfejlesztési stratégiai vezetője bejelentette, hogy 2019-ben érkezik az Ide süss! című gasztroreality újabb évada, amelyet ezúttal Ábel Anita vezette. Egyébként a gasztroreality mellett azt is bejelentette, hogy 2019-ben érkezik a 200 első randi újabb évada.

2019 Az évi eseményt 2019. november 5-én rendezték meg. Itt jelentette be Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója, hogy 2020-ban érkezik az Exatlon Hungary következő évada. Az Exatlonon kívül két további (Sztárban Sztár leszek!, Bezár a bazár!) műsorok folytatását is berendelte a csatorna. Az előbbi műsor 2021-re elhalasztották, míg az utóbbit pedig a megszokott időben (2020 őszén) került bemutatásra a TV2-n. Emellett azt is kiderült, hogy a Catch – úgyis utolérlek! cimű műsornál a műsorvezetői pozíciót Palik László helyét Ördög Nóra váltja.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese azt is bejelentette, hogy 2020 őszén képernyőre kerül az X-Faktor következő évada, illetve az év tavaszán a Cápák között újabb évada. Az X-Faktor következő évadát 2021-re elhalasztották. A két műsoron kívül azt is bejelentették, hogy érkezik a The Masked Singer magyar verziója, amelyet az Álarcos énekes nevet viseli. Itt is azt bejelentették, hogy érkezik a Bátrak földje, amelyet Kalamár Tamás rendezett, és az Apatigris.

Szabó Balázs, a Sony Pictures Television, az Antenna Entertainment elődjének programingért felelős executive igazgatója bejelentette, hogy érkezik a Feleségek luxuskivitelben és az Észbontók újabb évada.

2020 Az évi eseményt 2020. október 20-án rendezték meg. Harsányi Gábor, a ViacomCBS, a Paramount Global elődjének közép-kelet-európai alelnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy 5 év után megszűnik az RTL Spike, elindul helyette a TeenNick, és Paramount Network néven folytatja tovább a Paramount Channel.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy abban az évben érkezik a Konyhafőnök VIP újabb évada, illetve 2021-ben érkezik a Cápák között, az X-Faktor, és a Survivor újabb évada. Emellett azt is bejelentette, hogy egy újabb napi sorozatot indítanak Keresztanyu címmel, amellyel 2021 januárjában került képernyőre az RTL klubon. Hajdú Péter, a Media Vivantis Zrt. volt vezérigazgatója bejelentette, hogy a LifeTV-n 2021 februárjában egy újabb reggeli műsort indítanak.

Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója itt jelentette be, hogy 2020 novemberében elindul a Nicsak, ki vagyok? második évada, és a Farm VIP. Emellett bejelentette azt is, hogy 2021-ben új évadot kap a Sztárban sztár leszek!, az Exatlon Hungary, és a Séfek Séfe is. Az említetten kívül azt is bejelentette, hogy 2021 tavaszán néhány év után visszatér A Nagy Duett a TV2-re. Később azonban kiderült, hogy a járványügyi intézkedések miatt mégsem tér vissza A nagy duett.

Szabó Balázs, a Sony Pictures Television, az Antenna Entertainment elődjének programingért felelős executive igazgatója bejelentette, hogy Celebcella néven indít reality-t a Viasat6-ra.

2021 Az évi eseményt 2021. november 2-án rendezték meg. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója bejelentette, hogy 3 év szünetének leteltét követően 2022 őszén visszatér az Ázsia Expressz a TV2-re. Emellett azt is bejelentette, hogy Sztárban sztár is új évadot kap, amelyet először tűzte képernyőre tavasszal. Itt is bejelentették a Farm VIP második évadának premierdátumát, emellett Pepe néven indít heti sorozatot, amelyet 2022 tavaszán került képernyőre. Az esemény során új műsorok folytatását is berendelték, hogy 2022-ben érkezik a Séfek Séfe, az Exatlon, és a Szerencsekerék újabb évada, emellett azt is bejelentették, hogy néhány év után újraindul a Drágám, add az életed! is. Itt is bejelentették, hogy 2021-ben visszatér A nagy Ő is a TV2-re.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy 4 év szünetének leteltét követően 2022 őszén visszatér a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor, amely ismét Sebestyén Balázs-Vadon János duó vezeti. Emellett azt is bejelentették, hogy a Zámbó Jimmy életének szóló minisorozatot készít a csatorna. Emellett a Keresztanyu következő évadának premierdátumát is bejelentették. Emellett többi műsorának a következő évadát (A Konyhafőnök, Mestercukrász, A Konyhafőnök VIP, Cápák között, Házasodna a gazda, X-Faktor, Nyerő páros, A tanár, Mellékhatás, A mi kis falunk), és két új sorozatot (Séf meg a többiek, A Nagy Fehér Főnök) is berendelték.

Fórizs Tibor, az Antenna Entertainment régiós programigazgatója is bejelentette, hogy 2022 tavaszán érkezik az Észbontók újabb évada.

2022 Az évi eseményt 2022. október 20-án rendezték meg. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója bejelentette a további műsorok (Áll az alku, Drágám, add az életed!, Sztárban sztár leszek!, Házasság első látásra, Séfek Séfe, Zsákbamacska, Szerencsekerék, Vigyázat, gyerekkel vagyok!, Hazatalálsz, Hal a tortán, Ütős ötös, Pepe) folytatását. Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója bejelentette, hogy TV2 Klub néven folytatja működését a FEM3, amelyet a névváltásra csak 2024. március 8-án történt meg. Emellett azt is bejelentette, hogy TV2 Play Zéró néven indít fizetős streamingszolgáltatást a TV2 Csoport.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese bejelentette a további műsorok (X-Faktor, Házasodna a gazda, Nyerő páros, Cápák között, Az álommeló, Drága örökösök – A visszatérés, Gólkirályság, Apatigris, A Konyhafőnök, Survivor, A mi kis falunk) indulását, illetve folytatását. Emellett azt is bejelentette, hogy a Viasat3-on futó Feleségek luxuskivitelben című műsor folytatását az RTL+-on lesz látható. Bejelentették azt is, hogy a cég RTL+ néven indít streamingszolgáltatást, amit a 2021-ben bejelentett Zámbó Jimmy életének szóló minisorozat az RTL+-on lesz látható. A streamingszolgáltató indulásával egyidőben 2022 októbere óta az RTL+ lineáris csatorna RTL Három néven folytatja működését, amellyel film- és labdarúgásokkal közvetítő csatornával rendelkezik.

Zájer Attila, az ATV kereskedelmi igazgatója bejelentette, hogy 2023-ban érkezik a Géniusz újabb évada. Benda Gergely, az Antenna Entertainment régiós ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy 2023-ban érkezik a Ready to Mingle magyar változata, amelyet később Szingli vagy svindli nevet kapta. Emellett azt is bejelentette, hogy az Ide süss! újabb évada 2022 decemberében került képernyőre.

2023 A legutóbbi eseményt 2023. október 26-án rendezték meg. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgató bejelentette további műsorok (Farm VIP, Szerencsekerék, Házasság első látásra, Kincsvadászok, Hazatalálsz, Mutasd a hangod!, Next Top Model Hungary, Hunyadi, A Kísértés, Zsákbamacska) indulását, illetve folytatását. Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója egyébként azt is bejelentette, hogy megújul a Tények arculata, illetve a TV2 Kids 2024 újév napjától reklámmentessé válik.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese bejelentette további műsorok (Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban, LEGO Masters, A város királynői – The Real Housewives of Budapest, Éden Hotel, Házasodna a gazda, Cápák között, Az ugrás, Gólkirályság, A mi kis falunk, ...a szomszéd tehene, Aranyszív, A renitens, Valami Amerika) folytatását, illetve indulását. Szabó Balázs, az RTL Magyarország társcsatornáinak (CLT-UFA S.A.) leányvállalatának programigazgatója többi csatornáiról is jelentette be. Bejelentette, hogy az RTL Kettő 2023 decemberében humorcsatornává folytatja működését, amit december 18-án valósult meg. Az RTL Kettő humorcsatornává válásán kívül bejelentette, hogy négy új tévécsatornát indít, amit az év december 15-én kezdte meg adását.

Kis-Bocz Éva, az Antenna Entertainment regionális csatornaigazgatója bejelentette, hogy 2023. november 6-án indul az Adom a napom! következő évada a Viasat3-on.

2024 A következő eseményt 2024. november 4-én rendezték meg. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgató bejelentette további műsorok (Farm VIP, Szerencsekerék, Házasság első látásra,Újratervezés, Legyen Ön is Milliomos! és annak a celebes kiadású részei, Kincsvadászok és annak VIP változata, Gáspárék, Password – A jelszó, Az 1% Klub – Mennyire okos Magyarország?, Ázsia Expressz, A Kísértés, Megasztár és Sztárban Sztár All Stars) folytatását és indulását. Valamint a konferencia időpontja előtt egy hónappal bejelentették, hogy év november 11-től 5 napig láthatják a S.E.R.E.G című akciófilm-sorozatot, és a TV2 2025. március közepén visszahozza A Nagy Duett című tehetségkutató műsorát.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese bejelentette további műsorok (Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban, Gólkirályság, Sztárbox, Kalandra Fal!, Pokoli rokonok, LEGO Masters, 5 Arany Gyűrű, Pandora – A szelence átka, A renitens, The Floor – Csak egy maradhat, Exek csatája, Házasodna a gazda, Bróker Marcsi, Cápák között, A mi kis falunk, Nyerő Páros, Álarcos Énekes, X-Faktor) folytatását és indulását. A nagy változás a hír- és háttérműsorokat érinti, hogy 2025. januárjától nemcsak reggel, este és késő este, hanem újra délután is jelentkezik a hírműsor az RTL Híradó 1 órakor címmel, valamint félóra helyett további egy órára növekedett a Boros Krisztina önálló háttérműsora, ami megújulás (főműsoridő és díszlethez tartozó arculata) része, az a Házon kívül és új műsorvezetővel egészül ki Kéri Barnabás személyében. De januárban visszatér a Barátok közt, a legelső részektől.

Kis-Bocz Éva, Az Antenna Entertainment regionális csatornaigazgatója bejelentette további műsorok (Útközben elmeséled – Csavargások Svábyval, Adom a napom, Troll a konyhában, REnoválók – Lakás újrahasznosítva Dallos Bogival és Ki vele!) indulását és folytatását is.

Németh S. Szilárd, az ATV Csoport vezérigazgatója bejelentette, hogy az ATV 2025. őszén mutatja be a megújult #Bochkor legújabb részeit.

2025 A következő eseményt 2025. november 6-án rendezték meg. Íme a lista, ahol milyen újdonságok érintik a nézőket.

Zsűritagok

Főzsűri-tagok