Homokay Pál (Dés, 1900. január 17. – Kaposvár, 1969. június 19.Halálesete bejegyezve a kaposvári állami halotti akv. 544/1969. folyószám alatt.) színész, színházi rendező, színigazgató, a kaposvári Csiky Gergely Színház alapító tagja.
Életpályája 1922-ben végzett a Színházművészeti Főiskola hallgatójaként. Színészi pályáját 1922-ben kezdte Nagyváradon. Az 1920-as évek végén Szentiványi Béla Országos Művész Színházának színésze és rendezője volt, majd a Pécsi Nemzeti Színházban rendezett. 1937–1938 között Bánky Róbert színházának, 1938-tól Sziklai Jenő szegedi társulatának, 1939-től Inke Rezső társulatának színésze és rendezője volt. 1940–1941 között a Fővárosi Operettszínház tagja volt. 1941-től színházigazgató volt (Budafok, Kőszeg, Szentes, Veszprém, Békés, Csepel, Orosháza, Rákosszentmihály). 1942-től Veszprém és Keszthely, majd 1943–1945 között Ungvár, Beregszász, Munkács és Sátoraljaújhely, 1948–1949 között Székesfehérvár, Békéscsaba, Kaposvár, Pápa, Gyula és Szentes voltak főbb állomáshelyei. 1950-től a Kecskeméti Katona József Színházban szerepelt és rendezett. 1955–1966 között a kaposvári Csiki Gergely Színházban szerepelt és rendezett. 1966-ban nyugdíjba vonult.
Családja Szülei: Homokay Géza és Fey Hermina voltak. Első feleségétől megözvegyült, majd 1930. május 22-én, Budapesten feleségül vette Radványi Gabriella színésznőt,Házasságkötése bejegyezve a Bp. VII. ker. állami házassági akv. 738/1930. folyószám alatt. akitől 1944-ben másodszor is megözvegyült. 1946-ban Sátoraljaújhelyen feleségül vette Mészáros Jolán színésznőt. Gyermekei: Ágnes (1946–) és Pál (1954–).
Színházi szerepei William Shakespeare: Hamlet – Polonius Schiller: Ármány és szerelem – kancellár Wilder, Th.: A mi kis városunk – Mr. Gibbs Miller A.: Az ügynök halála – Willy Lornan William Shakespeare: Rómeó és Júlia – Rómeó Choinski: Éjszakai történet – Ellenőr
Színházi rendezései Priestley: A váratlan vendég Mikszáth–Bondi: Az eladó birtok
Filmjei Édes ellenfél (1941) Isten őszi csillaga (1963)
Jegyzetek
Források
Hangosfilm.hu
További információk T. I.: A színház törzstagjai. Ceruzasorok H. P. (Somogy megyei Néplap, 1965. nov. 11.). Péterné Fehér Mária-Szabó Tamás-Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992. (Kecskeméti Füzetek 4.) Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940). Kolozsvár, Polis, 2009. Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006.
Veszprém megyei színházművészeti lexikon. Szerkesztette: Poór Ferenc. Veszprémi Petőfi Színház, Veszprém, 2008.
Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1969-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Romániai magyar színészek Kategória:Színigazgatók