A 2024. évi nyári olimpiai játékokon az atlétika férfi 100 méteres síkfutás versenyszámát augusztus 3-án és 4-én rendezték a párizsi Stade de France-ban. Az aranyérmet az amerikai Noah Lyles nyerte 9,784-es idővel.
Ez a versenyszám 30. alkalommal szerepelt az olimpiai programban.
Verseny Az olimpiák történetében először fordult elő, hogy elődöntőben futott 10 másodperc alatti eredmény nem elegendő a továbbjutásra. Az elődöntőben ugyanis 12 futó futott 10 másodperc alatti időt, de a döntőbe csak nyolcan juthattak. A versenyt az aktuális világbajnok Noah Lyles nyerte, aki századra azonos időt futott a jamaicai Kishane Thompsonnal. Valószínűleg ez volt minden idők legszorosabb olimpiai döntője. Az automatikus időmérés bevezetése óta egyszer mértek századra azonos időt az első két helyezett között, az 1980-as olimpia döntőjén, akkor ezredmásodperces pontosság még nem állt rendelkezésre, így a pontos különbség nem ismert. A döntőben az első és az utolsó versenyző között 0,12 másodperc különbség volt. Először fordult elő ezen a távon, hogy egy versenyen minden futó célbaért és mindegyikőjük 10 másodperc alatti eredménnyel végzett.
Rekordok A versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben:
Világrekord9,58Berlin, Németország2009. augusztus 16.Olimpiai rekord9,63London, Egyesült Királyság2012. augusztus 5.Világ legjobb idei eredménye9,77Kingston, Jamaica2024. június 28.
Eredmények Az időeredmények másodpercben értendők. A rövidítések jelentése a következő: OR: olimpiai rekord AR: kontinens rekord NR: országos rekord PB: egyéni legjobb eredménye SB: 2024-ben az addigi legjobb eredménye DQ: kizárták DNS: nem indult a futamon DNF: nem ért célba Q: helyezés alapján továbbjutott q: időeredmény alapján továbbjutott
Előfutamok Minden előfutam első két helyezettje automatikusan az negyeddöntőbe jutott. Az összesített eredmények alapján a négy legjobb idővel rendelkező, helyezés alapján nem továbbjutó versenyző jutott a negyeddöntőbe.
1. előfutam PályaNévNemzet 1.2Ebrahima Camara 10,29Q 2. 3Muhd Azeem Fahmi 10,42Q 3.4Marc Brian Louis 10,43q 4.5Sha Mahmood Noor Zahi 10,64NR 5.6Seco Camara 10,76 6.7William Reed 11,29PB 7.8Karalo Maibuca 11,30NR Szél: +0,6 m/s
2. előfutam PályaNévNemzet 1.2Davonte Howell 10,31Q 2.4Sibusiso Matsenjwa 10,39Q 3. 6Didier Kiki 10,76 (,755) 4.5Hervé Toumandji 10,76 (,760) 5.7Kenaz Kaniwete 11,29PB 6.8Darko Pešić 11,85 7.3Steven Sabino DQRossz rajt Szél: -0,3 m/s
3. előfutam PályaNévNemzet 1.2Noa Bibi 10,27Q 2.5Franko Burraj 10,60 (,596)Q, PB 3. 4Favoris Muzrapov 10,60 (,597) 4.3Diu Chun Hei 10,62 5.6Melique García 10,76 6.7Rija Gardiner 10,82PB 7.9Manuel Ataide 11,35NR 8.8Samer Al-Yafaee 11,54PB Szél: +0,1 m/s
4. előfutam PályaNévNemzet 1.2Christopher Borzor 10,26Q 2.4Marcos Santos 10,31Q, NR 3. 3Hachim Maaroufou 10,44q 4.9Taha Hussein Yaseen 10,51q, PB 5.5Ibadulla Adam 10,55PB 6.6Shaun Gill 11,17 7.8Scott Fiti 11,61SB 8.7Ahmed Essabai 11,89 Szél: +0,2 m/s
5. előfutam A kongói Dominique Mulamba eredményeit pozitív doppingteszt miatt utólag törölték. PályaNévNemzet 1.3Naquille Harris 10,33Q 2.2Lalu Muhammad Zohri 10,35Q –5Dominique Mulamba 10,54 q, DQ 3.4Fodé Sissoko 10,66 4.7Joseph Green 10,85SB 5.6Winzar Kakiouea 11,15 6.9Remigio Santander 11,65SB 7.8Maleselo Fukofuka 12,11PB Szél: -0,4 m/s
6. előfutam PályaNévNemzet 1.2Arturo Deliser 10,34Q 2.4Dylan Sicobo 10,51Q 3. 5Wissy Hoye 10,59 4.7Jalen Lisse 10,64PB 5.3Beppe Grillo 10,69 6.8Imranur Rahman 10,73 (,727)SB 7.6Waisake Tewa 10,73 (,729)SB 8.9Muhd Noor Firdaus Ar-Rasyid 10,86SB Szél: +0,3 m/s
Negyeddöntők Minden negyeddöntő első három helyezettje automatikusan az elődöntőbe jutott. Az összesített eredmények alapján további három futó került az elődöntőbe.
1. negyeddöntő PályaNévNemzet 1.5Kishane Thompson10,00Q 2.6Benjamin Azamati10,08Q 3. 1Reynaldo Espinosa10,11Q 4.2Felipe Bardi10,18 5.9Higasida Akihiro10,19 6.3Lalu Muhammad Zohri10,26 7.8Kayhan Özer10,34 8.7Sibusiso Matsenjwa10,39 9.4Jeremiah AzuDQRossz rajt Szél: +0,6 m/s
2. negyeddöntő PályaNévNemzet 1.2Ferdinand Omanyala10,08Q 2.1Chituru Ali10,12Q 3. 7Joshua Hartmann10,16Q 4.4Joshua Azzopardi10,20 5.6Devin Augustine10,31 6.9Erik Cardoso10,35 (,344) 7.3Arturo Deliser10,35 (,347) 8.5Jhonny Rentería10,38 9.8Muhd Azeem Fahmi10,45 Szél: +0,2 m/s
3. negyeddöntő PályaNévNemzet 1.3Louie Hinchliffe9,98Q 2.6Noah Lyles10,04Q 3. 4Shaun Maswanganyi10,06Q 4.710,16 5.5Owen Ansah10,22 6.8Ali Anwar Al-Balushi10,26 7.1Naquille Harris10,38 8.2Markus Fuchs10,59 9.9Dylan Sicobo10,62 Szél: -0,2 m/s
4. negyeddöntő PályaNévNemzet 1.6Oblique Seville9,99Q 2.4Abdul Hakim Sani Brown10,02Q 3. 2Puripol Boonson10,13Q 4.3Favour Ashe10,16q 5.5Duan Asemota10,17 6.7Terrence Jones10,31 7.1Marcos Santos10,40 8.8Franko Burraj10,66 9.9Oliwer Wdowik11,53 Szél: 0,0 m/s
5. negyeddöntő PályaNévNemzet 1.2Kayinsola Ajayi10,02Q 2.4Marcell Jacobs10,05Q 3. 5Abdul-Rasheed Saminu10,06 (,053)Q 4.6Benjamin Richardson10,06 (,060)q 5.1Hassan Taftian10,18SB 6.3Davonte Howell10,24 (,232) 7.9Henrik Larsson10,24 (,232) 8.7Paulo André de Oliveira10,46 9.8Marc Brian LouisDNS Szél: -0,3 m/s
6. negyeddöntő PályaNévNemzet 1.5Akani Simbine10,03Q 2.3Ackeem Blake10,06Q 3. 4Rikkoi Brathwaite10,13Q 4.1Ebrahima Camara10,21 5.2Wanya McCoy10,24 6.8Rohan Browning10,29=SB 7.9Simon Hansen10,39 8.6Emanuel Archibald10,40 9.7Hachim Maaroufou10,52 Szél: -1,1 m/s
7. negyeddöntő PályaNévNemzet 1.2Kenny Bednarek9,97Q 2.1Emmanuel Eseme9,98Q, SB 3. 5Andre De Grasse10,07Q 4.4Emmanuel Matadi10,08q 5.6Szakai Rjúicsiró10,17 6.3Noa Bibi10,19 7.7Ronal Longa10,29=SB 8.8José González10,40 9.9Taha Hussein Yaseen10,50PB Szél: +0,3 m/s
8. negyeddöntő A kongói Dominique Mulamba eredményeit pozitív doppingteszt miatt utólag törölték. PályaNévNemzet 1.5Fred Kerley9,97Q 2.2Letsile Tebogo10,01Q 3. 4Zharnel Hughes10,03Q 4.3Cejhae Greene10,17 5.1Christopher Borzor10,28 6.6Arthur Cisse10,31 –8Dominique Mulamba10,53DQ 7.9Dorian Keletela10,58 –7Aaron BrownDQRossz rajt Szél: +0,2 m/s
Elődöntők Minden elődöntő első két helyezettje automatikusan az elődöntőbe jutott. Az összesített eredmények alapján további két futó került a döntőbe.
1. elődöntő PályaNévNemzet 1.6Oblique Seville9,81Q, PB 2.4Noah Lyles9,83Q 3. 5Louie Hinchliffe9,97 4.7Emmanuel Eseme10,00 5.9Shaun Maswanganyi10,02SB 6.1Favour Ashe10,08 7.8Chituru Ali10,14 8.2Rikkoi Brathwaite10,15 9.3Benjamin Azamati10,17 Szél: +0,7 m/s
2. elődöntő PályaNévNemzet 1.5Akani Simbine9,87Q 2.4Letsile Tebogo9,91Q 3. 8Marcell Jacobs9,92q, SB 4.7Kenny Bednarek9,93q 5.3Ackeem Blake10,06 6.6Kayinsola Ajayi10,13 7.9Joshua Hartmann10,16 8.2Emmanuel Matadi10,18 9.1Reynaldo Espinosa10,21 Szél: 0,0 m/s
3. elődöntő PályaNévNemzet 1.4Kishane Thompson9,80Q 2.7Fred Kerley9,84Q 3. 9Benjamin Richardson9,95 4.5Abdul Hakim Sani Brown9,96PB 5.2Andre De Grasse9,98SB 6.3Zharnel Hughes10,01 7.8Abdul-Rasheed Saminu10,05 8.6Ferdinand Omanyala10,08 9.1Puripol Boonson10,14 Szél: +0,5 m/s
Döntő
PályaNévNemzet 7 Noah Lyles 9,79(9,784)PB 4 Kishane Thompson 9,79(9,789) 3 Fred Kerley 9,81SB 4. 5 Akani Simbine 9,82NR 5. 9 Marcell Jacobs 9,85SB 6. 8 Letsile Tebogo 9,86NR 7. 2 Kenny Bednarek 9,88 8. 6 Oblique Seville 9,91 Szél: +1.0 m/s
Jegyzetek
Források Men's 100m Final Results
F100