Willie Nile, amerikai gitáros, énekes, dalszerző. 18 albumot adott ki. 1980-ban adta ki első albumát. Korai pályafutását betegsége megszakította, de végül vissza tudott térni a lemezfelvételekhez. Az Egyesült Államokban és Európában is sikeres énekes-dalszerzővé vált.

Pályafutása Willie Nile Buffalóban, New York államban született zenész családban. Nagyapja vaudeville-zongorista volt, Bill Robinsonnal és Eddie Cantorral mellett zenélt. Nagybátyjai boogie woogie-zongoristák voltak.

Nile idősebb testvérei Elvis Presley, az Everly Brothers, Buddy Holly és Fats Domino lemezeit hallgatták, így Willie Nile már három-négy éves korától ismerte őket. Nile maga nyolcévesen kezdett zongorázni, tinédzser koráig komolyzenei órákon is részt vett, miközben megtanulta az első rock & roll dalt.

Hamarosan elkezdett dalokat írni. Nyaranta New Yorkban klubokban lépett fel. Érettségi után Nile lakást vett Greenwich Villageben. Az első New York-i télen tüdőgyulladást kapott, ami miatt körülbelül egy év kimaradt az életéből. Dalokat azért írt.

Miután visszanyerte egészségét, klubokban kezdett működni.

Eleinte kevés albumot adott ki, turnézott, és egyre nagyobb termekben játszott. Közben és folyamatosan dalokat írt. 2006-tól évente legalább egy albumot adott ki, köztük a 2013-as „American Ride”-ot és a 2014-es „If I Was a River”-t.

Diszkográfia

Stúdióalbumok 1980: Willie Nile 1981: Golden Down 1991: Places I Have Never Been 1999: Beautiful Wreck of the World 2006: Streets of New York 2009: House of a Thousand Guitars 2010: The Innocent Ones 2013: American Ride 2014: If I Was a River 2016: World War Willie 2017: Positively Bob: Willie Nile Sings Bob Dylan 2018: Children of Paradise 2020: New York At Night 2021: The Day The Earth Stood Still

Élő albumok 1997: Live in Central Park: Archive Alive! 2007: Live at Turning Point 2008: Live From the Streets of New York 2011: Live Hard Times in the UK 2015: The Bottom Line Archive Live (1980 és 2000)

Díjak 2018: Children of Paradise: Favorite Rock Albums AIM Independent Music Awards − négy alkalommal Buffalo Music Hall of Fame

Jegyzetek

Források https://www.willienile.com https://www.allmusic.com/artist/willie-nile-mn0000683686#biography

Kategória:Amerikai zenészek Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek