A Benetton B198 egy Formula–1-es versenyautó, amellyel a Benetton csapat az 1998-as Formula–1 világbajnokságban indult. Pilótái Giancarlo Fisichella és Alexander Wurz voltak.

Áttekintés Ebben az évben a Renault már nem volt a sportágban, azonban a korábbi, RS9-es motorokat a Mecachrome nevű cég továbbra is gyártotta. A Benetton ezeket az egyik divatmárkája, a Playlife nevére címkézte át. Bár érdemi fejlesztést nem kaptak, ezek a motorok még mindig jónak voltak mondhatók.

Az idény nem indult túl jól a várakozásokhoz képest, Fisichella csak a monacói és a kanadai nagydíjon tudott dobogóra állni, két második helyezéssel, Ausztriában pedig pole pozíciót szerzett. Sajnos ezt később már nem követték jó eredmények, és mivel Wurz is csak szerény teljesítményre volt képes, ezért a csapat az évet konstruktőri ötödikként zárta.Henry, Alan (ed.), AUTOCOURSE 1998-99, Hazleton Publishing Ltd. (1998)

2014-ben Wurz az osztrák nagydíj versenynaptárba történő visszatérésének tiszteletére vezetett egy B198-ast a spielbergi versenypályán. A 02-es számú kasztnit sokáig eladóként hirdették az interneten, ebbe az eredeti motor helyett egy 4 literes V10-es Judd-motor került.

Eredmények (félkövér jelöli a pole pozíciót; dőlt betű a leggyorsabb kört) ÉvCsapatMotorGumikPilóták12345678910111213141516PontokHelyezés1998Mild Seven Benetton PlaylifePlaylife V10AUSBRAARGSMRESPMONCANFRAGBRAUTGERHUNBELITALUXJPN335.Giancarlo FisichellaKI67KIKI2295KI78KI868Alexander Wurz744KI4KI45491116KIKI79

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1998-as Formula–1-es autók Kategória:Benetton Formula