Rozália (Rosalia,vagy Rosaria) rosatio-nak (rózsa-díszítés) vagy dies rosationisnak, „rózsa-díszítés napjának" nevezték és ibolyával is megünnepelhető volt (violatio: az ibolyával való díszítés napja).
A rosatio a holtak emlékünnepeként, a temetkezési helyekre való virág kihelyezés szokásából fejlődött ki. Ez az ünnep a rómaiak azon kiterjedt magánvallási gyakorlatai közé tartozott, amelyek révén a halottaikról gondoskodtak; és hűen tükrözte a hagyományok értékébe vetett hitet akár a családi származásról, az egyszerű feliratokról, akár a nagy nyilvános emlékművekről volt szó. A római naptárban több dátumot is a halottaknak szenteltek nemzeti ünnepként, vagy emléknapként.
A rosatio, mint vallási megnyilvánulás, irányulhatott egy istenség kultikus szobrára, vagy más nagyra becsült tárgyra is.
A római hadsereg májusban tartotta a Rosaliae signorumot, amelynek keretében a katonai szabványokat (zászló, embléma, jelvény, stb.) ékesítették rózsafűzérekkel. A magánegyesületek és klubok rózsafesztiváljait legalább negyvenegy latin és tizenhat görög nyelvű felirat dokumentálja − ez utóbbiak az gyakran rhodismosnak nevezik a rózsaünnepet.
A virágok mindig a megújulás, az újjászületés és az emlékezés tradicionális szimbólumai voltak. A rózsa és az ibolya a vörösével és bíborával, egyfajta engesztelésként a véráldozat színének érzetét idézte fel. Virágzásuk időszaka keretezte a tavaszi évszakot, hiszen az ibolya egyike a legkorábban, a rózsa pedig a legkésőbb virágba boruló virágoknak. Mint az ünnepi és a a temetési ceremóniák részei, a díszítő rózsák „furcsa lakomája...az életnek és a halálnak egyben, egyazon végtelen, ismeretlen folyamat két aspektusának számítanak."
A Birodalom egyes területein a Rozália hasonult a Dionüszosz, Adonisz és mások tavaszi ünnepeinek virágos elemeihez, de a rózsa díszítés gyakorlata nem kötődött szorosan egyes istenségek kultiválásához, így a zsidó és keresztény emlékünnepeken is felhasználható volt. Az ókeresztény írók a rózsa- és ibolyafüzéreket és koronákat átemelték a szentek kultuszába.
Kulturális és vallási háttér
Görögországban és Rómában a férfiak és a nők egyaránt viseltek virág- és lombkoszorúkat, -füzéreket ünnepi alkalmakkor. Rózsa- és ibolyafüzérek, kombinálva vagy önmagukban, már az archaikus időszaktól díszítettek erotikus jeleneteket, menyasszonyi felvonulásokat és ivópartikat a görög lírában.C. M. Bowra, Greek Lyric Poetry: From Alcman to Simonides pp. 108, 191, 264; Patricia A. Rosenmeyer, The Poetics of Imitation: Anacreon and the Anacreontic Tradition (Cambridge University Press, 1992), passim. A latin irodalomban a „rózsákban és ibolyákban lenni" kifejezés a gondtalan öröm megtapasztalását jelentette.Henriksén, A Commentary on Martial, p. 59, citing Cicero, Tusculan Disputations 5.73. A virágkoszorúk és füzérek „ünneplőkként jelölik meg viselőiket, és valószínűleg magának az élet szépségének és rövidségének kifejezésére szolgálnak".Karen K. Hersch, The Roman Wedding: Ritual and Meaning in Antiquity (Cambridge University Press, 2010), p. 91. Rómában a rózsa és az ibolya volt a legnépszerűbb virág a koszorúkhoz, amelyeket néha ajándékba is adtak.Henriksén, A Commentary on Martial, p. 256, citing Martial 9.60; Pliny, Natural History 21.14; Ovid, Metamorphoses 12.410; Statius, Silvae 1.2.22. Ludwig Friedländer, Roman Life and Manners under the Early Empire, translated by A.B. Gough (Routledge,1913), vol. 4, pp. 144–145, notes that Roman violae may at times refer to the wallflower or stock as well as violets.
A virágok egy, vagy több istenséghez kötődtek. Leginkább Afrodité (Rómában: Vénusz ), Perszefoné istennőknek ajánlottak fel virágokat. A rózsák és az illatok nemcsak Afrodité Cyrino, Aphrodite, pp. 35–39; Ian Du Quesnay, "Three Problems in Poem 66," in Catullus: Poems, Books, Reader (Cambridge University Press, 2012), pp. 165–166.
A pazar virágpompa a vidámság és a liberális nagylelkűség kifejezése volt. Egy birodalmi kori papiruszon fennmaradt üzleti levél egy vőlegény anyját próbálta megnyugtatni, aki azért idegeskedett, mert a rózsatermés elégtelen volt az esküvői megrendelésének teljesítéséhez; és ezt a szállítók úgy próbálták kompenzálni, hogy az általa kért 2000 helyett 4000 nárciszt küldtek.<ref>Oxyrhynchus Papyri 331.1–21; The Oxford Encyclopedia of Ancient Greece and Rome, p. 30. Míg a virágok a római esküvők részét képezték, a vőlegény nagyobb valószínűséggel viselt virágkoronát, mint a menyasszony; Statius (i.sz. 1. század) egy vőlegényt rózsából, ibolyából és liliomból fonott koszorút viselőként írt le.Statius, Silvae 1.20; Hersch, The Roman Wedding, p. 90. Amikor a császár hivatalosan megérkezett ( adventus ) egy városba, az üdvözlő küldöttség köszöntő gesztusai közé virágfüzérek is tartozhattak."Triumph," in The Oxford Encyclopedia of Ancient Greece and Rome, p. 123. A Historia Augusta egyik (feltehetően kitalált) beszámolója szerint, a dekadens Héliogabalus császár az egyik bankettjén rózsaszirom-lavinába temette a vendégeket.The Classical Tradition, edited by Anthony Grafton, Glenn W. Most, Salvatore Settis (Harvard University Press, 2010), p. 524. A görög kultúrában a filobolia azt jelentette, hogy egy győztes sportolóra, vagy jegyespárra levelek, vagy virágszirmok özönét zúdították.Stephen G. Miller, The Berkeley Plato (University of California Press, 2009), p. 43; Bruno Currie, Pindar and the Cult of Heroes (Oxford University Press, 2005), p. 141; John H. Oakley and Rebecca H. Sinos, The Wedding in Ancient Athens (University of Wisconsin Press, 1993), p. 27. balra|bélyegkép| Adonisz teste fölött a rózsakoronát viselő Vénusz José de Ribea Vénusz és Adonisz (1637) A klasszikus mitológia számos történetet őriz, amelyekben az isteni metamorfózisban vér és virágok kapcsolódnak össze.Miller, The Corporeal Imagination, p. 74. Amikor Adoniszt, Afrodité szerelmét egy vadászat során megölte egy vaddisznó, a véréből virág keletkezett. Kübelé római rítusainak központi mítosza a hitvese, Áttisz önkasztrációja, akinek véréből ibolyaszínű virág fakadt. A világ eredetéről című gnosztikus szövegben, amely valószínűleg a 4. század elejére datálható,Hans-Gebhard Bethge, Bentley Layton, Societas Coptica Hierosolymitana, "On the Origin of the World (II,5 and XIII,2)," in The Nag Hammadi Library in English: The Definitive New Translation of the Gnostic Scriptures Complete in One Volume (Brill, 1977, rev. ed. 1996), p. 170. a rózsa volt az első testet öltött virág, amely Pszükhé (lainul Psyche – lélek) szűz véréből jött létre, miután szexuálisan egyesült Erósszal.The examples of Attis, Adonis, On the Origin of the World from Miller, The Corporeal Imagination, p. 74. Ausonius gall-római költő Keresztre feszített Cupido című, 4. századi versében Cupido istent (akinek a római megfelelője Erósz) a szerelemben csalódott istennők megkínozták az alvilágban, és a sebeinek véréből rózsák sarjadtak.Miller, The Corporeal Imagination, p. 75.
Az egyiptomi vallásban a babérból, pálmából, tollakból, papiruszból, vagy nemesfémekből készült temetési koszorúk reprezentálták a „ megigazulás koronáját ”, amelyet az elhunytnak kellett megkapnia, amikor a túlvilági Szív mérlegelési ceremónián elbíráltatott. A birodalmi időszakban, a romanizált Ízisz-kultusz hatására, a koszorú talán rózsából készült.Lorelei H. Corcoran and Marie Svoboda, Herakleides: A Portrait Mummy from Roman Egypt (Getty Publications, 2010), p. 32. Ízisz szobrát a március 5-i birodalmi ünnepet, a Navigium Isidist követően (amikor egy ünnepi körmenet szimbolizálta Ízisz „vitorlázását"), rózsákkal díszítették.Apuleius, Metamorphoses 11.6.1; Miller, The Corporeal Imagination, p. 74. Apuleius Metamorfózisok (más néven: Az aranyszamár) című regényének főszereplője, Lucius, szamárrá változik, majd a megváltás útja után rózsaevés által visszatér emberi formába, és beavatottá válik Ízisz titkaiba . Egy Rhodophoria nevű ünnep, amely három görög papiruszon maradt fenn, valószínűleg Ízisz „rózsatermése", vagy pedig a Rozália görög elnevezése lehet.J. Gwyn Griffiths, Apuleius of Madaurus: The Isis-Book: (Metamorphoses, Book XI) (Brill, 1975), pp 160–161.
Rózsa és ibolya, mint temetési virágok
A rózsáknak Görögországban is volt temetkezési jelentősége, de a rómaiaknál különösen szorosan kapcsolódott a halálhoz és a temetkezéshez.Frederick E. Brenk, Clothed in Purple Light: Studies in Vergil and in Latin Literature (Franz Steiner, 1999), pp. 87, 102. Görögországban a rózsák a temetési sztéléken, és leggyakrabban a lányok sírfeliratain jelennek meg.Brenk, Clothed in Purple Light p. 87. A császárkori görög sírfeliratokban egy hajadon lány halálát egy tavasszal levágott, bimbózó rózsához hasonlítják; az esküvői ruhába temetett fiatal nőt „mint egy rózsa a kertben” hasonlattal illetik; egy nyolcéves fiúról pedig aztt állítják, hogy olyan, mint a rózsa, amely „az Eróták (kerubok, ámorok) gyönyörű virága".Brenk, Clothed in Purple Light, p. 87, note 2. A virágzó fiatalság és a gyász közös szimbólumaként, a rózsa egy gyermekkorban, vagy idő előtt bekövetkezett halál megtörténtére utal.Brenk, Clothed in Purple Light, p. 88. Az Iliászban Afrodité a halhatatlanság rózsaolajával dörzsöli be Hektor holttestétAs translated by Robert Fagles. , hogy sértetlenül megőrizze azt a halál rombolásától.Iliad 23.185–187; Cyrino, Aphrodite, pp. 63, 94. Wooden cult statues might be anointed periodically with rose oil as a preservative, according to Pausanias (9.41.7): Barbara Breitenberger, Aphrodite and Eros: The Development of Greek Erotic Mythology (Routledge, 2007), p. 60. A görög és a latin költészetben az Elíziumi mezők áldott túlvilágán rózsák nőnek.Brenk, Clothed in Purple Light, pp. 102–104, 113, citing Pindar, frg. 129 (edition of Snell); Propertius 4.7.59–62.
A halottaknak szánt vértelen áldozat bemutatások közé tartozhatott a rózsafüzér és az ibolya,csakúgy, mint a boráldozatHersch, The Roman Wedding, p. 91, citing Ovid.; a latin purpureus (bíbor) szó pedig a rózsáknak és az ibolyáknak, mint a halál virágainak, a vöröstől liláig terjedő színskáláját fejezte ki. Az ókori etimológiában a purpureus szót a görög porfireosszal rokonították, mivel az a bőrt zúzódások, vagy sebek esetén bíborvörös vérrel telíti.
Vergilius, az augustusi aranykor epikus költője, a bíbor virág metaforáját a fiatal férfiaknak a korai, csatában bekövetkezett, véres halálának leírására használja.Vergil, Aeneid 6.884 and 9.434–437; Brenk, Clothed in Purple Light, pp. 89–90, 112–113. A Pallasz halála felidézi Áttisz ibolyáját és azt is, hogy a jácint virág Apollón szeretett Hüakinthoszának haldokló véréből keletkezett.J.D. Reed, Virgil's Gaze: Nation and Poetry in the Aeneid (Princeton University Press, 2007), p. 22.
Claudius Claudianus római költő arról ír, hogy a rétet, ahonnan Proserpinát elrabolták az alvilágba, a rózsák „véres pompája" borította, amely a jácintokkal és az ibolyákkal együtt buja növényzetet alkotott.Claudian, De rapto Proserpina 2.92–93: sanguineo splendore rosas.
Rózsák és tövisek baljós jelenléte még a szerelmi diskurzusban is intrikus vérontást és halandóságot jelenthet. bélyegkép|Egy koszorús menád (római megfelelője a bakkhánsnő), Dionüszosz kísérője tartja a rózsát nyújtó Cupidót, a pompeji Lucius Caecilius Iucundus házában található falfestményen. Ezzel szemben a rózsák, a temetkezés kontextusában, az ünnepi lakomákra is utalhatnak, mivel a római családok az év során több alkalommal összegyűltek a temetkezési helyeken italáldozatra és közös étkezésre, amely egyszerre ünnepelte a szeretett halottak dédelgetett emlékét és a családi leszármazási vonalon keresztüli élet folytonosságát.J.M.C. Toynbee, Death and Burial in the Roman World (Johns Hopkins University Press, 1971, 1996), pp. 62–63; Regina Gee, "From Corpse to Ancestor: The Role of Tombside Dining in the Transformation of the Body in Ancient Rome," in The Materiality of Death: Bodies, Burials, Beliefs, Bar International Series 1768 (Oxford, 2008), pp. 59–68. A római sírfestészetben a vörös rózsák gyakran bőségesen ömlenek a puszta földre.