A True Detective – A törvény nevében (eredeti cím: True Detective) amerikai bűnügyi dráma műfajú antológiasorozat, melyet Nic Pizzolatto alkotott meg a HBO számára. A sorozatból négy évad készült, mindegyik különálló történetet mesél el, új szereplőgárdával.

Áttekintés Az első évad 2014. január 12-én debütált, Matthew McConaughey, Woody Harrelson, Michelle Monaghan, Michael Potts és Tory Kittles főszereplésével. A Louisianában játszódó történet egy helyi nyomozópáros életét és egy okkult sorozatgyilkos utáni, 17 évet felölelő nyomozásukat mutatta be. Az évad hatalmas kritikai sikert aratott és több fontos díjat elnyert. A kritikák dicsérték a színészi játékot, az operatőri munkát, a forgatókönyvet és a rendezést.

A második évadot 2015. június 21-én tűzték műsorra, Colin Farrell, Rachel McAdams, Taylor Kitsch, Kelly Reilly és Vince Vaughn színészekkel a főszerepben. A helyszín Kalifornia lett, a történet középpontjában három rivális nyomozó és egy bűnözővé vált üzletember, valamint egy korrupt politikus megöléséhez kapcsolódó bűncselekménysorozat áll. A kritikák megosztottak voltak, de a nézettségi adatok továbbra is a közönség érdeklődését mutatták.

A harmadik évad 2019. január 13-ától került adásba, Mahershala Ali, Carmen Ejogo, Stephen Dorff, Scoot McNairy és Ray Fisher főszereplésével. A helyszín Ozarks, a cselekmény az arkansasi rendőrség nyomozásának három évét mutatja be, melynek során egy hátborzongató bűneset és két eltűnt gyerek ügyében nyomoznak. Az évad kedvező kritikákat kapott, de a nézettség visszaesett.

A negyedik, True Detective: Night Country címet viselő évad 2024, január 24-én mutatkozott be, Jodie Fosterrel és Kali Reisszel a főszerepben. Alaszkában játszódik, és egy kutatóállomás nyolc eltűnt tagja utáni nyomozásról szól. Az évad írója és rendezője Issa López lett, a sorozat eredeti alkotója, Pizzolatto már nem vett részt az elkészítésében.

Egy ötödik évad is előkészületben van, szintén López showrunneri közreműködésével.

Epizódok

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:2014-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:Bűnügyi televíziós sorozatok Kategória:Az HBO saját gyártású műsorai Kategória:Amerikai televíziós antológiasorozatok