A Ming-dinasztia Tibetet a nyugati régiók részének tekintette. Miközben a Ming-dinasztia, csúcspontján bizonyos fokú befolyást gyakorolt Tibetre, kapcsolataik pontos természetét a modern tudósok vitatják. A kapcsolat elemzését tovább bonyolítják a modern politikai konfliktusok és a Vesztfáliai szuverenitás alkalmazása olyan időszakra vonatkozóan, amikor ez a fogalom még nem létezett. A Kínai Népköztársaság által kiadott The Historical Status of China's Tibet ( A kínai Tibet történelmi státusza) című könyv azt állítja, hogy a Ming-dinasztia megkérdőjelezhetetlen szuverenitással rendelkezett Tibet felett, rámutat arra, hogy a Ming udvar különféle címeket adott ki tibeti vezetőknek, hogy a tibetiek teljes mértékben elfogadták ezeket a címeket, és hogy e címek érvényességét a viselők utódai, a Ming fővárosba utazva, meghosszabbíthatták. A kínai tudósok azzal is érvelnek, hogy Tibet a 13. század óta Kína szerves része, mivel a Ming Birodalomnak is része volt. A legtöbb Kínán kívüli tudós – mint például Turrell V. Wylie, Melvyn C. Goldstein és Helmut Hoffman – azonban azt állítja, ez hogy a kapcsolat szuzerenitás, azaz egy hűbéri jellegű viszony volt, amelyben a Ming címek csak névlegesek, Tibet pedig egy független, a Ming kontrollon kívül álló régió maradt, ami egyszerűen csak sarcot fizettetett Csia-csing császárig, aki végül megszakította a Tibettel való kapcsolatokat.

Néhány tudós megjegyzi, hogy a tibeti vezetők a Ming időszakban gyakran vívtak polgárháborút, és saját külügyi diplomáciát folytattak a szomszédos államokkal, például Nepállal. Egyes tudósok a Ming–Tibeti kapcsolat kereskedelmi vonatkozását hangsúlyozzák, mivel a Ming-dinasztiának hiánya volt a hadviseléshez használható lovakból, felhívják a figyelmet a Tibettel folytatott lókereskedelem fontosságára. Mások azzal érvelnek, hogy a Ming udvar és a tibeti lámák közötti kapcsolat jelentős vallási jellegének figyelembe vétele alulreprezentált a modern tudományban.

Abban a reményben, hogy újjáélesztheti a Jüan-dinasztia idején fennálló kivételes kapcsolatot, és spirituális felettesét, Drogön Csögyal Pagpát, a tibeti buddhizmus szakja iskolájából, Jung-lö császár összehangolt erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy világi és vallási szövetséget építsen Desin Sekpával, a karma kagyü iskola karmapájával. Jung-löe császár próbálkozásai azonban sikertelenek maradtak.

A Mingek a 14. században szórványos fegyveres beavatkozást kezdeményeztek Tibetben, de nem telepítettek oda állandó csapatokat. A tibetiek legtöbbször fegyveresen ellenálltak a Mingek behatolási kísérleteinek. Wanli császár, az 1578-ban megalakult mongol-tibeti szövetséget követően, kísérletet tett a Ming-tibeti kapcsolatok helyreállítására. Ez a későbbi Csing-dinasztia külpolitikájára is hatással volt – a gelug iskola dalai lámájának támogatásában nyilvánult meg. A 16. század végére a mongolok sikeres fegyveres védelmezői voltak a gelug dalai lámának, miután fokozták jelenlétüket Amdo régióban. Ez abban csúcsosodott ki, hogy Güsi kán, 1637 és 1642 között, meghódította Tibetet, és az 5. dalai láma segítségével létrehozta a Ganden Podrang rezsimet.

A Jüan-dinasztia Tibet feletti uralmának háttere

A Mongol Birodalom és a Jüan-dinasztia bélyegkép| Liu Kuantao kínai udvari művész festménye Kublaj kánról egy vadászexpedíción, kb. 1280 balra|bélyegkép| Drogön Chögal Phagpát, a tibeti buddhizmus szakja iskola öt alapítójának egyikét, a mongol uralkodó, Kublaj kán (r. 1260-1294).nevezte ki birodalmi preceptornak és ő biztosított hatalmat számára Tibet felett Tibet egykor nem csupán erős hatalom volt a Tang-dinasztiával (618–907) egyidejűleg; hanem a Tang legnagyobb riválisa volt Belső-Ázsia uralmában, egészen a Tibeti Birodalom 9. századi összeomlásáig.Melvyn C. Goldstein, Snow Lion and the Dragon: China, Tibet and the Dalai Lama (Berkeley: University of California Press, 1997), 1.Denis Twitchett, "Tibet in Tang's Grand Strategy", in Warfare in Chinese History (Leiden: Koninklijke Brill, 2000), 106–179. Tibet korai uralkodói (i.e. 1. sz-tól 6. századig) különféle békeszerződéseket írtak alá a Tang Birodalommal, amelyek 821-ben egy, a Tibet és Kína közötti határokat rögzítő egyezményben kulmináltak.Michael C. van Walt van Praag, The Status of Tibet: History, Rights, and Prospects in International Law (Boulder: Westview Press, 1987), 1–2.

Amíg Kína széttöredezett politikai birodalma az öt dinasztia és a tíz királyság időszaka alatt (907–960), nem látott fenyegetést az ugyanilyen politikai zűrzavarral küzdő Tibetben, kevés dolog állt a kínai-tibeti kapcsolatok útjában.Josef Kolmas, Tibet and Imperial China: A Survey of Sino-Tibetan Relations Up to the End of the Manchu Dynasty in 1912: Occasional Paper 7 (Canberra: The Australian National University, Centre of Oriental Studies, 1967), 12–14.Van Praag, The Status of Tibet, 4. A Szung-dinasztiából (960–1279) kevés, a kínai-tibeti kapcsolatokra vonatkozó dokumentum maradt fenn. A Szung sokkal inkább foglalkozott a kitaj eredetű Liao-dinasztia (907–1125) és a Dzsürcsi által uralt Csin-dinasztia (1115–1234) északi, ellenséges államaival.Kolmas, Tibet and Imperial China, 14–17.

1207-ben Dzsingisz kán (r. 1206–1227) mongol uralkodó meghódította és leigázta a Tangut vezette Nyugati Hszia-dinasztiát (1038–1227).Van Praag, The Status of Tibet, 5. Ugyanebben az évben követek által diplomáciai kapcsolatokat létesített Tibettel.Hok-Lam Chan, "The Chien-wen, Yung-lo, Hung-shi, and Hsuan-te reigns", in The Cambridge History of China: Volume 7, The Ming Dynasty, 1368–1644, Part 1 (Cambridge: Cambridge University Press, 1988), 261. A nyugati Hszia meghódítása megrémítette a tibeti uralkodókat, akik úgy döntöttek, hogy sarcot fizetnek a mongoloknak. Amikor azonban felhagytak az adófizetéssel Dzsingisz kán halála után, az utódja, Ögödej kán (r. 1229–1241) inváziót indított Tibetbe.Goldstein, The Snow Lion and the Dragon, 2–3.

Godan mongol herceg, Dzsingisz kán unokája egészen Lhászáig portyázott.Goldstein, The Snow Lion and the Dragon, 3. Az1240-es támadása során Godan herceg magához hívta Szakja Panditát (1182–1251), a tibeti buddhizmus szakja iskola vezetőjét a mai nyugat-kínai Kanszu területén. Szakja Pandita 1247-es beadványával, Tibet, Godannak való alávetésével, Töregene (vagy Turakina) hatun (1241–1246) régenssége idején hivatalosan is a Mongol Birodalom fennhatósága alá került.Morris Rossabi, Khubilai Khan: His Life and Times (Berkeley: University of California Press, 1988), 18. Michael C. van Walt van Praag azt írja, hogy Godan ideiglenesen Szakja Panditának adott hatalmat a politikailag még mindig széttagolt Tibet felett, kijelentve, hogy „ennek a befektetésnek csekély valós hatása volt”, a jelentősége inkább abban állt, hogy egy sajátos patrónus kapcsolatot teremtett a mongolok és a szakja lámák között.

1236-tól kezdve, Kublaj mongol kán – aki később 1260 és 1294 között kagánként uralkodott Észak-Kínában – nagy apanázst kapott Ögödej kántól.Rossabi, Khubilai Khan, 14–41. Karma Paksi, a 2. karmapa láma (1203–1283) – a tibeti buddhizmus karma kagyü vonalának fő lámája – elutasította Kublaj meghívását, így ő Drogön Csögyal Pagpát (1235–1280), Szakja unokaöccsét és egyben utódját hívta meg helyette az udvarába 1253-ban.Rossabi, Khubilai Khan, 40–41.George N. Patterson, "China and Tibet: Background to the Revolt", The China Quarterly, no. 1 (January–March 1960): 88.Van Praag, The Status of Tibet, 6. Kublaj egyedülálló kapcsolatot intézményesített Pagpa lámával, amely elismerte Kublajt a politikai ügyek felsőbbrendű uralkodójának, Pagpa lámát pedig Kublaj vezető instruktorának a vallási ügyekben.Patterson, "China and Tibet", 88–89. Kublaj egyúttal a Buddhista és Tibeti Ügyek Hivatalaként ismert kormányzati szerv igazgatójává, valamint a miriarchiák által uralt, tizenhárom különböző államból állő Tibet uralkodó papkirályává tette Drogön Chögyal Phagpát.Turrell V. Wylie, "The First Mongol Conquest of Tibet Reinterpreted", Harvard Journal of Asiatic Studies 37, no. 1 (June 1997): 104. bélyegkép|Tibet a Jüan-dinasztián belül, a Buddhista és Tibeti Ügyek Hivatalaként ismert legfelső szintű osztály (Hszüan-cseng Jüan) alatt Tibet később beépült a kínai Jüan-dinasztiába (1271–1368), a Mongol Birodalom elsődleges utódállamába. Van Praag azt írja, hogy ez a hódítás „a független Kína végét jelentette", amely aztán bekerült a Jüan-dinasztiába, amely a mai Kínát, Tibetet, Mongóliát, Koreát, Szibéria egyes részeit és Felső-Burmát irányította.Van Praag, The Status of Tibet, 6–7. Morris Rossabi, a Queens College, City University of New York ázsiai történelem professzora azt írja, hogy „Kublaj azt kívánta, hogy a mongol kánok törvényes kánjaként és egyben Kína császáraként tekintsenek rá. Bár az1260-as években szorosan azonosították Kínával, ő egy ideig mégis egyetemes uralmat követelt, de „kínai és koreai sikerei ellenére Kublaj már nem tudta nagykánként elfogadtatni magát”.Rossabi, Khubilai Khan, 115. Így, a nagykán pozíciójának ezzel a korlátozott elfogadásával Kublaj kánt egyre inkább Kínával azonosították, ezért Kína császáraként keresett támogatást.Denis Twitchett, Herbert Franke, John K. Fairbank, in The Cambridge History of China: Volume 6, Alien Regimes and Border States (Cambridge: Cambridge University Press, 1994), 454.

Szakja és Jüan hatalmának megdöntése Tai Szitu Csangcsub Gyalcen (1302–1364), a Pagmodru miriarcha lázadása során, 1358-ban megdöntötte a tibeti mongolok által berendezett szakja alkirályi rezsimetChan, "The Chien-wen, Yung-lo, Hung-shi, and Hsuan-te reigns", 262.Goldstein, The Snow Lion and the Dragon, 4. A mongol Jüan-udvar kénytelen volt elfogadni őt új alkirályként, így Csangcsub Gyalcen és utódai, a Pagmodrupa-dinasztia de facto uralmat nyertek Tibet felett.

A Vörös Turbán-lázadásként ismert han-felkelés 1368-ban megdöntötte a mongolok vezette Jüan-dinasztiát. Ezt követően Csu Jüancsang megalapította a Ming-dinasztiát, és Hung-vu császárként lépett a trónra (r. 1368–1398).Patricia B. Ebrey, Cambridge Illustrated History of China (New York: Cambridge University Press, 1999), 190–191. Nem világos, hogy a korai Ming udvar mennyire értette a Tibetben a rivális vallási szekták között zajló polgárháborút, de az első császár alig várta, hogy elkerülje ugyanazt a bajt, amelyet Tibet okozott a Tang-dinasztiának.Morris Rossabi, "The Ming and Inner Asia," in The Cambridge History of China: Volume 8, The Ming Dynasty, 1368–1644, Part 2 (New York: Cambridge University Press, 1998), 242–243. Így a Pagmodru uralkodó elismerése helyett, Hongvu császár a közelebbi Kham régió és Délkelet-Tibet karmapája mellé állt, és 1372–1373 telén küldötteket indított útnak, hogy megkérjék a Jüan tisztviselőket, hogy újítsák meg címeiket az új Ming udvarnál.

A Hung-vu császár, amint az birodalmi rendeleteiből is kitűnik, tudatában volt a Tibet és Kína közötti buddhista összeköttetésnek, és szerette volna azt tovább erősíteni.Elliot Sperling, "The 5th Karma-pa and some aspects of the relationship between Tibet and the Early Ming", in The History of Tibet: Volume 2, The Medieval Period: c. AD 850–1895, the Development of Buddhist Paramountcy (New York: Routledge, 2003), 475.Rossabi, "The Ming and Inner Asia," 242. Rolpe Dordzse, a 4. karmapa láma (1340–1383) ugyan elutasította Hung-vu császár meghívását, de néhány tanítványát követként a nankingi udvarba küldte. Hung-vu császár azzal is megbízta guruját, Cung-lőt, az udvari buddhista szerzetesek egyikét, hogy buddhista szövegek beszerzése érdekében, 1378–1382-ben vezessen egy vallási missziót Tibetbe.