Dr. Molnár Béla (Túristvándi, 1911. november 29. – Budapest, 1962. január 20.) Kossuth-díjas kutatóvegyész, biokémikus, farmakológus.
Család
Szülei Molnár Imre és Horváth Erzsébet. Felesége 1944-től Nádler Piroska (†1969. szeptember 13. Budapest, temetése: 1969. szeptember 19. Farkasrét). Fiai Molnár Balázs és Molnár Béla.
Életút
A budapesti egyetemen 1937-ben szerzett doktori oklevelet. Még ugyanebben az évben az Egger-gyógyszergyárban kapott állást.
1938-tól 1944-ig a Haditechnikai Intézet kutató és fejlesztő vegyészmérnöke. 1945 után az Országos Vérellátó Szolgálat biokémikusa, majd az Országos Vérellátó Szolgálat vezetője. 1950-től haláláig a Kőbányai Gyógyszerárugyár Biokémiai Laboratóriumának vezetője.
Legjelentősebb eredményei
Kidolgozta a kalciumglukonát fermentatív előállítását, szabadalmaztatott egy liofilizáló berendezést.
Nevéhez fűződik a B12 vitamin előállításának kutatása, amely a Richter Gyógyszergyár sikerkészítménye lett, és nagy szerepe volt a vállalat fennmaradásában. Ezzel kapcsolatban kilenc találmánya szabadalmi oltalmat nyert.
A májanyagcserét befolyásoló gyógyszerek kutatásával foglalkozott, a Heparin előállításával kapcsolatos kutató-fejlesztő munkálatok irányítója, majd a gyártás magyarországi üzemi, illetve ipari megszervezője. Egyidejűleg elvégezte a májkészítmények korszerűsítésének kísérleteit, amelynek eredményeképpen került forgalomba a Neoperhepar nevű új májinjekció. A Neoperhepar előállítása, valamint a B-12 gyártásának nagyipari megoldása nagyban hozzájárult a Kőbányai Gyógyszerárugyár kifejlődéséhez.
Díjak A B12 vitamin előállításának kidolgozásáért és a gyártás megszervezéséért 1954-ben Kossuth-díjat kapott.
Főbb művei
Felületi hatások befolyása a hidrogénszuperoxid bomlására. Egy. doktori értek. is. (Bp., 1936) A B12 vitamin. (Magyar Kémikusok Lapja, 1959. 4. és 1959. 10. sz). Szabadalmai: Eljárás nagytisztaságú B12 vitamin tartalmú májkészítmények előállítására. (1954) Kristályos B12 vitamin előállítása rácsiszapból. (1957) B12 vitamin előállítása. (1958) Eljárás B12 vitamin és hasznosítható B12 vitaminszerű faktorok egyidejű kinyerésére, ezeket tartalmazó koncentrátumokból. Valu Józseffel. (1959).
Irodalom
M. P.: Paradicsom zöldjéből hormon. Új gyógyszerek készülnek a Kőbányai Gyógyszergyárban. (Magyar Nemzet, 1953. aug. 6.) B12 vitamint kap a magyar állatállomány. (Béke és Szabadság, 1955. 1.) B12-t gyárt a B12. M. B., a Kőbányai Gyógyszerárugyár Kossuth-díjas művezetője. (Népszava, 1958. okt. 5.) Szentiványi György: A fülöncsípett baktérium. (Lobogó, 1959. 17.) Halálhír. (Népszabadság–Magyar Nemzet, 1962. jan. 23.) Pillich Lajos: M. B. (Magyar Kémikusok Lapja, 1962) / Pollich Béla: M. B. (Magy. Kém. L. 1962.) Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja. (Bp., 1988) Kapronczay Károly: Magyar orvoséletrajzi lexikon. (Bp., 2004).
Internetes források
Molnár Béla gyászjelentése Molnár Béla halotti anyakönyve Molnár Béláné gyászjelentése https://www.gyogyszeresztortenet.hu/wp-content/uploads/2013/08/A-Richter-Gedeon-Rt.-100-%C3%A9ves-t%C3%B6rt%C3%A9nete.pdf https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/m-76AF9/molnar-bela-76EB3/ https://nemzetiarchivum.hu/photobank/item/FOTO-Q1FvdGpXS2Y4Ym51Z3VVNVFPdUFvdXprTjFDaHd1QXRSc0xrbUJpM1NIWnJaM0FHRG5yc0sxc2I0VGVlakY3Yw?original_id=MTI-FOTO-V2VsV3REZ0YyNmxMMDdVN0IyVk1LZz09 https://www.kozterkep.hu/30655/faklya-molnar-bela-siremleke https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC09732/10686.htm
Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar gyógyszerészek Kategória:Magyar biokémikusok