Radnóti László (Szeged, 1940. május 19. –) magyar újságíró.
Életútja 1960 és 1965 között a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán majd a berlini Humboldt Egyetemen végezte egyetemi tanulmányait.
1965-től 42 éven át volt a Magyar Rádió munkatársa, majd főmunkatársa. 1971-ig a német nyelvű műsorok szerkesztő-riportereként dolgozott, majd bel- és gazdaságpolitikai műsorokat vezetett. 1971-től a politikai adások főszerkesztőségén, később a sportosztályon dolgozott. 1993–94-ben az ifjúsági főszerkesztőség vezetője, 1994. január–augusztus között a Petőfi Rádió főszerkesztő-helyettese volt. 1993-tól a Duna Televízió sportfőszerkesztőjeként tevékenykedett. Pályafutása során 104 országban járt.
Fiatal korában a Csepel és a Vasas színeiben vívott. 1987-ben szenior világbajnoki címe szerzett Lausanne-ban, ahol a döntőben az 1963-as párbajtőr vb-győztes osztrák Roland Losertet győzte le.
Idős éveit Gödöllőn éli; több rákműtéten esett át.Súlyos betegségéről vallott a legendás magyar sportriporter: Ez lehet az utolsó interjúm
Családja Szülei Radnóti László és Szobonya Ilona voltak. Jelenlegi felesége Róth Katalin. Két házasságából három gyermek született: Márk (1972), Gergely (1975) és Eszter (1994). Idősebb fia Ausztráliában él, ahol az unoka a vívóválogatott tagja lett. Másik fia projektmenedzsmenttel, szellemi alkotások kezelésével foglalkozik, míg lánya pszichológus lett. Három unokája van.
Díjai, elismerései Magyar Népköztársasági Sportérdemérem – ezüst fokozat (1975) Sport Sajtódíj (1995) Feleki László-díj (1997) MOB-médiadíj (2002) Életműdíj (Magyar Sportújságírók Szövetsége) (2008) Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013, polgári tagozat)
Jegyzetek
Források Biográf Ki Kicsoda 2004, II. kötet (L–Z). Poligráf Kiadó, Budapest, 2003, 1326. o.,
Kategória:1940-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar rádiós, televíziós sportújságírók Kategória:Szegediek Kategória:Gödöllőiek