A Tyrrell 017 egy Formula–1-es versenyautó, amellyel a Tyrrell csapat versenyzett az 1988-as Formula–1 világbajnokság során, valamint egy verseny erejéig a 017B típussal az 1989-es bajnoki küzdelmekben. 1988-ban Jonathan Palmer és Juilan Bailey vezették, 1989-ben pedig az utóbbi helyére érkező Michele Alboreto.
Áttekintés Akárcsak az elődjébe, ebbe is a Ford-Cosworth DFZ erőforrás került. Ez az idény volt a turbómotoros korszak utolsó éve, ezért több csapat már szívómotorokat használt, felkészülve az új szabályokra. 1989-ben ennek a motornak az újabb és erősebb változatát, a DFR típust használták. Ezeket nem használhatták 1988-ban, mert azokat a Benetton csapat kapta meg, cserébe a DFZ motor megkapta a DFR főtengelyét, de így is gyengébb volt, mint az.
Elődje, a DG016 továbbfejlesztésével készült, és ahhoz hasonlóan teljesített. Míg 1987-ben a szívómotoros autók számára létezett egy külön bajnoki küzdelem (a Colin Chapman-kupa és a Jim Clark-kupa), amelyekben diadalmaskodott a Tyrrell, ebben az évben már nem volt ilyen. Az autó alkalmi pontszerző volt, és az is kizárólag Palmerrel. Bailey nemcsak hogy nem szerzett pontot, de számtalan versenyre nem is tudta magát kvalifikálni.
Eredmények (félkövér jelöli a pole pozíciót, dőlt betű a leggyorsabb kört) ÉvKasztniMotorGumikPilóták12345678910111213141516PontokHelyezés1988Tyrrell 017Cosworth DFZBRASMRMONMEXCANDETFRAGBRGERHUNBELITAPORESPJPNAUS58.Jonathan PalmerKI145NK65KIKI11KI12NKKIKI12KIJulian BaileyNKKINKNKKI9NK16NKNKNK12NKNK14NK1989Tyrrell 017BCosworth DFRBRASMRMONMEXUSACANFRAGBRGERHUNBELITAPORESPJPNAUS16*5.Jonathan Palmer7Michele Alboreto10 * Minden pontot a Tyrrell 018-assal gyűjtöttek.
Forráshivatkozások
Kategória:1988-as Formula–1-es autók Kategória:1989-es Formula–1-es autók Kategória:Tyrrell Racing