Nagy-Laczkó Balázs (eredetileg Nagy Balázs, Gyula, 1989. július 8. –) Móricz Zsigmond-ösztöndíjas magyar író, régész, novellista.
Életpályája Nagy Balázs néven született 1989-ben Gyulán. Első ismert publikációját, a Fent és lent az Élet és Irodalom közölte 2009-ben.
Szintén 2009-ben kezdte meg felsőbb tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, ahol előbb 2012-ben történész-régész szakirányon történelem, régészet alapszakos bölcsész, majd 2013-ban néprajz-vallástudomány szakirányon néprajz alapszakos bölcsész, végül 2014-ben régész mesterképzésen okleveles régész végzettséget szerzett. 2023 óta a Pécsi Tudományegyetemen az Interdiszciplináris Doktori Iskola hallgatója.
2015-ben a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumnál helyezkedett el régész-muzeológusként és szervezője lett városa amatőr művészeti kezdeményezésének, a Gyulai Művészklubnak. 2023 óta a békési Jantyik Mátyás Muzeális Gyűjtemény muzeológusa.
Írói munkássága Írásait rendszeresen közlik a jelentősebb hazai és határon túli magyar nyelvű irodalmi lapok. Publikált többek között az Élet és Irodalomban, a Tiszatájban, a Vörös postakocsiban, a Bárkában, az Irodalmi Jelenben, az Irodalmi Szemlében, az Ezredvégben, a Pannon Tükörben és a Hitelben.
2020-ban elnyerte a Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjat. 2021–2023 között a Bárka folyóirat online platformján az Ex libris rovat szerzője. 2021-ben Kékszínkör című írását a Magyar Írószövetség az év novellái közé választotta. 2023-ban elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi alkotói ösztöndíját.
Művei (2009-2022) 2009 – Fent és lent (Élet és Irodalom LIII. évfolyam 22. szám) 2018 – A szimpózium (Tiszatájonline) 2018 – Levélkupac (A Vörös Postakocsi online) 2018 – Élethalál (KULTer) 2018 – Vadragadás (Irodalmi Jelen) 2018 – Védőbeszéd Bob Smith védelmében 2018 (FÉL) 2018 – A megértő (Ezredvég) 2018 – Halország (Ezredvég) 2019 – Testvér (Irodalmi Jelen) 2019 – Bölcsészet (FÉL) 2019 – Egyetlen szent negyedóra (Ezredvég) 2019 – A mocsárban (Bárka, 2019/1.) 2019 – Liliom (FÉL) 2019 – Mi a béka? (Ezredvég) 2019 – Sárga-fekete (KULTer) 2019 – Munkák és napok (FÉL) 2019 – Morrison fürdője (Irodalmi Szemle) 2020 – Dobszó (Tiszatájonline) 2020 – Kékszínkör (Bárka, 2020/5.) 2021 – Hársfaágak csendes árnyán 2021 – A pókok és a hálók osztályozásának szabályai 2022 – Cortez, avagy gyarmatosítás vidéken 2022 – Mikrómakróméter 2022 – Invázió 2022 – Aszúsodás 2022 – Patrícius ház 2022 – Éjféli mise 2022 – Miért kell a sünnek meghalnia 2022 – Virtuális halál 2022 – A sziget
Jegyzetek
Kategória:Magyar írók Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Gyulaiak Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar régészek