Rónai András (Budapest, 1994. március 2. –) magyar balettművész. 2016 óta a Magyar Állami Operaház tagja. Karrierjét amerikában a Boston Balletban majd az Orlando Balletban kezdte, miután az Év növendékének választották a Magyar Táncművészeti Főiskolán és megnyerte a Nurejev Nemzetközi Balettversenyt. 2024-ben az évad legjobb férfi táncművészének választották.
Életpályája Színpadi pályáját a Budapesti Operettszínház gyermekszínészeként kezdte, ahol számos musicalben szerepelt (Mozart!, Rudolf, Szépség és a Szörnyeteg, Elisabeth).
Tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskolán végezte 2004 és 2013 között, melyből egy évet a Vaganova Balettakadémián (2011) töltött. Mesterei Gál Jenő, Szakály György és Keveházi Gábor.
Táncművész karrierjét a Boston Balletban (USA) kezdte, majd az Orlando Balletnál (USA) eltöltött 2 év után tért haza Magyarországra, a Magyar Nemzeti Baletthoz.
Művészi pálya:
Magyar Nemzeti Balett (2016- )
Orlando Ballet, USA (2014–2016) Boston Ballet, USA (2013–2014) Thália Színház (2007–2009) Budapesti Operettszínház (2002–2009)
Részvétele versenyeken
Várna Nemzetközi Balettverseny - Várna különdíj (2018) Nurejev Nemzetközi Balettverseny – 1. helyezés (2013) Várnai Nemzetközi Balettverseny – Döntős (2012) Isztambuli Nemzetközi Balettverseny – 2. helyezés (2012) Helsinki Nemzetközi Balettverseny – Döntős (2012) Magyar Táncművészeti Főiskola háziversenye – 1. helyezés (2010) Lausanne-i Nemzetközi Balettverseny (2010) Bécsi Nemzetközi Balettverseny – 1. helyezés (2007)
Díjai, elismerései
Lisznyay Szabó Gábor Művészeti Díj (2026) A NAGY Alakításért díj (2025) ApuliArte International Dance Prize Award (2024) Az évad legjobb férfi táncművésze (2024) Az évad kartáncosa (2016/2017) Az év legjobb végzőse (2013) Gundel művészeti díj (2012) Vadady Ágnes-díj tánctanulóknak (2011)
Főbb szerepei
Harangozó Gyula/ Léo Delibes: Coppélia - Ferenc Seregi/Prokofjev: Rómeó és Júlia - Rómeó Vajnonen/Messerer/Aszafjev: Párizs lángjai - Philippe, marseille-i Eagling/Solymosi/Csajkovszkij: A diótörő – Unokaöccs/Diótörő herceg, Kínai szóló, Orosz szóló Ashton/Hérold: A rosszul őrzött lány – Colas, Alain Holmes/Solymosi/Drigo/Oldenburg/Adam/Pugni/Delibes: A kalóz – Ali a rabszolga szóló Cranko/Csajkovszkij: Anyegin – Lenszkij, Orosz tánc Ifj. Harangozó/Kocsák: Hófehérke és a 7 törpe – Kuka Venekei/Williams/Dés: A vágy villamosa – Stanley, Pablo MacMillan/Liszt/Lanchbery: Mayerling - Bratfisch Zaharov/Aszafjev: A bahcsiszeráji szökőkút – Nurali, a tatár vezér Lavrovszkij/Adam: Giselle - Paraszt Pas de deux Seregi/Hacsaturján: Spartacus – Gladiátor, Gad Eifman/Rahmanyinov/Muszorgszkij/Wagner: Karamazov testvérek – Dimitrij Messerer/Minkus: Don Quijote – Cigánytánc MacMillan/Massenet/Yates: Manon - A koldusok vezetője Pártay/Csajkovszkij: Anna Karenina – Halál-szóló Dantzig/Schayk/Csajkovszkij: A hattyúk tava – Pas de trois, Pas de six szóló Lang/Armstrong/Glass/Cage: To Familiar Spaces in Dream Hill/Ravel: Battle of the Sexes – Szóló Seregi//Goldmark/Hidas: A makrancos Kata – Grumio Venekei/Stravinsky: Tűzmadarak Glass/Cocteau: Les Enfants Terribles (Veszedelmes éden) – Dargelos (tánc) Ekman/Haydn/Beethoven/Schubert: Cacti – Szóló fiú Messerer/Krein: Laurencia – Mengo Inger/Ravel/Pärt: Walking Mad León/Lightfoot/Prado/Dominguez/Lecuona/Barretto/Los Panchos: Sad Case McGregor/Talbot/White III: Chroma Ekman/Karlsson/Satie/Brun: Episode 31 - Szóló fiú Petipa/Solymosi/Mirzoyan/Prokofieva/Minkus/Deldevez/Delibes/Drigo/Auber: Paquita-szvit - Pas de trois fiú, Talizmán variáció (Petipa / Gusev / Drigo: The Talisman pas de deux) Kylián/Mozart: Petite Mort Forsythe/Schubert: A tökéletesség szédítő ereje – The Vertiginous Thrill of Exactitude Manen/Különböző szerzők: Black Cake - 3. pas de deux Lander/Czerny/Riisager: Etűdök – Szóló fiú Hynd/Lehár: A víg özvegy - Camille de Rossillon
Források
Jegyzetek
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar balett-táncosok