Hermiston (korábban Maxwell) az Amerikai Egyesült Államok Oregon államának Umatilla megyéjében elhelyezkedő város, a Pendleton–Hermiston mikrostatisztikai körzet legnagyobb települése. A 2020. évi népszámláláskor lakosa volt.

A város a dinnyeiparáról is ismert, emellett az autópályák közelsége, az optikai hálózat elérhetősége és a villamos energia alacsony költsége miatt a térség kereskedelmi központjává vált.

Története A térség első lakói a kajúz, kolumbia, umatilla és walla walla indiánok voltak; az első fehér telepesek 1847-ben érkeztek.

A The Maxwell Land & Irrigation Company, valamint Skinner és Newport befektetők mindannyian saját várost akartak alapítani az Oregon Railroad and Navigation Company vasútvonala mentén. 1904-ben Skinner és Newport földmérési kérelmet adtak be, amit két nap múlva a Maxwell Landé követett. Mivel egyik fél sem engedett, a vasút két oldalán két település jött létre, melyek utcáit szándékosan egy sarokkal eltolták, hogy ne fussanak egymásba. Mindkét helységnek saját bankja és szállodája volt; végül a keleti oldal maradt fenn.

Maxwell nevét vélhetően egy vasúti tisztviselőről kapta, majd J. F. McNaught ezredes Robert Louis Stevenson Weir of Hermiston című regénye után átnevezte. Hermiston 1907. július 10-én kapott városi rangot.

Az Umatilla-medence 1908-as fejlesztésével jelentőssé vált a mezőgazdaság. A második világháborúig a térség mérsékelten növekedett, de a hadianyagraktár megépültével a népesség 1940 és 1950 között 803-tól 3804 főre nőtt. Az 1970-es években a villamos energia árának csökkenésével a térségben jelentős lett a burgonyatermesztés; a Lamb-Weston és a Simplot is mirelit-feldolgozót létesített. 1980-ra a népesség megduplázódott, az 1990-es években pedig megnyílt a Two Rivers Javítóintézet, a Walmart logisztikai központja, a Union Pacific Railroad járműjavítója, valamint megkezdődött a hadianyagraktár felszámolása. 2020-ra a település a régió kereskedelmi központja lett.

Éghajlat A város éghajlata félszáraz (a Köppen-skála szerint BSk). 2021. június 29-én 48 °C-ot mértek, ami egy Celsius-fokkal marad el az állami melegrekordtól.

Népesség

A nagy népességnövekedés más nagyvárosok és két autópálya közelségének köszönhető.

Gazdaság Kereskedelem A helyi vásárlóerő-körzet (az a kör, melyen belül az emberek bevásárolni járnak) Pendletontól Heppnerig terjed; ebben a körben 46 ezren élnek. Ugyan Hermiston szolgáltatóipara erős, sokan járnak át a Washington állambeli Tri-Citiesbe vásárolni.

Munkaerő A város lefedettségi körzetében munkavállaló él, ez Kelet-Oregon legnagyobbika. Előnyös, hogy Washington állam könnyen elérhető közúton.

Legnagyobb foglalkoztatók A legnagyobb foglalkoztatók a 2022-es adatok szerint: NévAlkalmazottak Amazon Web Services 2058 Walmart logisztikai központ 1050 Good Shepherd Healthcare System 767 First Coast Security 750 Lamb Weston 625 Hermistoni Tankerület 623 Two Rivers Javítóintézet 440 Walmart hipermarket 356 Union Pacific Railroad 300 Marlette Home 250

Rendezvények Hermiston Raceway/Super Oval, áprilistól szeptemberig megrendezett autóverseny Farm City Pro Rodeo, augusztusban megrendezett rodeó Umatilla County Fair, kiállítás és piac

Oktatás bélyegkép|jobbra|Eastern Oregon Higher Education Center, az egyetemi kurzusok helyszíne Közoktatás A Hermistoni Tankerület Kelet-Oregon legnagyobbika: a 2020–21-es tanévben 5508 diákja volt, ebből 1703-an a középiskolában tanultak. Utóbbi intézmény nagy mérete lehetővé teszi a legátfogóbb képzések indítását.

A térség szavazópolgárai általában támogatóak: 2008 novemberében 69,9, 2019 novemberében pedig 82,7 millió dolláros támogatást szavaztak meg. 2019-ben az 57 éves Rocky Heights általános iskola helyett új intézmény építése, valamint a középiskola kétszáz férőhelyes bővítése kezdődött.

A középiskola a Washington Interscholastic Activities Association 3A szintjén versenyez.

Felsőoktatás A városban a Kék-hegyi Közösségi Főiskola és a Kelet-oregoni Egyetem is telephelyet tart fenn.

Közlekedés Közút A város az Interstate 82, az Interstate 84, a U.S. Route 30 és a U.S. Route 395 csomópontjában fekszik, így minden nagyobb város könnyen elérhető.

A Walmart mellett a FedEx és a UPS is logisztikai központot tart fenn.

Vasút Az Oregon Railroad and Navigation Company La Grande-i mellékvonala az 1870-es években épült ki; a szakasz fenntartója ma a Union Pacific Railroad.

Légi közlekedés A város tulajdonában álló Hermistoni városi repülőteret teherszállító járatok, kis- és magángépek, valamint mezőgazdasági repülők használják. Utasszállító járatok legközelebb a Tri-Cities repülőtérről indulnak.

Parkok bélyegkép|jobbra|Riverfront Park bélyegkép|jobbra|Hermiston-tanúhegy Hermiston városa 15 parkot, 15 pihenőövezetet és negyven hektárnyi egyéb közösségi teret tart fenn, emellett húsz hektárt későbbi fejlesztésre különítettek el.

Média Rádióadók A városban befogható csatornák: KOHU 1360 kHz (countryzene) KGTS 91,3 MHz (keresztény) KQFM 93,7 MHz (kortárs) KLKY 96,1 MHz (klasszikus rock) KZLY 99,5 MHz (spanyol) KOLH 105,9 MHz (katolikus – EWTN)

Újságok The Hermiston Herald, hetilap szerdánként East Oregonian, napilap

Nevezetes személyek Bucky Jacobsen, baseballjátékos Chuck Norris, politikus Jared Zabransky, amerikaifutball-játékos Jim Stuart, amerikaifutball-játékos Tucker Bounds, közkapcsolati szakértő Shoni Schimmel, kosárlabdázó

Jegyzetek

Fordítás

Források

További információk

Hivatalos honlap Oregon Blue Book

Kategória:Umatilla megye települései