Dame Cecily Isabel Fairfield DBE Rebecca West vagy Dame Rebecca West, brit író, újságíró, irodalomkritikus és utazási író. A számos műfajban író írónő a The Times, a New York Herald Tribune, a The Sunday Telegraph és a The New Republic számára írt kritikákat, és a The Bookman tudósítója volt.
Főbb munkái közé tartozik a Black Lamb and Grey Falcon (1941), Jugoszlávia történelméről és kultúrájáról; A Train of Powder (1955), a nürnbergi perről szóló tudósítása, amely eredetileg a The New Yorkerben jelent meg; The Meaning of Treason (először magazincikkként jelent meg 1945-ben, majd 1947-ben bővült a könyvvel), később a The New Meaning of Treason (1964), az amerikai származású fasiszta William Joyce és mások peréről szóló tanulmány; The Return of the Soldier (1918), modernista I. világháborús regény; valamint az önéletrajzi regények "Aubrey trilogy", a The Fountain Overflows (1956), a This Real Night (posztumusz 1984-ben) és a Cousin Rosamund (1985).
A Time 1947-ben "vitathatatlanul a világ első számú női írójának" nevezte. 1949-ben CBE-vé,The London Gazette, 3 June 1949, Supplement: 38628, p. 2804. 1959-ben DBE-vé választották;The London Gazette, 30 December 1958, Supplement: 41589, p. 10. az idézet mindegyik esetben így hangzik: "író és irodalomkritikus". A "Rebecca West" álnevet Henrik Ibsen Rosmersholm című színműve lázadó fiatal hősnőjétől vette. Benson-érmet kapott 1966-ban.
Életrajza Rebecca West Cecily Isabel FairfieldEncyclopedia Britannica, 17 December 2018 néven született 1892-ben Londonban, Angliában, és olyan otthonban nőtt fel, amely tele van intellektuális ösztönzéssel, politikai vitákkal, élénk társasággal, könyvekkel és zenével. Édesanyja, a skót Isabella kiváló zongorista volt, de Charles Fairfielddel kötött házassága után nem folytatott zenei karriert. Az angol-ír Charles a konföderációs hordágyhordozó volt Richmond ostrománál az amerikai polgárháborúban, és visszatért az Egyesült Királyságba, hogy jó hírű, de pénzügyileg alkalmatlan újságíró legyen. Cecily nyolcéves korában apja elhagyta a családját. Soha nem csatlakozott hozzájuk, és elszegényedetten és egyedül halt meg egy liverpooli panzióban 1906-ban, amikor Cecily 14 éves volt. A család többi tagja a skóciai Edinburgh-be költözött, ahol Cecily a George Watson's Ladies College-ban tanult. 1907-ben tuberkulózis miatt kellett otthagynia az iskolát. Úgy döntött, hogy nem tér vissza, miután felépült a betegségből, később a Watsonban végzett iskoláit a „börtönhöz” hasonlónak minősítette.
Westnek két nővére volt. Letitia ("Lettie"), aki a három közül a legjobban képzett volt, az egyik első teljesen képesített női orvos lett Nagy-Britanniában, valamint az Inns of CourtA londoni Inns of Court az ügyvédek szakmai szövetségei Angliában és Walesben. ügyvédje.Josephine Letitia Denny Fairfield (1885. március 10. – 1978. február 1.) orvos, ügyvéd, háborús munkás volt, és London első női főorvosa. Winifred ("Winnie"), a középső nővére Norman Macleod, az Admiralitás főtitkárhelyettese, majd végül a Greenwich Kórház főigazgatójának a felesége. Winnie két gyermeke, Alison és Norman szorosan bekapcsolódott Rebecca életébe, ahogy idősebb lett; Alison Macleod önálló irodalmi karriert fog elérni. Rebecca Londonban tanult színésznőnek, a "Rebecca West" nevet Henrik Ibsen lázadó fiatal hősnőjéről vette a Rosmersholmból. Ő és Lettie bekapcsolódtak a női választójogi mozgalomba, és részt vettek az utcai tiltakozásokban. Eközben West újságíróként dolgozott a Freewoman and the Clarion feminista hetilapnál, és a szüfrazsett ügyet támogatta.
Ügyek és anyaság 1912 szeptemberében West azzal vádolta meg a híres szabadelvű írót, H. G. Wellst, hogy ő "a vénlány a regényírók között". Ez a Freewomanben megjelent Marriage (Házasság) című regénye provokatív áttekintésének része volt, amely egy homályos és rövid életű feminista heti ismertető. A felülvizsgálat felkeltette Wells érdeklődését, és meghívást kapott egy ebédre az otthonába. A két író 1913 végén lett szerelmes, annak ellenére, hogy Wells házas volt, és huszonhat évvel idősebb Westnél.Ray, Gordon N. H.G. Wells & Rebecca West (New Haven: Yale University Press, 1974), pp. 1–32 10 éves kapcsolatukból született egy fia, Anthony West, aki 1914. augusztus 4-én született. Wells mögött az essexi Leigh-on-Sea-beli Marine Parade-re költözött, ahol 1917 és 1919 között élt.Gibb, Lorna The Extraordinary Life of Rebecca West (Berkeley, CA: Counterpoint, 2014), pp. 66, 70 Barátságuk Wells 1946-os haláláig tartott.
Westnek állítólag volt kapcsolata Charlie Chaplinnel, Lord Beaverbrook újságmágnással és John Gunther újságíróval is.
Korai karrier és házasság West a feminista és szocialista ügyek szóvivőjeként és kritikusként alapozta meg hírnevét, esszéket és kritikákat írt a The New Republic, a New York Herald Tribune, a New York American, a New Statesman, a The Daily Telegraph és még sok más újság és magazin számára. George Bernard Shaw 1916-ban azt mondta, hogy "Rebecca West olyan briliánsan tud bánni egy tollal, mint én valaha, és sokkal vadabban."Linda Charlton, "Dame Rebecca West Dies in London, The New York Times, 16 March 1983. Az 1920-as években West egész életen át tartó szokásává vált, hogy az Egyesült Államokba látogasson, hogy előadásokat tartson, művészekkel találkozzon, és bekapcsolódjon a politikai életbe. Nagy barátja volt G. B. Stern regényírónak,Gladys Bronwyn Stern (1890. június 17. – 1973. szeptember 20.) született Gladys Bertha Sternként az angliai Londonban, számos regényt, novellát, színdarabot, emlékiratot, életrajzot és irodalomkritikát írt. Stern és Clemence DaneWinifred Ashton, ismertebb nevén Clemence Dane (1888. február 21. – 1965. március 28.), angol regény- és drámaíró. 1924-ben Amerikában tartózkodott vele.Nottingham Evening Post, 4 August 1924, p.3. Ott összebarátkozott a CIA alapítójával, Allen Dulles-szel, Charlie Chaplin-nel, Harold Ross-szal a New Yorker-től és Arthur Schlesinger Jr. történésszel, a nap sok más jelentős alakjával. Az Egyesült Államok iránti egész életen át tartó rajongása 1948-ban tetőzött, amikor Truman elnök átadta neki a Women's Press Club Újságírásért Díjat, „a világ legjobb riporterének” nevezve.
1930-ban, 37 évesen feleségül ment egy bankárhoz, Henry Maxwell Andrewshoz, és névlegesen együtt maradtak, annak ellenére, hogy közvetlenül a férfi 1968-as halála előtt történt egy nyilvános kapcsolat. West írása jelentős gazdagságot hozott neki, és 1940-re egy Rolls-Royce-ot és egy hatalmas vidéki birtokot, az Ibstone House-t birtokolt Dél-Angliában, a Chiltern Hillsben. A második világháború alatt West jugoszláv menekülteket szállásolt el elsötétített kastélyának tartalék szobáiban, a területet pedig kis tehenészetnek és zöldséges parcellának használta, ami a háború befejezése után is folytatódott.
Későbbi élete Ahogy West idősebb lett, szélesebb politikai és társadalmi kérdések felé fordult, beleértve az emberiség hajlamát arra, hogy erőszakos igazságtalanságot okozzon önmagának. A második világháború előtt és alatt West sokat utazott, anyagokat gyűjtött utazási és politikai könyvekhez. 1936–38-ban háromszor utazott Jugoszláviába, egy országba, amelyet megszeretett, és a késő középkor óta az európai történelem kapcsolatának tekintette. Nem fikciós remekműve, a Black Lamb and Grey Falcon (Fekete bárány és szürke sólyom) ezekről az utazásokról szerzett benyomásainak ötvözete. A New York Times kritikusa, Katherine Woods a következőket írta: „A modern angol regényírók és kritikusok egyik legtehetségesebb és legkeresettebb kötetében nemcsak az útikönyvek felnagyítását és intenzívebbé tételét hozta létre, hanem, mondhatni, az apoteózisa."
Westet Ross magazinja bízta meg a nürnbergi perek tudósításával a The New Yorkerben, amely élményről a A Train of Powder című könyvében is megemlékezett. 1950-ben az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia külföldi tiszteletbeli tagjává választották. 1960-ban Dél-Afrikába is eljutott, hogy a The Sunday Times cikksorozatában számoljon be az apartheidről, különös tekintettel a kommunista uralom megszerzését célzó lázadó felkelés perére.
Véletlenül tévesen azonosított egy dél-afrikai bírót, mert egy másik bíró kérdéseket tett fel, és rágalmazásért beperelték, akárcsak a Sunday Times-t, amelynek szerkesztője, Harry Hodson, nem támogatta Westet. Ezt írta: „A problémámat bonyolítja az a tény, hogy a védelem, azok az emberek, akik természetesen a bíró ellen és mellettem állnának, többnyire kommunisták, és egy ujjukat sem mozdítanák értem. Ez nagyon aggaszt. Nagyon nehéz ezzel a gondolattal dolgozni.” Úgy érezte, hogy egyetlen támasza a barátai, az apartheid-ellenes politikus, Bernard Friedman és felesége, akikkel Johannesburgban lakott. „Túl fogok jutni ezen az ügyön. De nem könnyű úgy érezni, hogy egyes embereket minden ok nélkül megszáll a szándék, hogy tönkretegyenek; és azt is éreztem, hogy cserbenhagylak Dél-Afrikában. Mélységesen hálás vagyok minden kedvességért és együttérzésért, amit irántam tanúsított, és a Tall Trees-re úgy gondoltam, mint egy meleg helyre egy hideg világban.”
Idős koráig sokat utazott. 1966-ban és 1969-ben két hosszú utat tett Mexikóba, és lenyűgözte az ország őslakos kultúrája és mesztic lakossága. Romney Brent színésznél maradt Mexikóvárosban és Katherine (Kit) Wrightnál, egy régi barátnál Cuernavacában.
Öregkor Férje a kor előrehaladtával álmos és figyelmetlen lett. Az álmosság egy autóbalesethez vezetett, ahol senki sem sérült meg, Henryt azonban veszélyes vezetéssel vádolták meg. A norvég balerina, Gerd Larsen megszállottja lett; nem hajlandó Westtel utazni, ehelyett inkább visszatér Londonba, hogy Larsennel legyen. West eleinte ezt pusztán a férje rajongásának tartotta, de arra jutott, hogy Larsent a pénz hajtja. Férje temetésén Westnek felkavaró problémája volt, hogy Larsen kérte, hogy legyen a gyászolók között, pedig csak 18 hónapja ismerte őt. Henry végrendelete 5000 fontot hagyott Larsennek. Férje 1968-as halála után West felfedezte, hogy hűtlen volt más nőkkel.
Miután megözvegyült, Londonba költözött, ahol vett egy tágas lakást, kilátással a Hyde Parkra. Sajnos az iráni nagykövetség szomszédságában volt. Az 1980. májusi incidens során az akkor 87 éves Westet evakuálni kellett. Élete utolsó két évtizedében West nagyon aktív társasági életet folytatott, barátságot kötött Martha Gellhornnal, Doris Lessinggel, Bernard Levinnel, Frankie Howerd komikussal, valamint Warren Beatty filmsztárral és rendezővel, aki a Vörösök című produkciót forgatta John Reed újságíró életéről és kapcsolatáról az orosz forradalommal. Olyan tudósokkal is eltöltött időt, mint Jane Marcus és Bonnie Kime Scott, akik elkezdték felvázolni feminista karrierjét és változatos munkáját.Jane Marcus, The Young Rebecca: Writings of Rebecca West 1911–17, Indiana University Press, 1982, p. x; Bonnie Kime Scott, Refiguring Modernism (Vol. 1), Indiana University Press, 1995, p. xli. Folyamatosan írt, mesteri kritikákat a The Sunday Telegraph-nak, kiadta utolsó regényét, a The Birds Fall Down-t (1966), és felügyelte a történet filmváltozatát a BBC-nél 1978-ban. Életében az utolsó mű, az 1900 jelent meg 1982-ben. Az 1900 Viktória királynő hosszú uralkodásának utolsó évét tárta fel, amely számos kulturális és politikai szempontból vízválasztó volt.