Diendorfer (Dombay) Miksa Ágoston (Dorog, 1874. november 25. - Jászapáti, 1952. október 3.) magyar katonatiszt, vezérőrnagy.
Családja A Diendorfer-család a mai Szlovákiában található Selmecbányáról származik, de Miksa édesapja, az 1843-ban született Diendorfer Ede már Dorogon kötött házasságot 1870-ben. Itt született a két fiú, 1872-ben Sándor, és két évvel később, 1874-ben öccse Miksa. Az édesapa geodéta mérnökként dolgozott, így a katonai hivatásnak nem volt hagyománya a családban, ennek ellenére mindkét fiú a katonai pályát választotta, és mindketten nagyívű karriert futottak be. Míg Diendorfer Miksát a Császári és Királyi (a továbbiakban cs. és kir.) 46. gyalogezrednél helyezték zászlóaljparancsnoki beosztásba, addig Diendorfer Sándor őrnagyot a "68-asok" I. zászlóaljának élére nevezték ki 1915 nyarán a galíciai harcok közepette. Ezredével a szerb és olasz frontokon harcolt, többször súlyosan megsebesült és az összeomlásig, mint alezredes a hadosztály parancsnoka volt. Hazafias magatartása miatt a kommün alatt Romániába menekült, ahol sokáig fogságban sínylődött és 1919-ben került haza. A hajmáskéri internáló tábor parancsnokságával bízták meg. Nyugalomba vonulásáig a székesfehérvári becsületbíróság beosztottja volt. 1920-ban léptették elő ezredessé. 1932-ben hunyt el Győrben. A kiváló katona hősiességét több egyéb kitüntetés mellett Vaskorona Renddel és a Katonai Érdemkereszttel ismerték el.
Diendorfer Miksa 1906-ban megházasodott, frigyéből két gyermek jött a világra: Alma (1907) és Sándor (1911). Alma később Ausztriában alapított családot, ahol két utódja született. Sándor fiának szintén két gyermeke született: Dombay Miklós (1939-2022), aki Ausztráliába emigrált, egy gyermeke született, Péter (1964), Miksa dédunokája. Dombay Péter (1942) jelenleg Vácon él, és nyugdíjazásig vízgazdálkodási üzemmérnökként dolgozott. Dombay Péter két gyermeke, a két további dédunoka Dr. Dombay Gábor (1970) tanszékvezető főiskolai tanár, és a vállalkozóként tevékenykedő Dombay Kinga (1973). A kései leszármazott Dombay Kingát kérték fel zászlóanyának a Dombay Miksa nevét viselő Magyar Honvédség 4. Területvédelmi Ezred számára adományozott csapatzászló átadásakor.
Dombay Péter, a tábornok unokájának kezdeményezésére kezdték el keresni a Jászapátiban elhunyt, és a jeltelen sírba temetett első világháborús hős földi maradványait.
Élete Diendorfer Miksa Ágoston 1874-ben született Dorogon. Katonai tanulmányait 1892-1894 között a budapesti cs. és kir. Gyalogsági Hadapródiskolában végezte. 1894 május 01-től hadnagyi rendfokozatban az esztergomi, majd a győri cs. és kir. 26. gyalogezrednél teljesített szolgálatot 1912-ig. 1897. október 01-től főhadnagy. A "26-osoktól" 1906-ban tanárként átvezényelték a Kismartoni Katonai Alreáliskolához. Itt tartózkodása alatt léptették elő századossá 1908. május 01-én. 1912-ben Szegedre helyezték át a cs. és kir. 46. gyalogezredhez. Az I. világháború kitörésekor a szerb hadszíntérre vezényelték, majd az orosz, egy évvel később pedig olasz hadszíntérre került. A 46. gyalogezred II. zászlóaljának parancsnokává nevezték ki, és 1915. júniusától már Doberdónál szolgált, ahol a fennsík kiürítéséig harcolt. 1915. szeptember 01-től őrnagy. A Doberdó mögötti harcokban súlyosan megsebesült. Felépülése után 1917. júliusától az Isonzó mentén, a tolmeini hídfőnél, a Mrzli hegyen harcoló szegedi 46-osok III. zászlóaljának parancsnokává nevezték ki, amelyet 1917. november 01-től alezredesként vezet. A háború kitörését követően összesen 52 hónapot töltött század-, zászlóalj-, és harccsoport parancsnoki beosztásokban a fronton.
Néhány pillanatkép a frontszolgálatról...
Szerbiában A 46-osok közel egy hónapig, 1914. július 28-tól augusztus 25-ig állomásoztak Pancsovában, a Temes-parti városban és környékén. Az ezred közvetlen harci feladatokban ebben az időszakban nem vett részt, a határ közelsége és a jelentős számú szerb lakosság miatt azonban folyamatos készültségben állt, s harcszerű fegyelmező gyakorlatokat végzett. Az orosz fronton 5 nappal később már csaknem -re csoportosították át a 46-osokat, a mai Ukrajnában található Chodorówba. Az ötnapos utazás után az ezred nem sokat pihenhetett, alakulatai gyakorlatilag a vasútállomásról azonnal a frontvonalra vonultak, ahol a m. kir. 20. Honvéd Gyaloghadosztály alakulatai már elkeseredett küzdelmet folytattak az Osztrák–Magyar Monarchia galíciai területére betört orosz túlerővel szemben a települést övező dombokon. Innen -re keletre Rohatynnál estek át a tűzkeresztségen. Ekkoriban Diendorfer százados a II. zászlóalj 8. századát vezette. Az első harcokban a 46. gyalogezred komoly veszteségeket szenvedett. A halottak és sebesültek száma az ezrednek mintegy 12%-át tette ki!
Dr. Szojka Kornél szavaival:
Harcok az Isonzónál, a doberdói csata 1915. május 20–24-én a 46-osokat, köztük Diendorfer Miksa századost átszállították az újonnan megnyíló olasz frontra. Ettől kezdve az alakulat egészen 1917. október 24-ig a tolmeini (ma Tolmin, Szlovénia) hídfő körüli harcokban vett részt. A Tolmeintől északra húzódó magaslatok védelme lett az elkövetkező időszakban a 46. gyalogezred legfőbb feladata. A megérkezésüket követően hamarosan súlyos összecsapások vártak a II. zászlóaljra, amelynek élére 1915 nyarán - immár őrnagyi rendfokozatban - Diendorfer Miksát nevezték ki. A támadó olasz egységek átlépték a korabeli határt és birtokba akarták venni az Isonzó keleti oldalán húzódó magaslatokat. Ezekben a kezdeti harcokban 1915. június 2-án vesztette életét Rizetti alezredes is, a III. zászlóalj parancsnoka. Hősi halálának emlékét emléktábla őrzi a helyszínen. Ezt követően zászlóaljával a Plöcken-szorosi harcokban vett részt. 1915. június 6-tól a doberdói fennsíkra vezényelték, ahol az isonzói csatákat végigharcolta.
1915 végére itt is megmerevedtek a frontvonalak és a nyugalmasabb időszakban felgyorsultak a műszaki munkálatok, az állások megerősítése, kavernák, alagutak ásása. Diendorfer Miksa őrnagy zászlóaljparancsnoksága alatt a kavernák kiépítése már olyan tökéletes volt, hogy a föld, illetve sziklák alatt egész nagy termeket létesítettek, melyekben a legénység pihenője alatt a legteljesebb biztonságban érezhette magát. A Mrzli-hegyen lévő egykori parancsnoki kaverna rejt egy különlegességet, egy oltárt, melyet a harcok szünetében Diendorfer őrnagy állíttatott. A kavernát a szlovének Diendorfer-kápolnának hívják. Az oltár felirata: "Szűz Mária légy néped oltalma." – majd így folytatódik – "Erbaut durch das unter komdo des Major M. Diendorfer stehende K.u.K. Inf. Baon. No. III/46. im Jahre 1917."
1916. július 15-én a Mrzli vrh oldalában kész volt 94 darab kaverna. Ezekben elfért összesen 2.114 fő. Bővítésekkel együtt elhelyezni kívánt létszám: 4.117 fő. A legnagyobb kaverna befogadó képessége ekkor: 300 fő."
Az Isonzónál súlyosan megsebesült és felépülése után 1917. július 26-án a tolmeini hídfő Mrzli vrh-en lévő 46. gyalogezred III. zászlóaljának (III/46) parancsnokává nevezték ki. Itt a caporettói áttörésig eredményesen harcolt a túlerőben lévő olaszokkal szemben. 1915 augusztusa és 1917 októbere között mind a 11 isonzói csatából győztesen kerültek ki, mert képesek voltak megtartani az Isonzó-front északi szakaszának egyik legfontosabb állását. Az I. világháború vége a Genova melletti Artegnában érte. 1918 novemberében érkezett haza Szegedre, 52 háborús hónapi szolgálat után. Kiváló katonai teljesítményéért összesen 16 kitüntetésben részesítették, melyek közül a legmagasabb a Lipót Rend lovagkeresztje a hadi ékítményekkel.
Szerepe az 1919-es ellenforradalomban
Előzmények 1918 végére, 4 évnyi háborúskodás után Magyarországon egyre nagyobb lett a nyomor, az éhezés, a munkanélküliség. Az elégedetlenkedők élére Tisza István miniszterelnökkel szemben az ellenzéki pártok összefogásával a reformista, polgári demokratikus átalakulást sürgető Károlyi Mihály állt. A fellángoló tömegmegmozdulás 1918 október 30-31-én Őszirózsás forradalom néven vonult be a történelembe. Hiába érték el céljaik egy részét, az országos nyomort és munkanélküliséget megszüntetni nem tudták, a megerősödö szélsőséges mozgalmakkal szemben sem tudtak hatékonyan fellépni. Amikor pedig a hatalmas területi veszteségeket legalizáló Vix-jegyzék aláírására kötelezték, Károlyi lemondott, és a hatalmat 1919. március 21-én Kun Béla vezetésével a kommunisták ragadták magukhoz. Kikiáltották a Tanácsköztársaságot, Károlyi pedig külföldre menekült. Clemenceau francia elnök és antantvezető látszólag megegyezett Kun Bélával a román csapatok kivonulásáról, ám ígéretét nem tartotta be, a román csapatok maradtak a Tisza vonalánál. Kun Béla katonai erővel próbálta visszaszerezni az elfoglalt területeket, de terve nem sikerült, sőt a románok Pestig nyomultak előre. A Tanácsköztársaság vezetése lemondott és elmenekült. 1919 augusztus 1-én véget ért a Magyar Tanácsköztársaság.
Diendorfer Miksa, a Nemzeti Hadsereg első ezredének parancsnoka 1919. május 5-én gróf Károlyi Gyula, Károlyi Mihály unokatestvére alakított ellenkormányt Aradon a Tanácsköztársaság megdöntése érdekében. Azonban az előrenyomuló román hadsereg a kormány több tagját elfogta és internálta. A kormány megmaradt tagjai a francia megszállás alatt álló Szegedre menekültek. Szegeden sajátos helyzet alakult ki: Újszegedet a szerbek szállták meg, a Tisza másik oldalán viszont létezett ugyan kommunista direktórium, de a valódi hatalom a megszálló franciák kezében volt. Ez a furcsa állapot tette lehetővé, hogy ha nem is nyíltan, de antibolsevista szervezkedés kezdődhetett a városban. 1919 május elején kiéleződött az ellentét a "nemzeti érzelmű" katonai vezetők és a szegedi katonai kerület parancsnoka, Tabódy Zsolt ezredes között, aki késznek mutatkozott a tanácskormány intézkedéseinek végrehajtására. Volt tehát a proletárdiktatúrának fegyveres karhatalma – ha nem is nagy számban – a Tabódy parancsnoksága alatt álló 46. vörös ezred révén. Így a szegedi ellenforradalmárok addig nem gondolhattak a Tanácsköztársaság ellen hatékony fellépésre, amíg nem semlegesítik a hozzájuk hű katonákat. A tartalékos tisztek, élükön Diendorfer Miksa alezredessel, indítottak mozgalmat a 46-os vörös gyalogezred lefegyverzésére. 1919. május 7-én korán reggel az az ötven-hatvan tartalékos tiszt, akiket a mozgalom vezetői tervüknek megnyertek, összegyűlt a szegedi Margit utcai leányiskola tornatermében, és itt formálisan megalakították a szegedi tartalékos tiszti századot. A századnak báró Heim Géza főhadnagy lett a parancsnoka. Ez a tartalékos tiszti század jelentette azt a karhatalmat, amelyikre a május végén újjáalakuló ellenkormány később támaszkodhatott. Ezt az alakulatot tekinthetjük a későbbi Nemzeti Hadsereg tulajdonképpeni magjának.
A Mars téri laktányában mindegy 300 fő állomásozott, míg a tartalékos század mindössze 72 főből állt. Ezért az alábbi terv szerint hajtották végre az akciót:
Diendorfer Miksa alezredes néhány tiszttel elment a negyvenhatos laktanyába. Ott közölte a parancsnokokkal, hogy a tanácskormány őt nevezte ki az ezred parancsnokává. Megkérte őket, hogy fegyvertelenül hívják le a legénységet az udvarra, ahol Diendorfer bejelentette az ezrednek a változást. Ez idő alatt, az egyik szakasz tisztjei bementek a laktanyába, a legénységi szobákban összeszedték a fegyvereket, lerohantak az udvarra és ott a fegyvertelen legénységet megadásra kényszerítették. Közben egy másik szakasz lefegyverezte a kapuőrséget. Az egész tervszerűen és rendben, minden ellenállás nélkül ment végbe. A megbízhatatlannak ítélt elemek kiválasztása után a tisztek, altisztek és a megmaradt legénység letette a Gömbös Gyula által megfogalmazott esküt a nemzeti lobogóra. Az esküt követően Diendorfer alezredes beszélt és éltette az új magyar hadsereget. Így alakult meg a cs. és kir. 46. gyalogezred romjaiból Diendorfer Miksa alezredes parancsnoksága alatt a szegedi 1. gyalogezred.