A Kód Teátrum a Giving Hungary Alapítvány által 2017-ben alapított és azóta fenntartott színházi alkotóműhely.

A színház Budapest IX. kerületében, a Páva utca 8. szám alatt álló a PávaPoint irodaház-ba, a végleges megalakulásukat követően költözött be a társulat. Az épület második emeletén lévő Abacusan Stúdió szintjén lévő oktató terem ad otthont a színházi alkotófolyamatoknak, előadásoknak, valamint koncerteknek.

Alapító, fenntartó és partnerek A Büti István által vezetett Giving Hungary Alapítvány foglalkozik a KÓD Teátrum fenntartásával, a technikai és művészeti eszközök finanszírozásával.

A színház szoros kapcsolatban áll állandó partnerével, az Abacusan Stúdióval, amely oktatási, képzési, ismeretterjesztő és családi programokat, komplex vetélkedőket, táborokat szervez.

Erasmus+ projektek keretein belül szerzett pályázati támogatás előadásokra.

Működésük A társulat az élet mindenféle területéről érkezett fiatalokból áll. A társulatban amatőr színjátszók mellett, dolgoznak képzett drámapedagógusok és színészek.

,,Egy budapesti gimnázium drámatagozatosaiból alakuló társulatként kezdtük, majd folyamatos bővülés és fluktuáció mellett alakult ki a fő irányvonal és a társulat." balra|keretnélküli|264x264px Előadások tematikája és célja. Az előadások két fő témakör köré csoportosulnak: Digitális világ és ifjúság. Az egyik csoport a digitális tér, az emberi kapcsolatok és az ifjúsági közösségek valós működését és veszélyeit mutatja be. Ezek az előadások a mai fiatalság számára tükröt tartva, a tudatosabb technológiahasználat elősegítését célozzák. Kortárs és klasszikus drámák. A másik csoport kortárs és klasszikus drámák, illetve színdarabok színpadra állításával foglalkozik. Az előadások meghirdetett időpontokban bárki számára megtekinthetők, a pedagógusok számára pedig ingyenes a belépés. Ezen túlmenően lehetőség van előre egyeztetett időpontban zártkörű előadások szervezésére iskolák vagy osztályok részére, akár a színház saját termében, akár az igényeknek megfelelően más helyszínen.

Társulat (2024/2025) Igazgató- A Kód Teátrum fenntartójának vezetője: Büti István Pedagógiai tanácsadó, partnervállalat vezető: Sugár Sára Rendező- művészeti vezető: Nagy L. Tamás Társulatvezető: Hulik Ádám Műszaki vezető, rendező: Szandavári Balázs Tréner, rendező: Somodi Hanna

Színészek

Zenekar jobbra|keretnélküli|260x260px A társulatnak saját zenekara van, akik külső helyszíneken is számos alkalommal, de legtöbbször a színházban lépnek föl. Ez az öt tagú zenekar a KÓDORGÓ, amelynek neve a KÓD Teátrum nevére utalva alkot egy játékos bandanevet.

KÓDORGÓ zenekar

Darai Márk Fülöp Noémi (KÓDORGÓ zenekar énekes) Nógrádi Gergely (zenész, KÓDORGÓ zenekar) Vargha Viktor (KÓDORGÓ zenekar, billentyűs, énekes)

Igazgatói • Büti István (2017- )

Bemutatók Források:

Miért hívtál fel? (Rendező: Nagy L. Tamás) - Bemutató: 2026.05.31 Karafiáth Orsolya: Szirén c. műve nyomán: Szirén (Rendező: Somodi Hanna) - Bemutató: 2026.05.10 Molnár Ferenc: Liliom, Szép Ernő: Május és Lila akác című művek nyomán: Liget (Rendező: Nagy L. Tamás és Figeczky Anna) - Bemutató: 2026.03.22 Improvizációs kísérleti színházi előadás: Te mondtad! (Rendező: Nagy L. Tamás) - Bemutató: 2026.03.08 Kárpáti Péter: Első éjszaka avagy utolsó című műve nyomán: 1001 (Rendező: Nagy L. Tamás és Somodi Hanna) - Bemutató: 2025.06.22 Tasnádi István: Közellenség című műve nyomán: Uszítás (Rendező: Nagy L. Tamás) - Bemutató: 2025.03.16 Bereményi Géza: Apacsok című műve nyomán: Indián (Rendező: Nagy L. Tamás és Figeczky Anna) - Bemutató: 2024.10.23. A társulat improvizációi alapján: Ismeretlenek (Rendező: Nagy L. Tamás) - Bemutató: 2018. november 21. Jane Teller Semmi c. műve nyomán: SEMMI (Rendező: Nagy L. Tamás) - Bemutató: 2019.03.21. +adott1lány (Rendező: Nagy L. Tamás) - Bemutató: 2019.04.16. Mazsi's Journeys (Rendezte: Darabos Petra és Keszte Bálint) - Bemutató: 2020.01.30. Megérett a posztolásra? (Rendezte: Farkas Máté és Nagy L. Tamás) Bemutató: 2021.12.05. Az Erasmus+ program támogatásával, a STAGE projekt keretében: Elaludtak az angyalok? (Rendező: Nagy L. Tamás) 2022.02.27. Arthur Miller Salemi boszorkányok műve nyomán: SALEM (Rendezte: Farkas Máté és Nagy L. Tamás) 2022.10.23. Agota Kristóf A nagy füzet című műve nyomán: Gyakorlatok (Rendező: Nagy L. Tamás) 2023.02.19. Németh Ákos: Müller táncosai című műve nyomán: MÜLLER -szemelvények egy lakásból- (Rendezte: Farkas Máté) 2023.04.23. Shakespeare – Szentivánéji álom című műve nyomán: Szerelem a semmittevésben (Rendezte: Szandavári Balázs) 2023.06.19. Kárpáti Péter - Szörprájzparti c. műve alapján: JORCSOJSZ! Avagy kolbászos csípőspaprikás (Rendezte: Boda Tibor, Farkas Máté) Bemutató: 2023.12.03. Paul Foster I. Erzsébet című műve nyomán: elsőerzsébet (Rendező: Nagy L. Tamás) - Bemutató: 2023.11.12. A társulat improvizációi alapján: D*KK P*KK (Rendező: Nagy L. Tamás) - Bemutató: 2024.06.02.

Díjak és elismerések ÉvDíjDíjazott ElőadásSzervezet / Fesztivál2024Boldizsár Péter-díj, a zsűri különdíjaKód TeátrumIndiánXII. Paál István Fesztivál2024Matolcsi Miklós-díj, legjobb férfi alakításPenczi BalázsIndiánXII. Paál István Fesztivál

Jegyzetek

További információk A Kód Teátrum honlapja

Kategória:Budapest színházai Kategória:Budapest IX. kerületének kulturális intézményei