Marian Váross (Turócszentmárton, 1923. február 7. - Pozsony, 1988. november 21.) szlovák filozófus, művészettörténész.

Élete Szülei Belo Váross és Vilma Treskoňová voltak.

Pozsonyban végezte tanulmányait. 1943-tól már mint diák kezdett dolgozni az Állami pszichotechnikai intézetben és tanulmányait a pszichológiával szélesítette. Az intézet 1950-es megszűntéig dolgozott ott. 1945-ben írta meg doktori disszertációját. Ezt követően 1945-1947 között a Sorbonne Egyetemen szerzett filozófiai doktorátust, majd 1948-1949-ben a Cambridge-i Egyetem végzett posztgraduális tanulmányokat. 1951-től áthelyezték a Szlovák Tudományos Akadémia kiadójához mint orosz fordítót, 1953-tól a Szlovák Tudományos Akadémia Teória és művészettörténet kabinet létrehozásán működött közre, mely később intézetté fejlődött. Ennek igazgatója volt egészen 1970-ig. A normalizáció időszakában félreállították és tiltólistán volt. Ekkor került a Szlovák Nemzeti Galériához mint hivatalnok. 1984-ben nyugdíjazták.

Turócszentmártonban a Nemzeti Sírkertben nyugszik. Felesége Elena Várossová filozófus volt. Gyermekeik Mojmír (1954) és Vladimír (1958) grafikus.

Emléke Marian Váross-díj

Művei Le fanatisme (Une analyse psychologique et axiologique) L'intuitivisme comme théorie de la connaissance 1949 Axiológia ako teória hodnôt a hodnotenia. Cambridge 1960 Slovenské výtvarné umenie 1918-1945. Bratislava 1963 Slovenské výtvarné umenie 1918-1948. 1964 Vincent van Gogh 1967 Slovník súčasného slovenského umenia. Bratislava 1969 Estetično, umenie a človek 1969 Nová figurácia 1970 Úvod do axiológie 1971 Aurel Kajlich 1971 Výtvarný život na Slovensku začiatkom 20. storočia 1981 Martin Benka 1988 Gustáv Mallý 1990 Emlékművek építése és lerombolása; Irtózás a diktatúrától; Jegyzetek a pluralizmusról; Kopromisszumkötések. Irodalomi Szemle 33/8 1991 Úvahy v samote 2016 Deň za dňom samota 2019 Úvahy v nečase

Források 1994 Slovenský biografický slovník VI, 237 teraz.sk groma.sk

További információk 1996 Literárny týždenník 9/36, 14

Kategória:1923-ban született személyek Kategória:1988-ban elhunyt személyek Kategória:Turócszentmártoniak Kategória:Szlovák művészettörténészek