Szatmárnémeti

Szatmárnémeti, köznapi nevén Szatmár (, román népnyelvben Sătmar, , héberül és jiddisül סאטמאר [Szákmer illetve Szátmer]) város Romániában, a Partiumban. Az egykori Szatmár vármegye és a mai Szatmár megye névadója, 1968 óta székhelye. A Szamos egyik kiszáradt ága által elválasztott Szatmár és Németi 1715-ben egyesült és szabad királyi város lett.

Fekvése Az Alföld északkeleti szélén, a Szatmári-síkságon, a Szamos két partján, Románia legészaknyugatibb megyeközpontjaként, Nagyváradtól 135 km-re északkeletre fekszik. A legközelebbi település Magyarország mai területéről Csengersima (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) 14 km-re.

Nevének eredete A Szatmár helynév személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynévben valószínűleg a sat- tő rejtőzik, minek jelentése „elad, kereskedik”. (Vesd össze: szatócs, Szatymaz.) A Németi helynév német telepesek lakóhelyére utal.

Anonymus szerint a Salzmarkt-ból (sópiacból) eredhetett neve, ezt tanusítja a több évszázadból ránk maradt adat, miszerint Désről a Szamoson tutajon szállították a sót. Román neve a magyarból való, hagyományosan Sătmar, majd 1925-ben románosították a satu[l] mare (= nagy falu) szóösszetételre. Ma a város nevét hivatalosan és a román köznyelvben is leginkább Satu Mareként említik, de a hagyományos Sătmar megnevezés tovább él a népnyelvben, illetve a város nevének toldalékolt változataiban (pl. szatmári = sătmărean).

Története bélyegkép|jobbra|250px|Szatmárnémeti régi képe egy metszeten Szatmárt már Anonymus is említette elbeszélésében, mely szerint a honfoglaláskor Szabolcs és Tas vezérek Szatmár várához érve azt három napi ostrom után győzedelmesen bevették.

1150-ben Zothmar néven említik először. 1000 körül Gizella királyné királyi vadászokat telepített a környékre, akik megalapították „Németi” települést.

1162–1172 körül III. István király a vám- és más jövedelmeit a Szentjobbi apátságnak adta.

Árpád-kori várát a tatárok 1241-ben lerombolták.

Szatmár és Németi a szatmári várral együtt a tatárjárás után nem sokkal újjáépült és virágzásnak indult.

1247-ben István ifjabb király itt alakította ki székhelyét, az évben már itt adta ki oklevelét például Panyola község felosztásáról.

1264-ben V. István magyar király a szatmári vendégnépeknek a (székes)fehérváriakéhoz hasonló kiváltságokat adott a bíróválasztásra és a bíráskodásra, a bor- és a posztóárusításra, a papválasztásra vonatkozóan.

1291-ben III. András király, majd 1310-ben Károly Róbert király is megerősítette a szatmári polgárok még V. Istvántól kapott szabadságlevelét, mely szerint a fehérvári polgárokéhoz hasonló kiváltságokat élveztek a szatmáriak is.

1543-ban I. Ferdinánd király Szatmárt és Németit a három Somlyai Báthory testvérnek; Andrásnak, Kristófnak és Istvánnak adományozta „örök birtokul”.

A Báthoryak a Szamos-folyó vizének Szatmár fölött új medret ásattak, mely az egész várost mint szigetet vette körül. A város mellett, a szigeten belül pedig hatalmas földvárat építettek. A vár sáncait hatalmas szálfák és vesszőfonatok tartották össze, és bástyái is földdel voltak megtömve. A váron kívül mély árok húzódott, amely a Szamosból nyerte a vizet. Hogy a várat ne lehessen egykönnyen megközelíteni, a várárok jegét télen is állandóan vágták.

A várost palánk (magas deszkakerítés) vette körül, kívülről megtapasztva, hogy a tűznek ellenálljon. Ez a kezdetlegesnek tűnő erődítési mód azonban biztonságot nyújtott az olyan ostromló seregek ellen, mint a felkelő csapatok vagy a portyázó törökök, melyeknek nem voltak ágyúi. balra|bélyegkép|407x407px|Szatmárnémeti eredeti román neve (ami a magyarból lett átírva) egy olajprésen, amit a Princz-testvérek vasöntöde és gépgyár készített 1411-ben Zsigmond király Brankovics György szerb despotának adta cserébe Nándorfehérvárért Szatmár és Németi városokat is vámjával és tartozékaival együtt.

1460-ban Szatmár ismét királyi birtok volt, Mátyás király halála után fiáé, Corvin Jánosé, majd Szapolyai Imre birtoka lett. Később János Zsigmond foglalta el, majd a lengyelek égették fel. 1661-ben a törökök pusztították el, 1676-ban I. Apafi Mihály sikertelenül ostromolta, végül a 18. században lerombolták a várat, nyoma sem maradt.

1711. április 30-án itt, a Vécsey-házban írták alá a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békét. 1802-ben az erdélyi egyházmegyéből hasították ki a szatmári egyházmegyét, melynek székhelye lett. 1910-ben 34 892 lakosából 33 094 magyar, 986 román és 629 német volt. Ugyanekkor számba vették a lakosság felekezeti összetételét is: a polgárok között 13 418 református, 7194 izraelita, 6998 római katolikus, 6977 görögkatolikus, 236 ágostai evangélikus, 55 görögkeleti (ortodox) és 9 unitárius volt. bélyegkép|jobbra|250px|A Deák (ma Libertății) tér 1917 körül

1970. május 14-én a Szamos áttörte a töltést és hatalmas árvíz pusztított a városban. Ezt dokumentálja az Epopee pe Someș című könyv.Emberek az áradatban – Szatmár.ro, 2010. május 14.

1987. január 15-én az Unio bányagépgyártó üzem mozdonyszerelő részlegének épülete összedőlt a tetőn felgyűlt hó súlyától. Sokan meghaltak. Az esetet az újságok nem írhatták meg, és a szemtanúkat figyelmeztette a Securitate, hogy a titoktartás állampolgári kötelességük.A bányagépgyári baleset részletei – Hhrf.org

1989. március 11-én a 15 éves Pécsi Norbert Artúr a határ közelében kerékpározott, amikor egy román határőr agyonlőtte.Névmutató: Pécsi Norbert Artúr – In: Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2006

Népesség

1992-ben társközségével együtt 131 987 lakosából 72 708 román, 54 013 (40,92%) magyar, 3684 német és 1126 cigány volt.

A vallási megoszlás pedig: 58 398 fő görögkeleti (román) ortodox, 27 706 református, 27 178 római katolikus, 13 570 görögkatolikus, 89 unitárius, 73 ágostai evangélikus, 58 izraelita, 1408 pünkösdista, 557 baptista, 215 adventista, 91 ateista, 289 vallás nélküli volt, 184 fő pedig nem nyilatkozott.

2002-ben 115 142 lakosából 66 746 fő (58,0%) román, 47 209 (41,0%) magyar, 618 (0,5%) német, 265 (0,2%) cigány anyanyelvű.

2011-ben 102 411 lakosából 55 311 fő (54,0%) román, 37 611 (36,7%) magyar, 244 (0,2%) cigány, 286 (0,2%) német, 220 (0,2%) egyéb. 8739 fő (8,5%) nem nyilatkozott hovatartozásáról. Ez utóbbi tényező miatt a magyarság valós számaránya 39-40%-ra tehető.

Politika 2008–2012 között Szatmárnémetiben az országosan is a legjelentősebbnek számító négy parlamenti párt jelentette a város legfontosabb politikai tényezőit, az országostól azonban eltérő volt ezek helyi jelentősége. Akárcsak a megye egészében, a városban is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt a legjelentősebb politikai erő. Ők adták a város polgármesterén (Ilyés Gyula) kívül az egyik alpolgármestert is (Kereskényi Gábor), megyei szinten pedig a tanácselnököt (Csehi Árpád). Szatmárnémeti városi (helyi) tanácsában relatív többséggel rendelkeztek, a megyei tanácsban pedig abszolút többséget értek el.

Az RMDSZ-nek helyi szinten a Nemzeti Liberális Párt (PNL) (korábbi parlamenti koalíciós partnere) képezte legfőbb politikai szövetségesét. A nemzeti liberálisok a helyhatósági választásokon nem indítottak ellenjelöltet a másodszor megválasztott Ilyés Gyula ellen, és őt támogatták (szemben a többi román párttal, melyek dr. Costel Dorel Coica mögött sorakoztak fel). A nemzeti liberálisok támogatásával az RMDSZ-es Ilyés Gyula közel 60%-ot ért el a második fordulóban, mintegy tíz százalékos fölénnyel megelőzve ellenfelét. A nemzeti liberálisok támogatásáért cserébe az RMDSZ nekik ajánlotta fel a város egyik alpolgármesteri helyét, melyet Albu Adrian foglalt el.

A Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt (PSD) által létrehozott Szociálliberális Unió (USL) 2012. január 15-étől kezdődően kormányellenes tüntetéseket szervezett.

2012. február 25-én megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), így a 2012-es romániai önkormányzati választáson már három magyar párt indult (RMDSZ, MPP, EMNP). Az EMNP-nek azonban nem az RMDSZ, hanem az MPP szavazóinak egy részét sikerült csak maga mellé állítania.Szász Jenő támogatja az EMNP és az MPP együttműködését – Erdély.ma, 2012. március 5.

A 2012-es önkormányzati és parlamenti választásokon a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt országos szintű választási szövetségben indult Szociálliberális Unió néven, aminek következtében a korábban megoszló román szavazatok jelentős részét egyben tudta tartani, az országos politikában keletkező, a pártszövetségnek kedvező körülmények hatására pedig nagy arányban tudott mozgósítani is. Szatmárnémetiben és Szatmár megyében, akárcsak más vegyes lakosságú településeken és megyei önkormányzatokban, ahol a magyarságot képviselő RMDSZ hagyományosan relatív többséggel rendelkezett korábban, a Szociálliberális Unió egyesült erőinek sikerült legyőzniük a magyar érdekképviselet. Szatmárnémetiben a harmadik polgármesteri mandátumáért induló Ilyés Gyula polgármester, noha a korábbi választáson összegyűjtött voksoknál sikerült több szavazatot szerznie, alulmaradt a Szociálliberális Unió szociáldemokrata jelöltjével, Costel Dorel Coicával szemben (megyei szinten is hasonló okokból szenvedett vereséget az RMDSZ jelöltje, Csehi Árpád a Szociálliberális Unió színeiben induló nemzeti liberális jelölttel, Adrian Șteffel szemben). A város és a megye vezetését egyidejűleg elvesztő magyar érdekképviselet számára további hátrányt okozott, hogy a jelentős magyarsággal rendelkező településeken korábban egyfajta íratlan szabályként fennálló hagyománnyal szakítva, a Szociálliberális Unió egy alpolgármesteri széket sem ajánlott fel a szövetségnek, így a magyarság képviselői nélkül alakult meg az új városvezetés. A két alpolgármesteri széket a pártszövetséget alkotó két nagy politikai erő egy-egy politikusa, a szociáldemokrata Radu Roca és a nemzeti liberális Marcela Papici foglalhatta el.

Hosszú viták és a törékeny pártszövetségben keletkezett repedések következtében 2014 februárjában a Szociálliberális Unió országos kormánykoalíciója felbomlott, miután a szociáldemokrata kormányfő, Victor Ponta nem volt hajlandó miniszterelnök-helyettessé kinevezni a Nemzeti Liberális Párt akkori alelnökét, Klaus Johannis későbbi államfőt. A felbomló koalíció nyomán a Szociáldemokrata Párt egyedül folytatta a kormányzást, a Nemzeti Liberális Párt pedig ellenzékbe vonult, és az elnöki székért is versenybe szálló kormányfő által korábban visszautasított Klaus Johannist indította el az elnökválasztásokon, aki legyőzve ellenfelét Románia első liberális államfője lett (egyben az első kisebbségi, erdélyi szász származású államfő az ország történelmében).

Szatmárnémetiben az országos politika szintjén beállt változások késleltetve éreztették hatásukat, mivel a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt helyi és megyei vezetői úgy határoztak, helyi szinteken fenntartják a két párt koalícióját, amelynek így csak a Nemzeti Liberális Párt tényleges szétesése vetett véget. A koalíciós kormányzás hívei Călin Popescu-Tăriceanu vezetésével már februárban bejelentették kilépésüket a Nemzeti Liberális Pártból, és 2014 július 3-án hivatalosan is létrehozták a Liberális Reform Pártot (mely nem állt kapcsolatban a Molovai Köztársaság azonos nevű román pártjával, melytől a nevét kölcsönözte), 2015. július 19-én pedig a Konzervatív Párttal egyesülve megalapították a Liberálisok és Demokraták Szövetségét. A Nemzeti Liberális Párt jobboldali ellenzéki erői, a szociáldemokratákkal rokonszenvező koalíció-pártiak távozását követően, még 2014-ben egyesültek a Demokrata Liberális Párttal, megőrizve a nagyobb történelmi hagyományokra visszatekintő Nemzeti Liberális Párt elnevezést. Ezek a változások helyi szinten is átalakították a politikai erőviszonyokat, mivel a Szociálliberális Unió felbomlása és a Nemzeti Liberális Párt kettészakadása nyomán az RMDSZ újra megerősödött a helyi és megyei politikában.