A Dallara 3087 egy Formula–3000-es versenyautó, melyet az EuroVenturini és a Forti Corse csapat versenyeztetett az 1987-es nemzetközi Formula–3000 bajnokság során. Az autót a BMS Scuderia Italia csapat is használta az 1988-as Formula–1 világbajnokság idénynyitó, brazil futamán. Egyetlen pilótája Alex Caffi volt.
Fejlesztése Giuseppe Lucchini olasz acélmágnás és motorsportrajongó volt, aki Scuderia Italia néven már az olasz ralibajnokságban és a túraautó-világbajnokságban is indított csapatot. 1988-ban úgy döntött, hogy beszáll a Formula–1-be is, és ehhez a Dallara segítségét kérte, hogy tervezzék meg az első autójukat.
A tervezett F188-as kasztni nem készült el időben. A csapatot azonban kötötte a kötelezettségvállalás, miszerint a szezon minden egyes versenyén rajthoz kellett állniuk. Ennek érdekében a Dallara 3087-es kasztni bevetése mellett döntöttek, egyetlen verseny erejéig. Ezt az autót a Formula–3000-ben két csapat is használta, kis átalakítással pedig a Formula–1-ben is használhatóvá vált. Motorikusan is sokkal gyengéb volt, mint a többi autó, hiszen az elavult Ford-Cosworth DFV motort kapta meg, amely csak 3 literes volt, ellentétben a többi csapat 3,5 literes motorjával.
Versenyben A Formula–3000-ben több versenyző is vezette a két csapatnál, de csak Marco Apicella volt, aki a bajnokság összes futamán versenyzett vele. Spában pontot is tudott szerezni vele az EuroVenturini csapatnak, miután piros zászlóval megszakították a versenyt Alfonso de Vinuesa és Luis Pérez-Sala hatalmas balesete után. A Forti még 1988-ban is használta a kasztnit, de ők egyik idényben sem szereztek vele egyetlen pontot sem.
Az 1988-as Formula–1 brazil nagydíjra átalakított autó átment a technikai ellenőrzésen, így Caffi részt vehetett a prekvalifikáción. Természetesen nagy reményeket nem lehetett fűzni a szerepléséhez: a legutolsó helyen végzett, 18 másodperccel lemaradva a pole-időhöz képest.
Az autó volt a Formula–1 történetében az utolsó, amely nem Formula–1-es autóként vett részt a világbajnokság bármelyik futamán, továbbá az utolsó, amely a valaha oly elterjedt Ford-Cosworth DFV motort használta.
Eredmények
Formula–3000-es eredménylista (1987) PilótaCsapatSILVLLSPAPAUDONPERBRHBIRIMOBUGJARMarco ApicellaEuroVenturini241518KI14522KI21724KI30NK221313KI132415197 Jari Nurminen27NK231330NK25NKGuido Daccò231235NK - - - - - - - -Nicola Tesini - - - - - - - - - - - - - -35NK33NK - - - -Nicola LariniForti Corse - - - - - - - - - -9KI2516 - -20KI - -24KI
Formula–1-es eredménylista ÉvCsapatMotorGumikPilóták12345678910111213141516PontokHelyezés1988BMS Scuderia ItaliaFord-Cosworth DFVBRASMRMONMEXCANDETFRAGBRGERHUNBELITAPORESPJPNAUS0-Alex CaffiNPK † - nem fejezte be a futamot, de rangsorolták, mert teljesítette a versenytáv 90 százalékát
Forráshivatkozások
Kategória:1988-as Formula–1-es autók Kategória:Formula–3000-es versenyautók