Del McCoury, amerikai bluegrass zenész. A Del McCoury Band vezetőjeként gitározik és énekel két fiával, Ronnie McCouryval és Rob McCouryval, akik mandolinon, illetve bendzsón játszanak. 2003-ban a Grand Ole Opry tagja lett. 2010 júniusában a National Endowment for the Arts-tól életműdíjat kapott, 2011-ben pedig beválasztották a International Bluegrass Music Hall of Fame-be.

Pályafutása McCoury Bakersville-ben, Észak-Karolinában született. Édesanyja, Hazel, énekelt és több hangszeren is játszott. Testvére megtanította gitározni, és ez felkeltette érdeklődését a bluegrass zene iránt.

A McCoury család 1941-ben Pennsylvaniába költözött.

Earl Scruggs segítségével megtanult bendzsón is játszani. Megvette első bendzsója egy Gibson volt. Ekkor catlakozott a The Stevens Brothers zenekarhoz. Később Keith Danielsszel és a Blue Ridge Ramblersszel játszott. 1962-ben felvettek egy albumot az Empire kiadónál. Még ugyanebben az évben besorozták a hadseregbe, de orvosi tanácsra leszerelt.

Melvin Howell-el és a Franklin County Boys-szal, valamint Jack Cooke-kal és a Virginia Mountain Boys-szal játszott. 1963-ban csatlakozott a Bill Monroe The Blue Grass Boys zenekarhoz. Nákuk McCoury gitározott és énekelt. Többször is felléptek a Grand Ole Opryban és hat dalt vettek fel a Decca Recordsnak.

1964-ben hagyta el Monroe zenekarát. Kaliforniában a Golden State Boysban és a Shady Valley Boysban játszott, de júniusban hazatért, hogy apjával egy fakitermelésen dolgozzon, miközben hétvégi fellépéseket tartott Marylandben, Virginiában és Pennsylvaniában.

1967 decemberében felvette első albumát, a Del McCoury Sings Bluegrass-t. Az 1980-as években fiai elkezdtek vele fellépni. Tad Marks hegedűs és Mike Brantley basszusgitáros az 1990-es évek elején csatlakozott zenekarához.

McCoury zenekara turnézott az Egyesült Államokban. Ahogy elkezdték felhívni magukra a figyelmet, Nashville-be költöztek. McCoury 2003 októberében lett a Grand Ole Opry tagja. 2009. május 3-án a Madison Square Gardenben megrendezett Clearwater Concert számos fellépője között volt. Az esemény Pete Seeger 90. születésnapját ünnepelte.

2010. júniusában McCoury életműdíjat kapott a National Endowment for the Arts-tól, ami a 25 000 dollár díjat is jelentett. 2012-ben csatlakozott az Independent Music Awards zsűrijéhez, hogy segítse a független zenészek karrierjét.

Diszkográfia

Szólóalbumok 1968: Del McCoury Sings Bluegrass 1971: Livin' on the Mountain 1971: Collector's Special (Grassound) 1974: Our Kind of Grass 1975: Del McCoury 1988: Don't Stop The Music 1993: A Deeper Shade of Blue 2002: I Wonder Where You Are Tonight 2005: Classic Bluegrass

Del McCoury Band 1992: Blue Side of Town 1993: A Deeper Shade of Blue 1996: The Cold Hard Facts 1999: The Mountain]] (with Steve Earle) 1999: The Family 2001: Del and the Boys 2003: It's Just the Night 2005: The Company We Keep 2006: The Promised Land 2008: Moneyland 2009: Family Circle 2011: American Legacies (with the Preservation Hall Jazz Band) 2012: Old Memories 2013: The Streets of Baltimore 2016: Del and Woody Guthrie 2017: Del McCoury Still Sings Bluegrass 2018: Almost Proud 2024: Songs of Love and Life

Díjai International Bluegrass Music Hall of Fame National Endowment for the Arts: Életműdíj

Jegyzetek

Források https://www.facebook.com/TheDelMcCouryBand/ https://www.opry.com/artists/del-mccoury https://delmccouryanddixiepals.bandcamp.com/album/classic-bluegrass Del McCoury

Fordítás

Kategória:Amerikai zenészek Kategória:1939-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:New York-iak Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Amerikai gitárosok