A sportmászás a nyári olimpiai játékokon a 2020-as tokiói olimpia óta szerepel.
Férfiaknál és nőknél is két kategóriában osztanak érmeket. Az egyik a kombinált versenyszám, amely során ügyességi mászásban (boulder) négy pályán kell teljesíteniük a versenyzőknek, és egy fordulóban nehézségi mászásban (lead) is helyt kell állniuk. A másik kategória a gyorsasági mászás, amely során a legrövidebb idő alatt kell egy 15 méter magas fal tetejét elérni.
Története A Nemzetközi Sportmászó Szövetség 2015-ben javasolta a 2020-as tokiói olimpia szervezőbizottságának a sportág olimpiai felvételét. 2016-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága támogatta a javaslatot, amelyben a sportmászás mellett a karate, gördeszkázás, hullámlovaglás és a baseball felvételét indítványozták a 2020-as olimpiára. A NOB végül 2016 augusztusi kongresszusán fogadta el a javaslatot.
A tokiói olimpián a sportág három szakágát, a gyorsasági, az ügyességi (boulder) és a nehézségi (lead) mászást egyesítve kombinált versenyszámban rendeztek versenyt a férfiaknál és a nőknél is. Ezt a formátumot többen kritizálták, mivel főleg a gyorsasági szakág teljesen más képességeket igényel, mint a másik kettő. A Nemzetközi Sportmászó Szövetség azzal indokolta a kombinált olimpiai szám létjogosultságát, hogy a NOB-tól csak egy érmes eseményre kaptak lehetőséget nemenként és a gyorsasági számot nem akarták kihagyni a műsorból semmiképpen. A versenyszám az előzetes kritikák ellenére pozitív visszajelzéseket kapott és a következő, 2024-es párizsi olimpiára két érmes versenyre kapott lehetőséget a sportág, így a gyorsasági szakág versenyét külön tudták megrendezni. A 2028-as Los Angeles-i olimpián mindhárom szakág külön érmes versenyt kap.
Éremtáblázat Az alábbi táblázat tartalmazza a sportmászásban nyert olimpiai érmeket országonként 2024-ig bezárólag. 1.20022.10123.1000100110016.021302138.02029.0033
Jegyzetek
Források
Kategória:Sportágak a nyári olimpiai játékokon