Bryan Tetsadong Marceau Mbeumo (Avallon, Yonne, 1999. augusztus 7. –) kameruni válogatott labdarúgó, a Manchester United játékosa.

Mbeumo Franciaországban született, az ES Troyes AC akadémiáján nevelkedett, mielőtt 2018-ban a klub felnőtt csapatába került volna, 2019-ben igazolta le a másodosztályú Brentford, ahol 2021-ben feljutott a Premier League-be. Az évek során kiemelkedő játékos lett, a 2024–2025-ös szezont húsz bajnoki góllal, a negyedik legtöbbel zárta, Yoane Wissával együtt 39 gólt lőtt.

Ugyan utánpótlás szinten szülőhazáját képviselte, 2022-ben behívták a kameruni válogatottba, az év végi világbajnokságon háromszor is pályára lépett.

Pályafutása

Klubcsapatokban

Troyes Mbeumo 14 évesen csatlakozott a Troyes csapatához, a 2016–2017-es szezonban kezdett el a második csapatban játszani, 2018-ban megnyerte az U19-es csapattal a Coupe Gambardellát, kétszer is betalált a Stade de France-ban szervezett döntőben.

2018. február 17-én mutatkozott be a francia élvonalban a Metz ellen, a 2017–2018-as szezonban még háromszor játszott, amely végén kiesett a Troyes. A következő évadban fontos kezdőjátékos lett, 40 mérkőzésen tizenegyszer talált be, a Troyes a rájátszás elődöntőjéig jutott a szezonban. 2019 augusztusában hagyta el a csapatot, 46 mérkőzésen 12 szerzett góllal.

Brentford A Brentford 2019. augusztus 5-én szerződtette le Mbeumót klubrekordnak számító 5,8 millió fontért, öt éves szerződést írt alá. A 2019–2020-as szezonban 47 mérkőzésen 16 gólt szerzett, a Brentford eljutott a rájátszás döntőjéig, de itt kikaptak a Fulhamtől. Jelölték az EFL Év játékosa, illetve az Év fiatal játékosa díjra.

A 2020–2021-es Covid19-pandémia által befolyásolt szezonban visszaestek gólszerzői teljesítményei, de tíz gólpasszának következtében ismét jelölték az év játékosának. A szezont végül nyolc góllal zárta 49 mérkőzésen, és a Brentford ezúttal megnyerte a rájátszást, feljutott a Premier League-be.

Első szezonját a Premier League-ben Ivan Toney mellett játszva kezdte meg, első tizenegy meccsén két gólja volt. 2022. január 8-án megszerezte pályafutása első mesterhármasát a Port Vale ellen az FA-Kupában, amely egyben az első volt a Brentford történetében, amelyet egy cserejátékos rúgott. Három héttel később új, négyéves szerződést írt alá. A 2021–2022-es szezont nyolc találattal zárta 38 mérkőzésen, illetve Raphinhával együtt rekordnak számító hétszer találta el a kapufát (ezt pár évvel később Darwin Núñez megdöntötte).

A 2022–2023-as szezon felkészülési időszakában többször játszott szárnyhátvédként a Brentford 3–4–3-as felállásában. Összességében 39 alkalommal lépett pályára, kilencszer talált be az idényben, amely több, mint kétszer annyi volt, mint előző szezonjában. A következő évadot a támadóhármas jobb oldalán kezdte Yoane Wissa és Kevin Schade mellett, augusztustól októberig első hét bajnokiján ötször is gólt szerzett, augusztusban és októberben is jelölték a hónap játékosa díjra. A sportfogadás miatt felfüggesztett Ivan Toney távollétében a csapat első számú tizenegyesrúgója lett. Még két gólt lőtt, mielőtt ki kellett hagynia három hónapot egy bokasérülés következtében. A szezont 27 pályára lépéssel és kilenc góllal zárta.

Azt követően, hogy Toney elhagyta a csapatot és az újonnan igazolt Igor Thiago megsérült, Mbeumo és Wissa lettek a csapat legfontosabb támadói, a 2024–2025-ös szezonban robbant be igazán a köztudatba. Augusztusban, októberben, majd januárban ismét jelölték a Premier League hónap játékosa díjára. Októberben a PFA is jelölte a hónap legjobbjának. Az idényt a Brentford a tizedik helyen zárta, második legjobb eredményük feljutásuk óta, míg Mbeumo húsz gólt szerzett a bajnokságban, negyedik volt a gólkirályi versenyben.

Manchester United 2025. július 21-én jelentette be az angol rekordbajnok Manchester United hogy 65 millió angol font értékben leigazolta a kameruni támadót. Augusztus 17-én mutatkozott be a csapatban, az Arsenal elleni bajnokin. Augusztus 27-én rúgta első gólját, a Grimsby Town ellen a ligakupában. Három nappal később első Premier League-gólját is megszerezte, a Burnley ellen. A találatot később a United hónapja legjobbjának választották, illetve a legjobb játékos díjat is megkapta a csapat rajongóitól. Október 25-én duplázott a Brighton & Hove Albion elleni 4–2-es győzelem során. A forduló játékosának választották. Októberre a hónap játékosának választották a Premier League-ben.

Magánélete Francia anya és kameruni apa gyermekeként Franciaországban született. Hobbijai közé tartozik a sakk és a zongorázás.

Statisztika

Klubcsapatokban Frissítve: 2025. október 25. CsapatSzezonBajnokságKupaLigakupaEgyébÖsszesenOsztályGólokGólokGólokGólokGólokTroyes II2016–2017CFA 2125―――1252017–2018Championnat National 3219―――219Összesen3314―――3314Troyes2017–2018Ligue 1400000―402018–2019Ligue 2351010311040112019–202021―――21Összesen41111031104612Brentford2019–2020Championship421510103147162020–20214480020304982021–2022Premier League3541321―3882022–20233890010―3992023–20242590020―2792024–202538201030―4220Összesen22265331116124270Manchester United2025–2026Premier League940011—105Összesen94001100105Karrier összesen305944315371331101

A válogatottban Frissítve: 2025. október 8. VálogatottÉvPályára lépésekGólok202260202383202462202552Összesen256

Sikerek és díjak

Brentford EFL Championship-rájátszás: 2021

Egyéni Premier League – A szezon csapata: 2024–2025 Premier League – A hónap játékosa díj: 2025. október Manchester United – A hónap játékosa: 2025. augusztus, 2025. október Manchester United – A hónap gólja: 2025. augusztus

Jegyzetek

Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kameruni labdarúgók Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Ligue 2 labdarúgói Kategória:A Troyes AC labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Brentford labdarúgói Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói