A Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten 1999-ben bemutatott magyar filmszatíra Jancsó Miklós rendezésében, mely a Kreatív Média Műhely produkciójában készült. A történetet Jancsó és állandó forgatókönyvírója, Hernádi Gyula, illetve Grunwalsky Ferenc operatőr közösen jegyzik. A rendező „ezredfordulós hexológiájának” első része, amely számos szempontból is váratlan és radikális stílusváltást jelentett. Jancsó Miklós több évtizedes pályáját eddig meghatározó metaforikus-stilizált elbeszélési formát és absztrakt megjelenítéseket, amiket hosszú megszakítás nélküli snittekben és aprólékosan megkomponált koreográfiákban tárta a nagyérdemű elé, ebben a filmben felváltották a kézi kamerás felvételek, miközben a nagytotálok, közeli és szuper-közeli felvételek váltják egymást, időnként klipszerű könnyűzenei betétek is megjelennek. A szereplők a stilizált dialógusok helyett köznapi, profán szövegeket kaptak, illetve számos jelenetben improvizálhattak is.

Történet A film az új demokratikus-kapitalista rendszer első évtizedére reflektál groteszk és abszurd formában. A két központi alak, Kapa (Mucsi Zoltán) és Pepe (Scherer Péter), mint két burleszkfigura. A karakterek az egyik szerzőtárs, Grunwalsky Ferenc korábban Szomjas Györggyel közös filmjeiből (Roncsfilm, Gengszterfilm) érkeztek, számos esztétikai megoldással együtt. A film kaotikus világából a magyarországi rendszerváltás során kibontakozott vadkapitalizmus portréja jelenik meg, amelyben a szereplők folyamatos identitásváltásával mutatja meg, ahogyan az érdekviszonyok mindent felülírnak. Végül azonban mindenki ugyanott és ugyanúgy végzi.

Cselekmény Két sírásó Kapa (Mucsi Zoltán) és Pepe (Scherer Péter) a temetőben talál két idős férfit Miki bácsit (Jancsó Miklós) és Gyula bácsit (Hernádi Gyula) kik a holtak közt filozofálnak az életről, és nem igazán akarnak élni azzal a kiváltságukkal, hogy a film bármelyik pontját úgy írhatják át, ahogy akarják. Inkább csak pipázgatnak. A harmadik sírásó, Józsi (Szarvas József) megházasodik, de az esküvőn lelövi a feleségét. Az események a dalnok éneklésével együtt úgy felgyorsulnak, hogy Pepével együtt mi is a fejünket kapkodjuk. Az alkotókat megölik, de feltámadnak, Kapából előbb cégvezető családapa lesz, aki átlát Zsoltika és Anger tervén kinyírva őket, ezután gengszterfőnök, aki lelöveti Pepét. A sírásó utolsó kívánsága, hogy cseréljék ki Salamon király és az ő nevét a Bibliában. Végül Ganxta Zolee és Lovasi András is énekel, és Pepe fehér lovon vágtat a szebb világ felé, a rendező meg elázik...

Szereplők

Ajánlás „Mondja, kedves nézőnk, néhanapján elgondolkodik-e azon, milyen is a világ? Igen? Jaj, ne tegye! Élje az életét! Élje a mindennapokat! Legyen vidám és boldog! Nem az? Erőltesse meg magát, ne törődjön semmivel! Nézze, az emberen kívül minden állat tudja: a legfontosabb az életben, élvezni azt. No, ez a filmünk kicsit hozzásegíti.” (Jancsó Miklós)

A sorozat filmjei Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1999) Anyád! A szúnyogok (2000) Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél (2001) Kelj fel, komám, ne aludjál! (2002) A mohácsi vész (2004) Ede megevé ebédem (2006)

A rendező személyén kívül az alábbiak közös pontok:

mindegyiket Grunwalsky Ferenc fényképezte mindegyikben játszik Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Vasvári Emese, Kovács Zsolt, Moldvai Kiss Andrea és Lovasi András, utóbbi révén (ő a dalnok figurája a filmekben) mindegyik filmben többször hallható dal a Kispál és a Borz zenekartól, ti. Lovasi a zenekar szövegírója és énekese mindegyik a Hernádi–Jancsó–Grunwalsky-alapötletből készült mindegyikre jellemző az improvizatív játékstílus.

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1999 filmjei Kategória:Jancsó Miklós-filmek Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:Magyar filmszatírák Kategória:Magyar filmvígjátékok Kategória:Budapest Film-filmek