Galadriel J. R. R. Tolkien világhírű angol fantasy-író regényeinek szereplője, az író által teremtett világ, Középfölde lakója, aki a középföldi tündék legszebb megmaradt birodalma, Lothlórien királynőjeként uralkodott, mígnem a Harmadkor végén visszahajózott Halhatatlanföldre. Karaktere megjelenik "A Gyűrűk Ura", "A szilmarilok", illetve a "Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről" című könyvekben. Peter Jackson új-zélandi rendező filmadaptációiban Cate Blanchett ausztrál színésznő alakítja, "A Hatalom Gyűrűi" című sorozatban pedig Morfydd Clark.

A mitológia szerint előkelő nemesi származású, ugyanis részben nolda, részben teler - Finwë és Olwë királyok unokája. Valamikor a noldák lázadásának prominens képviselője volt, és az Első Kor során közöttük volt, amikor azok elhagyták Valinort és Középföldére mentek. Itt tartózkodása alatt Lothlórien úrnője lett férjével, Celebornnal. Lányuk, Celebrian lett később Elrond felesége és Arwen, Elladan, valamint Elrohir anyja. Tolkien úgy írta le őt, mint a leghatalmasabb és legszebb tündét, aki Gil-galad halála után Középföldén maradt.

Neveiről Apai és anyai nevei

Apai, illetve anyai nevén eredetileg Artanisnak, avagy Nerwennek nevezték (ld. lentebb), és egészen a másodkor elejéig ezeket (ezek egyikét, esetleg mindkettőt) használta.<ref>A Gyűrű keresése, Szukits kiad. 257. és 292. o.</ref>

Ragadványneve(i)

Kedvesétől, Celeborntól, valószínűleg még Doriathban az Al(a)táriel nevet kapta. Egészen pontosan Celeborn a teler nyelvjárású Altáriel nevet adta neki, de Galadriel eleinte ennek quenya változatát, az Alatárielt (vagy ennek sinda tükörfordítását, a Galadrielt) használta szívesebben. Ennek egyik alkotóeleme A szilmarilok Függeléke szerintL.o. a kal- gyökről írt jegyzetet, 372. o. a quenya alata (sugárzás) és rig (koszorú) gyökök, és természetesen a nőnemet jelölő "(i)el" végződés. A név hozzávetőleges jelentése tehát kb. „(arany)fény(ű) lány” vagy „sugárzó lány”, Tolkien szó szerintibb értelmezése szerint „sugárral koszorúzott lány”. A név minden bizonnyal a lány hajának színére utal, melyet anyja nemzetségétől örökölt, s melynek a tündék szerte Ardán a csodájára jártak, noha az Óidőket nem ismerő középföldi népek később másképp magyarázták az összetételt. Galadhriknak, avagy „a fák népének” nevezték ugyanis a lórieni tündéket (akik nemcsak a fák között, hanem a fákra is épített szállásokon laktak), és úgy gondolták, a nevében valójában a sinda nyelv „galadh” (= fa) és nem a szintén sinda „galad” (= fény) gyök van elrejtve. Ez azonban tévedés, s így a „fás” etimológia helytelen; a lórieni tündék és barátaik sosem ejtették vagy írták úrnőjük nevét h-val.

Hogy régi nevei, és a quenya Al(a)táriel helyett a sinda megfelelő, a Galadriel alak lett ismertebb, az érthető, minthogy Doriath ura, Thingol király teler rokonai lemészárlóinak, a noldák nyelvét, azaz a quenyát betiltotta Doriathban, tehát valószínűtlen, hogy Galadriel az első kor elején nyilvánosan Alatárielnek nevezhette volna magát (ugyanezen okból, szüleitől eredő, szintén quenya nyelvű neveit sem igen használhatta). Doriathból távozva, más volt a helyzet; s a Befejezetlen regék említi, hogy régebbi nevei használatával csak viszonylag későn, Lórieni uralkodásuk idején hagyott fel végleg.

Élete Származása

A halhatatlanföldi időszámítás (f. é.)F.é.: Röv., a fák …-ik éve szerint a Fák 1362. évében született igen előkelő tünde családban. Nagyapja ugyanis Finwë volt, a noldák avagy nemestündék vagy bölcs-tündék (az Aranykor végén a Sötét Úr, Melkor által meggyilkolt) nagykirálya. A noldák az istenek (valák) Finwe által tolmácsolt hívására és az ő vezetése alatt vándoroltak Középföldéről Valinorba, Halhatatlanföldre, s részesültek a Fák fényében és bizonyos mértékig az istenek erejében és tudásában. Finwë kétszer is nősült, mert első felesége, a nolda Míriel (más néven Serinde) életereje elemésztődött minden idők legnagyobb, de legtöbb bajt okozó noldájának, Curufinwének avagy Fëanornak megszülésekor, s nem sokkal utána meghalt. Finwë második felesége a vanyák (szép-tündék; a Valinorba elsőként vándorló és onnan csak az Izzó Harag Háborújában visszatérő tünde-nép) leánya, Indis volt, akitől két fia született, Fingolfin és Finarfin. Finarfin, Galadriel apja az alqualondei (Valinor kikötővárosa) teler (vonakodó avagy parti-tündék, a harmadikként és vonakodva Valinorba vándorlók) tünde-király, Olwë lányát, Earwent vette feleségül. Galadriel az ötödik, legkisebb gyermekük és az egyetlen lányuk volt, s a fentiek szerint apai és anyai ágon is királyi vérből származott. Bátyjai Finrod, Orodreth, Angrod, és Aegnor.

Galadriel Valinorban A Gyűrűk Ura semmit, A szilmarilok pedig nagyon keveset mond Galadriel származásáról és valinori éveiről: az egymondatos beszámoló szerint Galadriel Finarfin és Earwen lánya, "Finwe házának legszebb virága; hajának aranya úgy ragyogott, mintha Laurelin fénye sugározna belőle".Ld. A szilmarilok Európa Kiadó, 1996: 70. o.

Tolkien életének utolsó éveiben többet foglalkozott Galadriel háttértörténetével. Létezik egy cím nélküli, igen késői és rövid esszéje, amely részletesebben beszámol származásáról és valinori cselekedeteiről.Ld. A Gyűrű keresése (Unfinished Tales); Szukits Könyvkiadó, Szeged, 1995; II. köt. 257. – 258. o.

Eszerint Galadrielt apja Artanisnak ("Nemesasszony"), anyja Nerwennek ("Férfiak lánya") nevezte,Ld. még Tünde névadási szokások mindkét elnevezés magas termetére és korán megnyilvánuló testi-lelki erejére utal. Fiatal korától a legszebb nolda nőként tartották számon, különösen aranyszínű, de ezüst fénnyel is csillogó haja miatt, amelyen egyesek szerint maguknak a Fáknak a fénye ragyogott vissza. Szépségét minden idők tündéi közt csak Lúthien múlta fölül – bár a kérdést joggal tartjuk vitatottnak.A Gyűrűk Ura, Gimli és Éomer vitája Lúthien hasonmásáról, Arwenről és Galadrielről Nemcsak a legszebb, de a legbölcsebb is volt a noldák között (észben, tudásban csak nagybátyja, Fëanor előzte meg, azonban annak öntörvényűsége nagyrészt, erőszakossága és önzése pedig teljességgel hiányzott belőle, s utóbbi tulajdonságai miatt Fëanor bölcsnek nem is igazán nevezhető). Összességében s képességeit tekintve Galadrielt mondhatjuk minden idők második legnagyobb noldájának.

Az említett esszé szerint továbbá Fëanor és Galadriel, ez a két kiemelkedő egyéniség egyáltalán nem szívelte egymást. Galadriel, aki empatikus képességei révén sokszor előre megérezte az eljövendő eseményeket,Ez a beleérző, mások lelkébe látást adó képesség egyébként a tündék asszonyaira általánosan jellemző volt, de Galadrielben az átlagnál kifejezettebben nyilvánult meg kezdettől fogva ösztönösen idegenkedett Fëanortól, mert lelkét és végzetét sötétnek látta. A tünde-hagyomány egy fennmaradt kis szelete szerint Fëanor Galadriel hajának fényéről vette az ötletet, hogy a Fák fényét drágakövekbe zárja (ezen alkotásai lettek a szilmarilok), s munkáihoz néhány hajszálat kért Galadrieltől (három alkalommal is), amit az mindannyiszor megtagadott tőle, mélyen megsértve ezzel heves vérmérsékletű ifjút. Ennek ellenére bizonyos részt vállalt a tüzes szellemű nolda vezér lázadásában.

A már említett esszé és más beszámolók szerint viszont a mindkét harcoló félhez közeli rokoni kapcsolatokkal fűződő Galadriel (noha Finarfin házához tartozott, akik a Szilmarilok szerint nem harcoltak) részt vett a harcban, de a Fëanor iránti ellenszenve és Olwéval való közeli rokonsága miatt a telerek oldalán. Ettől eltekintve végig a lázadók között volt, de most és később is, mindvégig egy olyan csoport élén, amit „Fëanor-ellenes frakciónak” nevezhetünk.

A valák úgy döntöttek, a testvérmészárlás miatt megbüntetik a noldákat. Közölték velük: ha most elhagyják Valinort és nem kérik bocsánatukat, soha nem jöhetnek vissza, átok fogja sújtani őket, rettenetes esküjük romlásba dönti Fëanor házát, és mindenkit, aki követi őket; s megjósolták nekik, hogy Középföldén szenvedés, nyomorúság, harc, árulás és erőszakos halál várja őket, azután pedig az Alvilág, Mandos sötétsége, s lelküknek akkor sem irgalmaznak, ha mindazok könyörögnek értük, akiket lemészároltak.A tündék lelke haláluk után Valinorba, Mandos alvilági csarnokaiba vándorol vissza, de egy idő után és a megfelelő alkalommal utódaikban újjászülethetnek. Valinort pedig elrejtik Melkor újabb támadásai s a világba belefáradt, megtört noldák visszatérése vagy segélykiáltásai elől. Ám csak Finarfin és népének egy része fordultak vissza Valinorba (többnyire még utódai, mint Finrod és Galadriel sem követték) és bocsánatot is nyertek, míg Fëanor és népe hajóra szállt. Mindannyian nem fértek a hajókra, így Fingolfin követői a Melkor által ideiglenesen homályba borított Valinorban maradtak, s látniuk kellett, hogy elárulták őket. Fëanor ugyanis parancsot adott a túlsó parton, hogy gyújtsák fel és süllyesszék a tengerbe a hajókat, s a lángok fénye egészen az egekig szállt.

Az elárultakra keserves út várt a járhatatlannak tartott jégsivatagban, a Helcaraxén át Középföldére. Az ezen való átkelés legalább akkora tett volt, mint egy dicső győzelem a Sötét Vala ellen. A szilmarilok szerint Galadriel az átkelés vezetői közt volt: ekkor vált világossá, hogy nemcsak származása szerint illeti meg a királyi méltóság. S bár távol maradt a lázadók bűneitől, távozása miatt őt is sújtotta a Valák Átka, s bizonyos mértékben a sorsukban is osztozott, mert Középföldén való uralkodása az idők múltával már inkább gyötrelmes volt, mint felhőtlenül boldog; ahogyan az megjövendöltetett.

Megjegyezzük, hogy élete utolsó hónapjaiban Tolkien, úgy tűnik, megpróbálta a karaktert „tisztázni” az ellentmondásos eseményekben való részvétel alól. Egy nagyrészt olvashatatlan jegyzetA Gyűrű keresése, Szukits kiad. 259. o. megerősíti „ádáz” részvételét a testvérháborúban Olwë oldalán (ez annyit jelent, hogy nem bűnös a mészárlásban, hiszen a valák a harcoló felek közül egyértelműen csak a noldák oldalán harcolókat vonták felelősségre). További eltérés, hogy Galadriel már jóval korábban tervezte volna a kivándorlást, ráadásul Celebornnal együtt (A szilmarilok kiadásra került szövege szerint Celebornnal csak Középföldén, Doriathban ismerkedik meg). Celeborn e változatban nem a sinda Thingol házanépéből való, amint azt a Gyűrűk Ura B függeléke írja; hanem Olwë unokája, s maga is Galadriellel együtt harcolt. Egy hajót sikerült is megmenteniük a noldáktól, s ezen menekültek el, s értek jóval a noldák előtt Középföldére, s nem Doriathban telepedtek le Thingolnál, hanem Círdan kikötőjében.Az Első Korban Círdan Brithombar és Eglarest kikötőit is uralta Beleriandban (vö. A szilmarilok, V. f.; 67. o.), tehát valószínűleg ezen helységek egyikében.

E változat szerint nem egészen világos, hogy távozásuk magukra vonta-e a Valák Átkát, s ha igen, akkor miért (Christopher Tolkien értelmezéseLd. uo. szerint, egyáltalán nem). Mindenesetre a Szilmarilok kiadott szövegébe Christopher Tolkien – akit ama mű Előszava szerint egyes kritikusok kvázi társírónak és nem pusztán egyszerű szerkesztőnek tartanak – nem egy ilyesfajta Galadriel-koncepciót illesztett. Christopher ezt többek között azzal indokolta,A Gyűrű keresése, 260. o. hogy a változtatás – bár véleménye szerint J. R. R. Tolkien egészen bizonyosan végrehajtotta volna, ha lehetőségei engedik – teljesen ellentmondott volna a Gyűrűk Ura B függelékének (amely szerint Celeborn doriathi sinda, nem pedig alqualondei teler tünde), de nehéz lett volna összeegyeztetni A szilmarilok magját alkotó többi elbeszéléssel is.