A Pápai Dohánygyár állami alapítású és fenntartású dohányipari cég és üzem volt Pápán 1892-től 1950-ig. Évtizedekig szivarokat készített, majd áttért a cigarettagyártásra is. Megszűnése után az épületeket más iparvállalatok használták, napjainkban (2025) üresen állnak.

Előzmények Magyarországon 1851-től, majd a kiegyezés után továbbra is a dohánygyártást csakis állami gyárak végezhették. A dohánymonopóliumra vonatkozó, a dohány termesztését, gyártását és forgalmazását átfogó alapvető hazai szabályokat az 1887. évi XLIV. törvénycikk határozta meg. A 19. század vége felé több állami dohánygyár alakult az országban, köztük 1892-ben Óbudán és Pápán is.

A dohánygyár története Pápán Tarczy Lajos, a Pápai Református Kollégium tanára, az MTA rendes tagja már az 1870-es években felvetette egy dohánygyár alapításának gondolatát, de erre csak később kerülhetett sor. A dohánygyár létesítése a pápai képviselő testület 1892. augusztus 22-i rendkívüli közgyűlésének egyik fő témája volt, melyről a Pápai Lapok „A magy. kir. dohányjövedék igazgatóságának átirata az ideiglenes szivargyár felállítása tárgyában” alcímmel számolt be.

A gyűlésen elnöklő helyettes polgármester előadta, hogy áprilisban Pápára látogatott a dohányjövedéki igazgató, és akkor „tanműhelyül a városi óvoda épület szemeltetett ki” két évre; azt is közölte, hogy a város költségén (500 frt) egy dohány szín felállítása szükséges. Továbbá javasolta, hogy intézzenek köszönő feliratot Wekerle Sándor pénzügyminiszterhez, „mivel ő volt annak intézője és megengedője, hogy városunkban, a városra nézve íly beláthatlan üdvös következményű intézmény állíttatott fel.” Mindezt a gyűlés elfogadta azzal, hogy az óvoda helyett az iparos tanoncok valamilyen intézményét vagy más alkalmasabb helyet jelöljenek ki. Egy hozzászóló javaslatát is jóváhagyták, hogy a felépítendő dohánygyár számára „szerezze meg a város vagy cserélje el azt a részt, amely a vasúthoz vezető útvonal [ma: Esterházy út] baloldalán egész a töltésig terjed.”

A lap következő számában rövid hír jelent meg a pápai ipartestület szeptember 3-i elöljárósági üléséről, melynek második napirendi pontja volt: „A pápai m. kir. dohánygyári vezetőség értesítése arról, hogy a dohánygyár működését f. évi augusztus hó 25-én megkezdette.” Az augusztus 22-i közgyűlésről a Pápai Közlöny 49. száma is beszámolt, az 52. szám szerkesztői üzeneteiben pedig hírül adta: „A dohánygyárba elsősorban szegényebb polgárleányokat vesznek fel. Erkölcsi bizonyítvány szükséges.”

A Pápai Lapok 38. száma első oldalon közölt két köszönő iratot. Az első Wekerle Sándor pénzügyminiszternek megköszönte, hogy „a magas kormány, annyi versenytárs mellett szerény, – de e jótéteményre igen ráutalt – város javára döntött;” hangsúlyozta, hogy a felállítandó szivargyár földrajzi és forgalmi viszonyainál fogva és az olcsó munkáskéz miatt is alkalmas „egy pangó, de jobb sorsra érdemes város fellendítés[ére].” Végül kérelmezte, „hogy az adatokat kegyesen mérlegelve, méltóztassék a végleges gyár felállítása tárgyában minél előbb dönteni.” A város országgyűlési képviselőjéhez írt másik irat azt is közölte, hogy „a már megindított ideiglenes gyár[i] előmunkálatok és intézkedések oly szépen fejlődnek, hogy ezek a gyár végleges felállítására” teljesen megfelelnek.

A dohánygyár építését nyolc vállalkozó közül a Lehner és Strenger budapesti cég nyerte el, – adta hírül a Pápai Független Újság 1893. tavaszán. A vasút melletti 6400 négyszögöles telket a pápai Esterházy családtól az állam vásárolta meg, ezen épült fel a gyár. Első megbízott aligazgatója Loser Henrik volt – később, 1920-tól 1925. januárig az Óbudai Dohánygyár igazgatója –, őt 1894-ben Haas Károly váltotta fel. A gyárépületek az igazgatósági épülettel együtt 1894 novemberére készültek el, a belső munkák is javában folytak. „A diszes épületekbe a munkások jövő március hóban költöznek be” – írta a helyi lap, hozzátéve, hogy az ideiglenes munkatermekben „Több mint 500 munkásnö gyártja a szivarokat, és a heti előállítás már most is megközelíti a fél milliót.” 1920-ban 693, 1930-ban 819, 1943-ban 850 munkása volt a gyárnak.

1935-től fontos változás történt: a fogyasztói szokások és a kereslet változása miatt csökkentették a készített szivarok számát, de bevezették a cigarettagyártást. Az intézkedések és az új gépek beállítása a keresetek csökkenését is jelentette, ami a munkásnők körében jelentős felzúdulást váltott ki. A konfliktust a dohánytermelést és -forgalmazást irányító Magyar Királyi Dohányjövedék központi igazgatóságának Budapestről érkezett képviselője igyekezett elsimítani.

A világháború végén a visszavonuló katonai alakulatok a gyár áruraktárát kifosztották, de a gépek nagy része megmaradt, így a szovjetek által biztosított dohánnyal megindulhatott a termelés. A háború utáni első igazgató Kaprinay Ferenc korábbi lakatos volt, majd 1949-ben Hajdú János korábbi zuglói munkás lett a vállalat vezetője, aki három és fél év után tért haza a Szovjetunióból. A következő évben központi intézkedéssel a gyárat felszámolták.

Épülete a későbbi évtizedekben

1952-ben az Elekthermax Gyárat telepítették át Budapestről a megüresedett épületekbe. A vállalat akkor elsősorban háztartási főző-, sütő-, fűtő- stb. készülékek gyártásával foglalkozott. A korábbi dohánygyári munkások egy részét ennél a vállalatnál alkalmazták és betanították, a gyártóberendezéseket az Egri Dohánygyár kapta meg. Az Elekthermaxnak, – melyet többször átszerveztek, később privatizáltak –, a volt dohánygyár lett az I. számú telephelye, amelyben 1993-ig működött (a II. telephelye a Gyár utca 5. szám alatt alakult ki). Az I. telephelyet (a volt dohánygyár épületegyüttesét) ekkor az osztrák tulajdonú Haas+Sohn Fűtőkészülékgyártó és Kereskedő Kft. vásárolta meg.

2015 elején a Haas+Sohn Kft. meghirdette eladásra az ingatlant, és az önkormányzat a városfejlesztési céljaihoz szerette volna megvenni, de nem tette, állítólag a környezetvédelmi vizsgálat eredményét várta. „Természetesen ezt a hatalmas beruházást európai uniós pályázatból kívánják megvalósítani… Az épületegyüttest a piaci ár harmadáért, 100 millió forint körüli összegért tudja a város megvásárolni.” – írta akkor a Pápai Médiacentrum. Áldozó Tamás polgármester 2019-ben ismét a városfejlesztési terv részeként említette az egykori dohánygyár területének hasznosítását, de ez nem valósult meg, az ingatlan azóta sem került az önkormányzat tulajdonába (2025-ig). 2023 őszétől 400 millió forintért kínálták eladásra.

Jegyzetek

Források

Kategória:Pápa 19. századi építményei Kategória:1895-ben átadott építmények Kategória:Dohánygyárak