Osváth Zsolt Zoltán (Budapest, 1991. december 12. –) magyar influenszer, tartalomgyártó, műsorvezető, vállalkozó, befektető és cégtulajdonos. A nagyközönség a Való Világ 8 szereplőjeként ismerhette meg, ahol a „VV Zsolti” nevet kapta.
Élete és pályafutása Budapesten született 1991. december 12-én. Középiskolai tanulmányait a Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskolában kezdte meg, vasúti forgalmi szolgálattevői szakon, miután az iskola egybeolvadt az Arany János Épületgépészeti Szakközépiskolával, intézményt váltott és tanulmányait a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban folytatta. Felsőfokú tanulmányokat nem végzett.
Fiatal felnőttként vendéglátásban dolgozott, pincérként, bartenderként, szakácsként, de volt üzletvezető és étteremvezető is.
A nyilvánosság előtt először 2016-ban tűnt fel, amikor részt vett az RTL II valóságshow-jában, a Való Világ 8 szériában, ahol „VV Zsolti”-ként vált ismertté. A villában három hónapot töltött, ahonnan hatodikként távozott. A műsor után televíziós műsorkészítőként dolgozott az RTL Klub-nál. Ott a kreatív tartalmakért felelt, szerkesztőként. Dolgozott többek között az X-Faktor, Survivor, Való Világ, Love Island című műsorokon. A valódi országos ismertséget azonban nem a reality és a televíziós szereplései hozták meg. A műsor után tartalomgyártóként, influenszerként és műsorvezetőként folytatta pályafutását, jelentős követőtábort építve fel különböző közösségi médiafelületeken. Műsorai kiemelkedő nézettséget értek el, vendégül látott politikusokat, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas művészeket, énekeseket, előadókat, de készített ismeretterjesztő műsorokat is. Napjainkban leginkább véleményvideókat gyárt. Ezekben reagál közéleti, szociális és bulvár eseményekre, nem ritkán saját életéből is oszt meg részleteket edukatív céllal.
Szerepelt a Konyhafőnök VIP , a Vacsorakirály (Heti győztes) és volt férjével az Exek Csatája című műsorban 2025-ben. 2024-ben saját talkshowt kapott a Viasat 3 csatornán, Őszinte leszek címmel, melynek folytatását egyelőre nem jelentették be.
Közben üzleti tevékenységbe is kezdett, több vállalkozásban és befektetésben is érdekelt lett, valamint cégtulajdonosként is aktív szereplője a hazai üzleti életnek. Nevéhez kötődik a Nagymező utcában működő Egyszarvú tematikus bistro, valamint a Wesselényi utcában található Nagyi Lángosháza is.
Szerepelt a Forbes 30/30 alatti sikeres vállalkozók listáján.
2024-ben életmódot váltott és sportolni kezdett. Hobby szinten boxol, futóversenyeken vesz részt. Több mint 33 kilótól szabadult meg így.
Életmódváltását a közönség kétkedve fogadta, köszönhetően annak, hogy rövid időn belül tett szert az eredményre, de a vádakat, miszerint gyógyszerekkel vagy plasztikai beavatkozásokkal fogyott le, poligráfos vizsgálattal cáfolta meg.
Közéleti szerepvállalása 2024 februárjában Osváth Zsolt nyolc másik ismert tartalomgyártóval és véleményvezérrel (köztük Azahriah, Gulyás Márton, Pottyondy Edina, Bányai Judit és mások) közösen tiltakozó akciót szervezett a Hősök terére. A demonstráció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a magyar közéletben tapasztalható „uszításra, gyűlöletkeltésre, karaktergyilkosságokra”, valamint arra az esetre, amikor elnöki kegyelemmel szabadult egy olyan személy, aki egy gyermekbántalmazó elkövető segítője volt.
Később Osváth Zsolt ellen a kormánypropaganda lejárató kampányt indított, feltehetően a kiállásának köszönhetően. A tartalomgyártó bíróságon támadta meg az ellene felhozott vádakat, ezeket a pereket jogerősen is megnyerte, a bíróság a a rágalmazásban résztvevő médiumokat helyreigazításra kötelezte, melynek a lapok kivétel nélkül eleget tettek.
Osváth feltehetően a rágalmaknak és a megfélemlítésének köszönhetően, több mint egy évig tartózkodott a nyilvános politikai tüntetéseken, megmozdulásokon való részvételtől, egészen a Szuverenitásvédelmi törvény elleni, a Kossuth térre szervezett demonstrációig, ahol személyesen mesélte el, mit tett vele a kormánymédia.
Jegyzetek